Úúúúú, ti csak ezért jöttetek fel? – kérdezi mögöttünk egy lány csodálkozva, miközben hihetetlen hosszúságú sort vagyunk kénytelenek kiállni a jegyek felvételének érdekében, és akkor még nem is tudjuk azt, amit tudnunk kellene. Hát igen, ezért, de most miért olyan nagy cucc ez? Összeállt a Kispál, talán még Frei Tamás is ott lesz a színpadon, hogy elmondja, csak itt, csak most, csak önöknek, de hát tudjuk, hogy ez sem volt igaz. Mert nem csak itt, nem csak most és nem csak nekünk volt Kispál-reunion, akadt egy bejátszó buli is Szlovákiában, úgyhogy azon sem lepődnénk meg nagyon, ha később is bejelentenének egy-két plusz parádét, még csak neheztelni sem tudnánk Lovasiékra.

Szóval miközben azt a bizonyos hihetetlen hosszúságú sort voltunk kénytelenek kiállni, melynek a végén, már a koncertet kezdő Bársonyfüggöny alatt közölték, hogy mindvégig rossz sorban álltunk, bár erre tulajdonképpen senki sem figyelmeztetett, legyünk szívesek átfáradni a másik sorba. Ahol közlik, hogy ugyanabba a sorba kellene visszaállnunk, ahonnan jöttünk. Körülbelül a harmadik szám is lefut a koncertből, amikor kissé idegesen voltam kénytelen megemlíteni, hogy bár nagyon élvezem a várakozást, és egyébként is bársonyosan hűs a lég, talán szívesebben szürcsölgetnék fröccsöt a koncerten, amire jöttem, és egyébként is, olyan jövésről van szó, aminek tényén ismeretlen lányok ámuldoztak, szóval nagy dolog ez, nem szabad ennyire félvállról venni, kérem szépen.

Nem vették, így kis késéssel a szentélyben már valóban kézbe került az a fröccs. Volt hozzá társaságom bőven. Állítólag soha ennyien még Orfűn, és soha ilyen jó még nem volt. Én bármit elhiszek. Az tény, hogy a kedves egybegyűltek egytől egyig úgy viselkedtek, mintha az életük múlna ezen a koncerten, mindenki énekel, mindenki táncol. Mindenki boldog. A Kispál és a Borz a boldogság forrása volt egyébként is, amíg el nem unták Lovasiék, most viszont nem úgy tűnik, mintha nem szeretetből állnának újra a színpadon együtt.

És igazából még kivetítésre, meg az előre legyártott animációkra sincs szükség, elég lett volna az a néhány reflektor a háttérben, oszt csókolom, ha mindez ennyire zsigerien jön még ebből a néhány fasziból, akkor a körítés már csak másodlagos tényező. A Kispál és a Borz örül annak, hogy együtt van. Ha mégsem, akkor valamit nagyon jól tettetnek, már-már Oscar-gyanús az alakítás, de nem vennék rá mérget, hogy erre pazarolnák a fölös energiáikat.

Minden, amit a Borz művel, az felszabadult. Persze továbbra sem szántják fel a színpadot, de a laza és bőséges átkötőszöveg-tengert prezentáló Lovasi valahogy véghezvitte a lehetetlent, folyamatosan éreztette, hogy ez nem egy nosztalgiabuli, hanem amolyan örömzene, amikor az ország egyik legnépszerűbb, egyébként nem létező bandája haveri alapon összeáll, hogy játsszon a jobb időszakából egy masszív, kétórás setlistet minden földi jóval.

És ez rohadtul átjött. Lehet, hogy azért, mert az első lemezek dalait nyomták, amikkel a mai napig bárki szívesen azonosul, talán most ők is jobban, ki tudja, valamiért nagyon működik az egész a színpadon. Mintha semmi sem változott volna, mondjuk ez érthető, négy év telt el a szigetes búcsúkoncert óta, ami nem sok, ennyi idő alatt nem alakulnak át szokások, Kispál nem lesz egy feltüzelt mosolybomba a gitárjával a kezében, de minden tisztességgel le lesz játszva és el lesz énekelve.

A tisztességesnél több fokkal erősebb buli volt ez, amit nem nagyon lehetett volna elhibázni, mivel az olyan dalok, mint a Zsákmányállat, az Autók a tenger felé, a kötelező Szőkített nő, a Hello, az Ágy, asztal, tévé, vagy a koncertet záró Jutka már régóta a kollektív tudat részei, azonnal előhívják a boldog pillanatokat abból is, aki olyan mattrészeg, hogy már csak a földön fekve bírja követni az események folyását. És láthatóan nem csak a hallgatóságból hozzák elő a pozitív érzéseket, hanem magából a zenekarból is. És bizony ebből nagyon sokat tanulhatna nagyon sok banda.

A Kispál és a Borz maradéktalanul kiszolgálta a közönségét, és még neki sem kellett lemennie ezért kutyába. Hogy jövőre ott leszünk-e ezek után, az nem kérdés. Lovasiék egy jókedvű jövőre folytatjuk-kal hagyták ott fröccsözni a jónépet, de azt ne kérjék tőlünk, hogy elhiggyük, ennyi volt a Kispál idén. Lesz itt még élőben Előre-Illéri, lesz itt még Napos oldal. De ha mégsem, akkor találkozunk jövőre, ugyanitt. Reméljük, ők még ugyanúgy fogják élvezni, ahogy most, mert akkor mi is.

(Fotók: Sóki Tamás – MTI)