A magunkfajta városi betyárok számára igazán püspöki csemegét szállít április 27-én kedvenc sorozatunk, a Cultivo!

A magyar reklámszakma három generációjának felkent kereszteslovagjai ülnek nyilvános kanapéra, hogy elmeséljék, hogyan születtek és születnek a reklámok az elmúlt 30-40 évben, Magyarországon.

Sas István, Geszti Péter és Marosi Gergő

fogja elmesélni, mi folyik a kulisszák mögött.

A három kreatív fickó igazán komolyan kivette a részét abban, hogy ilyenné formálódott ez a szakma, ezt pedig a helyszínen meg lehet majd tapsolni, vagy számon lehet kérni, ízlés szerint.

Sas István több, mint 2000 reklámfilm írója és rendezője,

a hazai reklámszakma atyja,

hozzájárulása a rendszerváltás előtti kiskereskedelmi gasztronómiához és a szolgáltatószektor felvirágoztatásához megkérdőjelezhetetlen, hiszen például olyan ikonikus anyagok megálmodója, mint a:

illetve:

vagy akár a:

Egy legenda, rengeteg fesztiváldíjjal, hazai és nemzetközi elismeréssel, akire ezek után a filmek után csak jókedvvel és elismeréssel gondolunk. Tudjuk, most kíváncsi vagy a többire is, akkor ne csinálj programot az elkövetkező két órában:

Legyeneszetekakimakeszegeteszeget az kevés! Kevés, mint sünben a dauer.

Geszti Péter az X és Y generációk számára alkotott igazán maradandót, leginkább zenei és kulturális projektjei által. Zeneszerzőként, íróként, producerként, műsorvezetőként és forgatókönyvíróként szinte mindenben részt vett, ami a szakma holdudvarában előfordulhat.

A Rapülők és a Jazz+Az együttesek frontembereként elég sok órát foglalt le magának a kereskedelmi rádiók műsoridejéből a 1990-2000-es években, kulturális kezdeményezései és reklámügynökségi szerepvállalásai látványos alkotásokat eredményeztek, aktív alakítója és résztvevője a szakmának. Olyan projektek fűződnek a nevéhez, mint az ARC plakátkiállítás, vagy akár a Nemzeti Vágta.

Marosi Gergő még pont a rendszerváltás előtt született, de már az internet és a kábeltévék színes világában nőtt bele a ruháiba, és szeretett bele a szakmába.

A Mito ügynökség kreatívigazgatójaként

egyaránt dolgozik digitális kreatív megoldásokon, tévés produkciókon de akár print kampányokon is. A szakma egyik nagy ígérete, nevéhez fűződik például a Microsoft Összeköltők kampánya, ami az elmúlt évek egyik legötletesebb koncepciója volt, de dolgozott a Ganxsta Zolee-Nacsa Olivér párossal Arany Ászok kampányokon, vagy az OTP Bank Bukottak kampányában is megtaláljuk a nevét.

Három korszak, három zseni...

és három sör mellett biztos óriási történetek kerülnek majd masszív szóviccek közepette kiteregetésre. Nem csak szakmán innenvalósiaknak ajánlott kikapcsolódás.

Időpont: Április 27.
Helyszín: hamarosan
Részletek: itt

Be kell hozzá regisztrálni, hogy legyen helyetek!

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Májusban megtartják az első szépségversenyt a mesterséges intelligencia által tervezett nőknek

További cikkeink a témában