Kiderült, miket kell tudnod ahhoz, hogy pornósként milliókat kereshess Amerikában

Csak az nem gondolkodott még el azon, milyen lehet pornószínésznőkkel hemperegni, aki... na jó, tudja a jó franc! Van egyáltalán olyan férfi, aki nem ábrándozott még a pornósztárlétről? Aki jelentkezik, annak javaslom a képernyő jobb felső sarkában szerénykedő X lekattintását, mert ez a cikk megint durva lesz.

Bevállalom, mert úgyis álnéven írok (hehehe!), hogy nekem hetente legalább hatszor-hétszer eszembe jut, hogy el kellene menni pornósnak, csak aztán ez a lelkesedés tíz-tizenöt perc alatt - attól függ, mennyire sietek - elmúlik, és inkább megmaradok átlagembernek, még ha ez annyira nem is menő, mint dugásra kitenyésztett csajokkal pörögni.

Ami gondolatkísérletnek eddig tök szórakoztató volt, azt néhány napja a carnageeleven nevű redditor egy életre elcseszte nekem, amikor elmesélte az internet népének, hogy a legnagyobb amcsi pornószájt, a BangBros egy igen komoly állásajánlattal támadta be az egyik haverját. Az első gondolatom az volt, hogy a fickó tutira nem lehetett harmatos kezdő, ha már a BangBros is érdeklődik utána, aztán eljutottam ahhoz a részhez, ahol az anyagiakról is esett némi szó és egy pöttyet megszeppentem. A szájt ajánlata egy egy éves szerződésről szólt, és ezért a tizenkét hónapnyi keménykedésért összesen 35.000 amerikai dollárt fizetett volna, ami nagyjából 9,6 millió forintnak felel meg.

Hogy mennyi?!

Géza most tudta meg, hogy az idei fizetése a BangBrosnál...

Ezen a ponton elővettem az utazóbőröndöt, és elkezdtem gombócba gyürkölészni a zoknijaimat. Gyorsan lejátszottam fejben, hány alsógatyát kell magammal vinnem, hogy vajon a munkavégzés helyeként megjelölt Miamiban kell-e egyáltalán alsógatya, és hogy nem leszek-e odakint tök szánalom az egy profilképes Tinder-accountommal, de aztán továbbolvastam és sajnos ezúttal még annál is gyorsabban elszállt a lelkesedés, mint általában.

Ezért a pénzért ugyanis teljesíteni is kell, és itt jönnek a gondok, hiszen a felvételi követelmények, majd az interjún elvégzendő feladatok keményebbek, mint egy squashparty Chuck Norrisszal.

Természetesen a farokméret az első szűrő, és ez az állásajánlat egy kifejezetten robosztus faroknak szólt; minimum 21 centis péniszt vártak volna el az évi közel tízmillió forintért, és ne legyenek illúzióid, az interjún rohadtul nem érdekel senkit, hogy mennyire játékos, ha egyszer nem akkora, mint egy húsból készült bunkósbot. Szóval én már itt kiszálltam. Ha te még ezen a ponton is magabiztosan bólogatsz, akkor egyrészről respekt, másrészről pedig olvass tovább, ugyanis a méret önmagában még mindig nem elég.

A jelentkezőnek képesnek kell lennie arra, hogy nagyon gyorsan felálljon neki, akár mindenféle izgatás nélkül is, az ejakulációt pedig parancsszóra kell tudnia produkálni. Kizáró ok, ha a leendő munkatárs nem hajlandó részt venni homoerotikus töltetű szitukban, például ha viszolyog attól, hogy egy másik férfi herezacskója az övéhez ér, amikor szendvicsben pakolnak egy pornós csajt forgatás közben. Szívás, mi? Ha a szélben himbálózó, idegen szőrös herék gondolatára neked is fél hetet üt az óra, akkor bizony te is kevés vagy. (Ne szívd mellre, én már az előbb visszaálltam a tornasorba.)

Most pedig átadom a szót carnageelevennek, aki elmondja, mi mindent kell egy tojó pók természetességével megcsinálnod az interjúztató bizottság árgus pillantásainak kereszttüzében:

"Ha eljutsz az interjúra, egy idősebb faszival együtt be kell menned egy szobába, ahol a fickó rád fog parancsolni, hogy vedd elő a farkadat, és 30 másodperced lesz arra, hogy felállítsd. Lehet, hogy lesz ott egy pornószínésznő, de az is lehet, hogy nem. Lehet, hogy segíteni fog, de az is lehet, hogy nem. Ha mákod van, akkor ott lesz egy csaj, aki megmutatja a melleit, ha pedig szimpi leszel neki, talán még azt is megengedi, hogy megcsöcsörészd, de az biztos, hogy deréktól lefelé minden más tabu. A fickó meg fog kérni arra, hogy 10-15 percig maszturbálj mindenféle vizuális stimulálás nélkül. Aztán a rendező rád fog parancsolni, hogy ejakulálj, és a parancsszótól egy perced van arra, hogy spriccelj. Ezután tizenöt perced lesz arra, hogy összeszedd magad, majd ismét fel kell állítsd a farkad és újabb tíz percig keménynek kell maradnod, majd 30 másodperc alatt megint el kell menned. A rendező csávó nagyon hamar kipenderít, ha bármi gáz van ezzel a menetrenddel."

Na, mit szólsz? Neked menne? Csak mert én nagyjából biztos vagyok benne, hogy ha egy idősebb csóka bámulna, miközben a kezemben bügyürgetem a lompost, cirka húsz másodperc alatt omlana össze az egész mutatvány.

A mesének itt még nincs vége, mert carnageeleven hosszas elmélkedésbe kezd arról, milyen fárasztó egy forgatás. Sokszor percekig tökölnek a világítással, hogy a kamera tisztán láthassa, amit a rendező látni szeretne, aztán folyton megszakítják az akciót, mert mondjuk légy száll a csávó seggére, vagy a csajnak görcs áll a vádlijába... na de kérem, ezt már mindenki tudja, vagy legalábbis sejti, ha látott már életében egynél több felnőttfilmet. A lényeg, hogy a forgatáson sem szeretik a bénázást, de ott legalább nagy duzzogva elnézik neked, nem úgy az interjún, ahol azonnal elhajtanak, ha nem a meghatározott ütemre csattog a fityma.

Szóval kemény ez, srácok, és arról a szituról még szó sem esett, amikor odavezetnek egy olyan csajhoz, akinek gyanúsan penetráns a szájszaga, úgy néz ki a lába köze, mint egy kitaposott kozáksapka és azt mondják neked, hogy kedves kolléga, ezt a jányt öt perc múlva partiba kellene vágnod a Marcival, aki meg kísértetiesen emlékeztet a Zombihegyre a Trónok harcából.

Száz szónak is egy a vége; ehhez is szakembernek kell lenni, na.

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon