81 éves korában meghalt a kortárs olasz és európai kultúra óriása. Bár alakjáról leginkább A rózsa neve című regénye juthat eszünkbe, Umberto Eco jelentősége messze túlmutat 1980-ban megjelent középkori krimijénél.

Umberto Eco 1932. január 5-én Alessandriában született. A torinói egyetemen filozófiából doktorált, később tanított is itt. Harminckilenc éves korában a szemiotika professzorának, egyben tanszékvezetőnek nevezték ki a bolognai egyetemen, vendégprofesszorként előadott többek között a Yale és a Columbia egyetemen.

„Mit akar a kultúra? Érthetővé tenni a végtelent.”

A humor és a játékosság elemeit sem nélkülöző, többrétegű mű középkori köntösbe bújtatott, kosztümös bűnügyi regényként és filozófiai alkotásként egyaránt olvasható. A negyvenhét nyelvre lefordított könyv hibáit a szerző 2011-ben korrigálta, és a latin idézeteket is lefordította a felkészületlenebb olvasók számára. A regényből Sean Conneryvel a főszerepben nagy sikerű film készült, ami a kevés számú, de jól sikerült filmadaptációk közé tartozik.

(Forrás: MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezőjének új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés