Ritka, amikor egy mozi a folytatásaival mindig rá tud tenni egy lapáttal az elődjére. Az amnéziás kémsorozat a harmadik etapra érte el csúcspontját A Bourne-ultimátummal, majd jött egy hosszabb szünet és egy kis kitérő Jeremy Rennerrel A Bourne hagyaték címmel, de tulajdonképpen az is hozta a tőle elvárhatót, csak éppen egy új utat nyitott meg egy új hőssel, ami üzleti szempontból mindenképpen zseniális ötlet volt, de azt azért lehetett sejteni, hogy kreatív értelemben nincs már túlságosan sok szufla ebben a csonttörő univerzumban.

Amikor Paul Greengrass belement, hogy még egy Bourne-filmet készítsen Matt Damonnal, a nagy kérdés az volt, hogy hogyan lehet folytatni egy olyan trilógiát, ami tisztes lezárást kapott, Bourne megkapta a válaszait, eltűnt a világ elől, jött a stáblista, boldogok voltunk. Aztán jött a nagy ötlet: kapjon Bourne újabb kérdéseket. Vagy legalább egyet: mi történt az apjával? Üldözze megint a CIA, ő pedig verjen pofán mindenkit, aki szembe jön, mert ehhez ért a legjobban.

A Jason Bourne azt hozza, amit a Bourne-mozik eddig is remekül hoztak, Matt Damon rángatózó kamerák előtt sétál tudatosan, átver mindenkit, odaver mindenkinek, elmenekül az üldözők elől, törnek a csontjai, folyik a vére, de utolsó leheletéig küzd. Akkor tulajdonképpen miben más ez, mint mondjuk a legelső rész? Elég sok dologban.

Kezdjük ott, hogy ez az epizód nagyban támaszkodik a cyber-világra, Alicia Vikander, azaz Heather Lee ugyanis a CIA cyber részlegének vezetőjeként igyekszik megtalálni Jason Bourne-t, és azt a Nicky Parsonst (Julia Stiles), aki információkat lop el a CIA legtitkosabb akcióiról, hogy bebizonyítsa Bourne-nak, valami nagyon bűzlik a Kőlépcső hadművelettel, amelynek tagja volt, azon belül is apjával, aki az egész műveletért felelőssé tehető. A CIA főnöke, Robert Dewey (Tommy Lee Jones) közben egy lenyomozhatatlanságot ígérő applikáció fejlesztőjével bonyolódik kisebb-nagyobb harcba, de rövid úton kiderül, Dewey egy új akció miatt mindenképpen szeretne pontot tenni a Bourne-ügy végére is.

Bourne pedig megy és üt. Tényleg nagyjából húsz sora van a filmben, ahogy azt az előzetes hírekből tudni lehetett, Greengrass pedig még mindig nagyon jól hozza a feszültséget a rángatózó kamerákkal, a sok sétával, és fapofa Damonnal. Még mindig törnek a csontok, még mindig jók a bunyók, Vincent Cassel is mindig jó, akkor hol itt a bibi?

Ott, hogy a cyber világgal mindig nagyon vigyázni kell. A realitásra mindig kínosan ügyelő Bourne-filmek után a Jason Bourne pedig most nem hajlandó ügyelni a valósághűségre, és rettenetesen felületessé válik, ami pedig lehetőséget ad a bakizásra. A CIA kamerái például úgy követik őt Berlinen keresztül, mintha rá lennének ragasztva, még a házon kívülről is figyelik, de mikor kilép a házból, a CIA elveszíti őt. Hol szuper hi-tech cuccokkal nyomoznak utána, hol pedig elfelejtik bekapcsolni azokat.

Ebből a szempontból mindenképpen az előző négy rész alatt teljesít a Jason Bourne, kicsit butább, kicsit elnagyoltabb, kicsit láttuk már minden pillanatát, de ami belefért ebbe a két órába, az is bőven elég egy korrekt akciófilmhez, a feszültség még mindig nyomasztani fog, Bourne pedig továbbra is a kedvenc ügynökünk, MacGyver és Rambo egyben, aki ráadásul egy filmet záró autós üldözésben eltapsolja nagyjából a magyar filmgyártás egyéves költségvetését is, hogy szó ne érje a ház elejét.

És igen, ez a leggyengébb rész az öt közül, de minden filmszériának kívánjuk, hogy ilyenek legyenek a gyenge részei. Egy hatodik filmre viszont már több töltelék kellene, mint amennyi ebbe az újramelegített, de élvezhető húslevesbe került.