Amíg a lányokat szekáltuk azért, mert Barbie-ztak, mi a G.I. Joe babákkal harcoltunk. Most már Hollywood és a józan eszünk harcol velük helyettünk.
A Transformers első részét bírod? Tudod, az volt az a film, ami igen pofásan, hatalmas robotokkal, fenyegető akciójelenetekkel indult, majd brékelő transzformerekkel és kerti bújócskával folytatódott. Így már megvan? A G.I. Joe – A kobra árnyékát szeretted? Tudod, az volt az a film, amelyik… Na... Valaki segítsen. Senki? Te ott hátul? Igen? Ja, persze. Az történt benne, hogy semmi. Egy emlékezetes és nagyon látványos jeleneten kívül sztori és igazi hangulat nélkül pörgött le a szemeink előtt, megfáradt agyunknak pedig nem nagyon kellett megdolgoznia azért, hogy kiirtsa a kétes minőségű képkockákat az emlékezetünkből. Ment az magától.
Gyerekkorunk kedvenc fétistárgyának második mozis eljövetele inkább a Transformers első részére hajaz, ami inkább jó hír, ha nem vágyunk egy nemzedéki akciófilmre. Látványmozi ez, egyszer használatos tárgy, de van annyira élvezetes, hogy a meglepően hosszú játékidő alatt ne kezdj el ásítozni, és még azt is eléri, hogy a forgatókönyvíró anyja is megússza a kötelező csuklást. Csak mert a Megtorlás végtelenül buta film, de jó látvánnyal kombinálja a gyengécske, azonban mégis élvezhető sztorit, és egy pillanatra sem veszi komolyan magát.
A Kobrák természetesen túlélték az előző randalírozást, Zartan pedig az amerikai elnök képébe bújva igyekszik elpusztítani a világ atomkészletét (itt jegyezném meg, annyi elnökrablás fut a mozikban jelenleg, hogy Obama helyében én megerősíteném a testőrséget). Mielőtt még bárki azt hinné, hogy a rosszcsont egy Gandhiba oltott Bonóvá változott volna, hozzátennénk, hogy Kobra Kapitány és a kerületi Kojak-hasonmásverseny győztese saját, sokkal pusztítóbb fegyverrel igyekszik rendet tenni a világban, már amennyiben a rendet egy trehány alkoholista nappalijához van kedvünk hasonlítani. A Joe-kat befeketítik, a megfogyatkozott csapatnak pedig helyre kell állítania eredeti hírnevét, megmentenie a világot, bla, bla, bla…
De most tényleg, van bárki is, aki komolyan tudna venni egy G.I. Joe-filmet, amiben Channing Tatum, Bruce Willis és Dwayne Johnson játszik? Mondjuk az első kettő inkább csak mellékszereplőként, de akkor is itt figyel, kapja az egysorosokat, lövi a töltényeket, aztán távozik, mint aki jól végezte dolgát. Vicc az egész, pont olyan, mintha egy kicsit kreatívabb kisgyerek játszana otthon a bábuival, ami valahol jó hír is egyben, hiszen nem vágyik az ember másra, mint hogy végre a régi karaktereket lássa mozgás közben. Az első nekifutáshoz képest jobb a helyzet, ezúttal már érezni az igyekezetet, a figurák eléggé dzsíájdzsósak, előkerülnek a klasszikus karakterek klasszikus fegyverei, járművei, de azért még bőven lehetne adagolni a jó öreg Joe-ízeket.
A G.I. Joe – Megtorlás egy meglepően hosszú (110 percnyi) agykikapcsolós akciófilm, amitől sokat várni nem szabad, de elég látványos ahhoz, hogy közel két órán keresztül ne kelljen gondolkodnod, és ahhoz is, hogy a nem gondolkodás tényétől ne érezd magad kínosan. Persze csak akkor, ha volt otthon legalább egy–két Joe-bábud. Ha nem, akkor is meg lehet próbálkozni vele, de a pofára esés valószínűsége sokkal erősebbé válik. Ami biztos: jó akciójelenetek, jó csajok és elég jó 3D az, amit kapsz a pénzedért. Aztán hazamész, és soha többé nem jut eszedbe, hogy láttad.