A Mission: Impossible - Utóhatás remekül sikerült, és mi sem titkoltuk, hogy nagyon bejön nekünk Tom Cruise legújabb munkája, amit egészen biztosan az év legjobb akciófilmjei között tartunk majd számon.

Azt azonban sokan nem értették, hol maradt a filmből Jeremy Renner karaktere, William Brandt, a hiátus okáról pedig végül a rendező, Christopher McQuarrie rántotta le a leplet.

McQuarrie elmondta, hogy nagyon szerették volna, ha Renner karaktere visszatér, azonban mivel a színész akkoriban még a Végtelen háború forgatásának ütemtervére várt, az Utóhatás munkálatainak elkezdésével pedig nem várhattak tovább, ejteniük kellett a karaktert.

Így utólag az egészben az a legrosszabb, hogy végül szegény Jeremy nem is szerepelt a Marvel eddigi legnagyobb vállalkozásában, szóval bátran kijelenthetjük, hogy két szék között a földre huppant.

Akkor persze ezt még nem tudhatták, és mivel a Mission: Impossible alkotógárdája mindenképpen szerette volna a filmben látni Rennert, ezért felajánlottak neki egy rövid szerepet a film főcíme előtti akciójelenetben.

És itt jöttek a gondok. A színésznek ugyanis a jelenetben meg kellett volna halnia. Egyrészt azért, mert nem tudtak volna neki az egész mozira való szerepet adni (nem tudhatták, mikor jelenik meg valaki a Disney-től, hogy szükségük van Sólyomszemre), másrészt pedig azért, hogy ezzel a felütéssel súlyt adjanak a sztorinak.

Renner pedig köszönte szépen, de nem vállalta a menetet. McQuarrie ezzel kommentálta a döntést:

Okos volt. Nem tartott igényt a fizetésre három napi munkáért, hogy utána soha ne térhessen vissza.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezőjének új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés