Mindegy, hogy van-e rajta súlyfelesleg, vagy hogy éppen barna-e vagy szőke, Kat von D-t úgy szeretjük, ahogy van. Ráadásul még az új könyve is jön. Örvendezzünk remek munkáival!

Ha valaki viszolyogna a tetkóktól, de egyszer is látott egy részt a Miami Ink-ből vagy az LA Ink-ből, annak megváltozott a véleménye róluk, az teljesen biztos, köszönhetően egy rock’n’roll-istennőnek, aki persze úgy tűnik, egyenes úton halad a siker felé, de hogy ez mennyire nem így van, arról többet is megtudhatsz majd a most megjelenő Mindent vagy semmit című könyvéből, amiben Kat eddig sosem vállalt őszinteséggel beszél mindarról, ami eddig történt vele. Ír saját kapcsolatairól, kreativitásáról, félelmeiről, olyan inspiráló sztorikat szed össze, amelyek vele és barátaival történtek meg. Nyilván nem bulvár stílusban, és igen, nyilván vannak benne csodálatos képek. Mint ahogy most is jönnek csodálatos képek. A könyv megjelenésének örömére nézzünk pár olyan Kat Von D-munkát, amiben ez a tetováló-istennő nagyot alkotott. Bár igaz, tulajdonképpen minden tetoválását bemutathattuk volna.

Billie Holiday
Charles Bukowski
Az emberi fej valójában
Epernyakú lány
Erykah Badu
E.T. hazatelefonál
Han Solo
A rajzolt japán lány, akibe beleszeretsz
Majdhogynem 3D-s óra
Psycho
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés