Valószínűleg soha. Megmutatjuk, milyen, plusz adunk pár tippet akkor is, ha esetleg néhány sör után táncolni vagy távolba révedni van kedved egy koncerten.

Az történt, hogy a Müpa meghívott minket, hogy ugyan legyünk már az Első látásra című sorozatuk Extra kiadásának megmondói úgy testületileg, szóval el is mentünk úgy testületileg a Roadsterrel és az Urbanplayerrel együtt, plusz a WMN, hogy ne csak a férfiak okoskodjanak. Ha valaki lemaradt volna róla, akkor érdemes utána nézni, mert teljesen random arcokat ültetnek le egy laptop elé, hogy megnézzenek számukra többnyire totálisan ismeretlen előadókat, és mondják meg, hogy mennyire érdekesek számukra. Gondoltuk, ez nekünk smafu, mert hát mi azért több zenekart és előadót ismerünk, mint az átlagemberek, aztán akkorát koppantunk, hogy a bolygók állása is megváltozott miatta. Három okból is.

1 .Portico Quartet

Az első nagy rácsodálkozásunk. Itt van ez a zenekar, ami elképesztően keveri a világzenei ízeket gyakorlatilag mindennel, ami szembe jön, olyan tág pupillákkal lehet hallgatni a zenéjüket, hogy az ember már valami okosságra gondolna, de nem, ez csak a zene, ami rettenetesen jól utaztat, és mivel olyan, mintha a Radioheadet kiköltöztetted volna a sivatagba, és ott hagytad volna zenélni őket, nem is értjük, hogyan nem találkoztunk velük korábban. Élőben is nagyon jó lehet hallani őket, a Müpában május 12-én lehet majd megnézni, hogyan működik mindez a színpadon.

2. Kéknyúl

Na jó, a Kéknyúlt nagyon is ismertük, de nem sokkal később szembesültünk azzal, hogy ezzel nem vagyunk többségben, és ez nagyon szomorú. A Kéknyúl ugyanis Magyarország egyik leglazább zenekara nagyon jó zenészekkel, laza funkyval, laza hangulatokkal, és egy brutálisan jó énekhanggal. Pár sör után úgy megy a zenéjükre a tánc, hogy abban csak akkor van hiba... nem, semmilyen körülmények között sem lehet hiba. A Müpában június 20-án lépnek fel.

3. A bolygó hollandi

Finoman szólva sem áll hozzánk közel az opera, de amikor megláttuk A bolygó hollandi modern feldolgozását, egy picit megdobbant a szívünk. Azért is, mert bár maga az opera mindig is idegen volt számunkra, a körítés marhára érdekesnek tűnt a mosógépekkel, kivetítéssel és mai ruhákkal. Hogy Wagner operájának mi köze van sok mosógéphez, amelyek között akkorákat énekelnek férfiak és nők, hogy jó, ha egyben marad az épület, na az a nagy kérdés. És jó, hogy maradtak kérdések, mert ez azt jelenti, hogy elérte a célját, elkezdtünk érdeklődni az opera iránt. Aki szintén így érez, az a Budapesti Wagner-napok keretében tudja majd megtekinteni az előadást a Müpában június 8-án és június 10-én.

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezőjének új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés