Az első Black Panther-film jelenleg folyamatosan csúcsokat döntöget a mozikban. 1992-ben egyszer már majdnem sikerült pedig a vásznakra vinni Wesley Snipesszal. Most az is kiderült, meddig jutottak vele.

A Variety készített interjút Wesley Snipesszal a Fekete Párduc kapcsán, amit a színész egyébként saját állítása szerint átlagemberként akar megnézni egy sima moziban, és folyamatosan dumálni fog közben, úgyhogy nem érdemes mellé ülni. Snipes arról beszélt, hogy a korai Black Panther sokkal erősebben ölelte volna magához az afrikai küzdősportokat, mert hogy igenis léteznek ilyenek, és nagyon kevesen vesznek róluk tudomást. Snipest pont ez vonzotta a projektbe, és az is, hogy Afrikát egy teljesen szokatlan szemszögből mutatta volna be, egyáltalán nem olyan sztereotipikus módon, ahogyan a legtöbb film teszi.

Három különböző forgatókönyv készült a projekthez, de nem találtak megfelelő rendezőt hozzá. Megpróbáltak annyira hűek maradni a képregényekhez, amennyire csak lehetséges volt. Wesley Snipes nem jutott el a kosztümös próbáig sem, ami nem túl meglepő annak fényében, hogy a '92-es Fekete Párducnak költségvetése sem volt még. Lehet, hogy érdekes lett volna Snipes szuperhősét látni, de be kell érnünk a jelenlegi verzióval. Az sem annyira rossz hír.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezőjének új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés