Kettéharaptam a kontrollert, vért hugyoztam normál nehézségen, és agyvérzést kaptam a hemzsegő hibák láttán. Mindezek ellenére ki kell jelentenem, hogy az XCOM 2 az év konzolos stratégiai játéka, de ettől függetlenül a készítők igazán elmehetnének a jó büdös francba! Ezt a tesztet legszívesebben végigordítanám.
Mi a fene ez?
Az újkori Civilizationökkel és a legendás UFO szériát feltámasztó XCOM-mal hírnevet szerző Firaxis Games stratégiai játéka, melyben az XCOM nevű underground szervezet parancsnokaként kell felvenned a harcot a kétségbeejtő túlerőben lévő, igen morcos földönkívüliekkel. Az XCOM 2 – meglepetés! – az XCOM folytatása, és mint ilyen, nem kicsit kutyulja meg a szószt. Hiába rúgtad szét ugyanis az első részben E.T. valagát, a második rész azzal indít, hogy a marslakók győztek. (WTF?) Látszólag békét kötöttek az emberekkel – na persze! -, valójában az általuk létrehozott ADVENT nevű szervezet épp azon van, hogy szépen csendben kiirtsa az egész bolygót. Az XCOM már rég nem élvezi a Föld országainak támogatását. A bolygó védelmezőiből ellenállókká lettek, és az egyre erősebb ADVENT által üldöztetve, titokban kell harcolniuk az (ismét csak) brutális túlerővel szemben. Nem egy bonyolult expozíció, ugye?
Hogy néz ki?
Ne fussunk felesleges köröket! A játékmechanika lényegében ugyanaz, mint az első részben, vagyis annyi a dolgod, hogy fejleszd a bázisodat, körökre osztott összecsapásokban győzd le az ADVENT erőit, tanulmányozd a tőlük zsákmányolt eszközöket, állítsd az ügyed szolgálatába az így megszerzett technológiákat, aztán zavard vissza a rohadékokat oda, ahonnan jöttek. Ami ezúttal más, hogy a játék sokkal komplexebb, és mivel már mi vagyunk az üldözöttek, ezért magunknak kell toborozni az élőerőt és radar alatt mozogva kell kapcsolatot teremtenünk a többi ellenállóval. Ez tök izgalmasan hangzik, és valóban az is. Amit az előző epizódban megtanultál, annak nagy hasznát veszed, a többit pedig a játék egy űrlény félig elrohadt karjával fogja a fejedbe verni. Az a helyzet ugyanis, hogy az XCOM 2-ben – és most jön a lényeg – szopni fogsz. De nagyon.
Most mi a baj?
Az, hogy az XCOM 2 nem csak simán nehéz, hanem egy stratégiai játékhoz képest gusztustalanul, felháborítóan, eszetlenül, fogfájdítóan kiszámíthatatlan. Nem a világtérképen leművelt szöszölésről, a fejlesztésről vagy a bázis menedzseléséről beszélek, mert ezek, bár összetettebbek és emiatt több odafigyelést, előre tervezést igényelnek, alapvetően nem szívatják taknyosra szerencsétlen játékost. Igen, az ütközetekről beszélek, kedves Firaxis, hogy szakadt volna le a tíz körme annak a programozónak, aki echte szerencsejátékká tette a játék ezen részét! Tudod, van az Ironman mód, amikor nem tölthetsz vissza mentéseket, ha beüt a gebasz, és ami már az első részben is tök izgi volt. Én személy szerint végig is toltam így kétszer is az XCOM-ot, de azt kell mondjam, hogy aki a második részt is így akarja kipörgetni konzolon normál nehézségi szinttől fölfelé, az vagy legyen eszetlenül nagy pro, vagy jobban teszi, ha bekészít valami rohadt erős nyugtatót maga mellé.
De miért?
Mert mielőtt fogtam magam és a farkamat visszahúzva elkotródtam a könnyű nehézségi fokozatra, legalább tízszer fordult elő velem az, hogy a katonám a vele szemben, tőle két méterre álló alien helyett üvöltve kitárazott a levegőbe, mert a program szerint a 85%-os találati arány nem igazán volt elég egy fejlövéshez. Az alien természetesen válaszként azonnal bedarálta az isten barmát lecsónak, ez pedig nem az a játék, ahol egy ember elvesztésére csak megvonod a vállad. Aztán olyan is történt, hogy valami hiba folytán a frissen megjelenő marslakók támadással indítottak, ami egyébként nem lett volna szabad nekik, épp azért, hogy az ellenség megjelenésével beálló új szitut játékosként le tudd reagálni. Ezek jönnek, lőnek, meghalsz, ennyi. Még akkor sem tudnál csinálni semmit, ha te lennél a játékos-társadalom XCOM-übermeisere.
