Érdekes és fontos infókat mondott James Cameron az Avatar folytatásairól

Egy karakter nem hogy túlélte, de egyenesen gigantikus szerepe lesz a közelgő négy folytatásban.

James Cameron végre elárult ezt-azt az Avatar összes készülő részéről. Furcsán hangozhat, de az első rész végén kiiktatott Quaritch ezredes lesz az összes epizód főgonosza, tehát nem csak visszaemlékezésekben kerül elő. Cameron azt is elmondta, hogy Stephen Lang nagyon szuper lesz, Quaritch pedig még csak most jön bele a genyaságba, és részről részre egyre keményebb lesz. Azt nem tudni, hogyan élte túl az előző epizód végét, és hogy milyen formában kerül majd megint a főgonoszi körbe, de mindegy is.

A rendező azt is elmondta, hogy az Avatar-folytatások szépsége az lesz, hogy mindegyikben ugyanazok a főszereplők játszanak majd, a társaság maximum néhány új szereplővel és egyéb lényekkel egészül ki, de nem nagyon cserélődnek majd. Továbbra sem tudjuk, hogyan lesz ebből összesen öt film, de bízzunk James Cameronban, mindig tudja, mit csinál. Az Avatar 2 most már tényleg készülőben van, 2020. december 18-án mutatják be a mozik. Stephen Langgel nemrég egyébként szuper interjút készítettünk, ha nem olvastad, itt a remek alkalom.

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon