Pedig én isten bizony nagyon akartam szeretni a Joker-t. Stathamre nagyon ráférne már egy jó film, valami, ami tényleg illik hozzá, amikkel még Guy Ritchie tudta megkínálni karrierje kezdetén, de valahogy mindig balul sülnek el a dolgai. Legutóbb a Kolibri-kód-ban igyekezett valami újszerűt hozni, kevés sikerrel, most pedig a sokszor belassuló Wild Card hivatott megmutatni, hogy több van Jason Stathamben Jason Stathamnél. Sajnos egyelőre nem derült ki, hogy mi is az a több.

Jason Statham az a fazon, akit ütni és vezetni hívnak, és maradjunk annyiban, hogy ezúttal sem mélydrámázni jött, kb. a film felében a kocsija kormánya mögött ül, de ezúttal a verekedéssel csak csínján bánik, amikor viszont üt, akkor nagyon üt. Statham ezúttal egy vegasi testőrt alakít, aki elvágyódik a városból, de amikor a helyi maffia megerőszakolja, majd megveri volt barátnőjét, vonakodva bár, de bosszút áll a keménykedő Las Vegas-i kommunán, méghozzá olyan keménységgel, hogy attól Rambo is elégedetten veregetné meg a főhős vállát. Talán A feláldozhatók 4-ben meg is teszi, ha lesz.

Aki azt hiszi, hogy most csak nagyon nagy ívekben meséltem el a sztorit, az téved. Ennyi a sztori. Hozzáadódik még egy teljesen jelentéktelen plusz szereplő, akit a marcona Nick Wildnak pesztrálnia kell, aztán csókolom, ennek kell így elvinnie a balhét, csak éppen amikor azt hinnéd, hogy teljesen egyszerűen, vagy inkább sablonosan eljutunk A-pontból B-pontba, a készítőknek elgurul a gyógyszerük, vagy a rendező állt fel a székből, és mondta Cartman kapjátok be gyíkok, én leléptem-klasszikusát.

Amikor a jó öreg bosszút kéne állni, de nem akarok-na jó, bosszút állok-stáblista arany háromszögben teljesen sablonos módon haladunk előre, egy óra után egyszer csak úgy döntenek, hogy beleírnak valamit a forgatókönyvbe, aminek legalább annyi értelme van, mint szaxofonszólónak egy black metal-dalban. Bár a Joker egy könyvből készült, olyan érzése van az embernek, hogy csak azért írták hosszabbra a forgatókönyvét, mert egy órás filmek nem igazán léteznek, bedobnak hát egy teljesen hiteltelen emberi drámát, sutba dobják a főhős karakterét, adnak neki egy újat, aztán próbálnak kezdeni vele valamit, hogy mégiscsak 90 percen keresztül folyjék a sztori a vásznon.

A Joker-rel pont az a probléma, hogy bár vannak elég jó pillanatai, nem áll össze semmivé. Látványos és brutális akciójeleneteket nem felejtettek el pakolni bele, de igazi karakterek híján (mindenki olyan, mint valami olcsó karikatúra) drámaként megbukik, annyi akciójelenet viszont nincs benne, hogy egy átlag Statham-rajongó is boldogan hagyja el a termet. Kicsit olyan, mint amikor 19-re lapot húznak, és nagyon nem a kettes jön. Meg kellett volna állni 19-nél, bár akkor nem nézhetnénk meg, hogyan számol le egy csapattal Jason Statham egy vajazó kés és egy kanál segítségével. Akit az utóbbi félmondat felcsigázott, annak irány a mozi, akinek ennél több kell, az hagyja békén a Joker-t.