Mondom, na jó, akkor ezt az Ironman-módot tegyük félre a második végigjátszásra. Elkezdtem mentegetni, hogy a menetrend-szerint előforduló, és a fentihez hasonló szopórollerek begurulása esetén ne kelljen elölről kezdeni az egész sztorit, de ezzel is van egy "kis" baj; a mentések betöltése nagyjából négy-öt percet (!!!) vesz igénybe (Playstation 4-en teszteltem a játékot), így pedig konkrétan kínszenvedés játszani. Mondom ezt úgy, hogy nem vagyok XCOM-szűz. Az első rész és annak Enemy Within című kiegészítője szerintem simán az előző konzolgen legjobb stratégiai címe, és mindkettőt rongyosra játszottam anno.
Tényleg ilyen nagy a baj?
Nem, még ennél is nagyobb. A konzolos XCOM 2 ugyanis bugos, mint egy szúlakta fabódé. Alig van olyan perce az ütközeteknek, amikor minden a helyén lenne. A karakterek belelógnak a falakba, átlőnek a sarkokon, nem jól érzékelik a szinteket,a kamera rossz irányba néz, vagy belemegy a tereptárgyakba stb. Itt egy textúra hiányzik az emberből gólemmé átalakuló behemót testéről, ott egy éppen újraélesztett katona esik össze, mint egy rongybábu, emitt egy hulla borul bele egy fatuskóba, hogy aztán ott remegjen másodpercekig, mint egy görcsben fetrengő Travolta, amott meg valamiért nyolc képkocka per másodpercre esik a képfrissítés. Néhol simán felütik a fejüket gamebreaker hibák is, amikor a játék jóindulatúan kibasz téged a dashboardba valamilyen hibaüzenettel, vagy egy bekómált katonád miatt vagy kénytelen újratölteni egy korábbi mentést, már ha nem Ironman-módban nyomod, mely esetben, barátom… nos, így jártál, a panaszoddal pedig már fordulhatsz is a fal felé. Komolyan, Firaxis, zavard el a kódereidet a jó büdös vérveretes picsába! Ilyet hogy lehet?! Hogy mersz ilyet kiadni a kezeid közül? Akinek van PC-je is a konzol mellett, eszébe se jusson pénzt adni ezért a portért!
Akkor ezt most hagyjam ki?
Ha csak konzolon játszol, akkor a világért se! Tudom, ez így most nagyon fura a fenti szájhabzás után, de az a helyzet, hogy az XCOM 2 még ezekkel a szarságokkal együtt is az év legjobb stratégiai játéka, aminek konzolokon nincs értékelhető alternatívája. Szégyenszemre levettem a nehézséget könnyűre –neked is muszáj lesz, ha nem vagy hardcore -, és így már Ironman-módban is szépen lehet haladni. A mentések visszatöltögetését inkább te is felejtsd el konzolon! Hidd el, nem akarod a játékra szánt heti néhány órádat a töltőképernyő bámulásával tölteni!
Az XCOM 2 – ha eltekintünk a nehezen lenyelhető technológiai problémáktól - valójában sokkal érdekesebb, látványosabb és izgalmasabb, mint az első rész. A katonáidat ezúttal is teljesen személyre szabhatod – nekem vállvetve küzdötte végig a kampányt az egyik haverom, egy pornósztár, Brad Pitt és a fizika tanárom a gimiből - , és mivel már nem csak ők, de a fegyvereik is fejlődnek, ezúttal a harc hevében még jobban fog értük vacogni a fogad. A sztori végre nem egydimenziós, az új játékelemek és lehetőségek pedig még életszagúbbá teszik az egész csinnadrattát. Ha szeretted az XCOM-ot, akkor kénytelen leszel megbarátkozni a második rész hibáival, vagy imádkozhatsz a Firaxishoz, hogy vegyék a fáradtságot és hozzák rendbe, amit elcsesztek, ha már láthatóan csak mostohafattyúként tekintettek a konzolos portokra.
Szégyen, de még így is simán megéri levenni a polcról.