És hogy ez a több elég-e a boldogsághoz, na az az igazán jó kérdés, nem a migránsozás. A története főhőse ugyan valóban egy migráns, de a filmben inkább az az érdekes, ami ezen a tényen kívül van. Aryan (Jéger Zsombor) apjával és sokadmagával menekül Szíriából, áthozzák őket a magyar határon, de elkapják őket, a fiút pedig több lövéssel leteríti egy rendőr, bizonyos László (Cserhalmi György). Aryan mágikus módon felébred, majd rájön, hogy hoppá, hát tulajdonképpen repülni is tud, miért is nem jött erre rá előbb. A fiú egy orvossal, Gáborral (Merab Ninidze) verődik össze, aki sokadik ránézésre sem jogkövető, kedves ember, ők ketten viszont mégis szövetséget kötnek, hogy sok pénzt keressenek. László azonban megtudja, hogy a fiú nem halt meg, és szeretné elvarrni a szálakat. Gábornak és Aryannak bujkálnia kell, de a sorsukat csak egy csoda segítségével kerülhetik el.

A Jupiter holdja pont arra használja a csodát, a repülést, hogy bemutassa, mennyire velejéig romlott a társadalmunk, mennyire pénzéhes, agresszív és tekintélyelvű, és sokszor mintegy büntetésként vagy megváltásként kerül elő. Eszköz tehát, és nagyon látványos eszköz, annyira látványos, hogy ilyet még magyar filmben nem is igazán lehetett látni. Rév Marcell operatőr szárnyal igazán ebben a moziban, ha ezek után nem viszi el Hollywood, akkor soha. Egészen bámulatba ejtő, ahogy ez a film kinéz, nem csak magyar filmes szinten, világszinten is.

A színészek egészen nagyot alakítanak, Cserhalmi György a magyar filmtörténelem egyik legizgalmasabb főgonoszát játszhatta el, és élt is a lehetőséggel, minden pillanatát öröm nézni, jó is lenne még több ilyen szerepben látni őt a jövőben. A hangulat egészen hihetetlenül sötét, néhol Az ember gyermekét idézi, mintha egy disztópikus Budapesten járnánk, de nem, ez egy nagyon is mostani város, a mostban él, és ne adja isten, hogy egyszer még tényleg megtörténjen benne az, ami megtörténik, de a város hangulata, a benne zajló élet bizony nem kitalált vonalak alapján halad, magyarul külön ijesztővé válik, hogy mindaz, amit látsz, nem a szörnyű jövőben zajlik. Ez van. És ez elkeserítő.

Az egyetlen baj a Jupiter holdjával az, hogy a történetét nem mélyítik el igazán, néhány jelenet teljesen feleslegesnek hat, néhol vontatottá teszi a filmet az időkitöltőnek tűnő párbeszéd, amik persze a karaktereket igyekeznek jobban leírni, de a karakterek sajnos mindvégig csak (hogy egy hülye szóviccel éljek) lebegnek a semmiben. Mundruczó Kornél mozijában nincs igazi karakterfejlődés, és ami van, az is olyan hirtelen történik, hogy kettőt pislogsz, és lemaradsz róla.

Mundruczó Kornél igen nagyot vállalt ezzel a mozival, és hellyel-közel teljesítette is a vállalást, gyomorforgató társadalomkritikát mutat, megijeszt, és a csodákra éhessé tesz, mindezt pedig olyan képekkel mutatja meg, amelyek a magyar filmtörténelem legjobbjai között vannak. Mindössze az fájhat, hogy érezhetően többet is ki lehetett volna még hozni ebből, de mindegy, amit sikerült egyetlen filmbe passzíroznia, az is egészen hihetetlen, még ha nem is csoda, azért elég közel áll hozzá. Kis csoda, de ugyebár az is csoda.