A Lost in London nem színházi előadás lesz, hanem komoly film, azaz nem komoly, hiszen stílusát tekintve vígjátékról van szó, amit két óra alatt vesznek fel, de úgy, hogy azt a két órát adja majd le a mozi élőben.

Woody Harrelson rendezi majd a Lost in Londont, ami egy balül elsült londoni éjszakáját dolgozza fel (nyilván bruttósítva némileg a történteket), és mozitörténelmet is ír vele mindjárt, hiszen ez lesz minden idők első élő filmje. A mozik streamelni fogják a "forgatást", azaz minden, amit láthat a kedves mozinéző, az abban a pillanatban élőben történik Londonban, mint valami színházi előadáson, csak ez éppen nem színpadon zajlik. Egy kis előzetest is kapott a film, aminek ugyebár nem lehet előzetese, ebben Harrelson elmondja, hogy minden egyes barátja azt mondta, egy katasztrófa lesz ebből az egészből, de sebaj, az biztos, hogy majd elmondhatja utána, hogy történelmet írt a Lost in Londonnal. A filmet 500 moziban streamelik majd január 19-én. Nálunk sajnos úgy tűnik, nem lesz vetítés.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Májusban megtartják az első szépségversenyt a mesterséges intelligencia által tervezett nőknek

További cikkeink a témában