Elsőéves feka srác beleszeret a gimiigazgató lányába, aki meg a lányokhoz vonzódik

Ezzel a felütéssel próbálja meg a Netflix új sorozata, az Everything Sucks úgy visszahozni a kilencvenes éveket, ahogy a Stranger Things tette a nyolcvanasokkal.

És akkor lőjük is le a poént rögtön az elején, hogy éppen ez a vállalás nem sikerül. Cserébe viszont az összességében négy órát kitevő sorozat a kezdeti csetlésbotlások után felnő a remekül belőtt alapszituációhoz, az utolsó részeknél pedig az érzékenyebb olvasó még a száját is harapdálhatja, ha szárazon meg akarja úszni.

De hol is ment félre az egész? Míg a Stranger Things alkotó remek arányérzékkel mazsoláztak a korszak kultfilmjeiből, addig az Everything Sucks csak ügyetlenül kapkod a kilencvenes évek hagyatéka között.

Az első két részből rögtön sikerül egy-egy nagyra vett Oasis-klipet csinálni. Első még okés is, legyen egy ilyen, hogy tudjuk, hol járunk, a második azonban olyan kínos már, hogy majdnem le is állítottam az egészet.

Oké, nem muszáj egy metafilmet csinálni, ami visszakacsint a Csaj nem jár egyedültől a Spinédzsereken át a Beverly Hills 90210-ig minden korszakos tinidarabra, de minimális arányérzék talán elvárható lett volna. Vagy inkább biztosan.

A kilencvenes évekről emellett sok mindent el lehet mondani, de azt semmiképpen, hogy ne lett volna tele erősebb fiktív karakterekkel. Ehhez képest a szereplők egy része teljesen sematikusan, jellegtelenül van megírva, és még az erősebb alakok is olyanok, hogy szinte bármelyik évtizedből érkezhettek volna. Kivéve az Első csók tudom is én melyik szereplőjét eszembe juttató klasszik csúnya lány. Szintén érthetetlen, hogy a sorozat színvilágát, tónusait miért nem tudták autentikusabban retróra venni.

Szóval ilyen díszletek között kezd kibontakozni a történet, aminek a dramaturgiája cserében bombaerős lett. Ügyesen fonódik össze minden mindennel, és bár elég jól le vannak osztva az összeillő, és az össze nem illő párosok, azért a film címéhez hűen elmondható, hogy mindenki valaki mással akar lenni, mint akivel lehetősége van.

Aztán ahogy eljutunk a drámai jelenetekben bővelkedő, és csöpögő drámaiságukban igenis a kilencvenes évek tinifilmjeit idéző utolsó részekig,

Nem jogos felmentés ez, mert az eleje tényleg béna volt, de respekt minden filmnek, ami a kritikust olyan nézővé varázsolja, amilyen a kilencvenes évekbeli önmaga volt.

 

8
  • Az Everything Sucksnak a múltidézés nagyon nem jött be
  • Az elején ráadásul olyan béna, hogy ki akarod kapcsolni
  • De ne tedd, a végére jóvá tesz mindent

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon