Kritika: Az

Stephen King már kétszer látta a bemutató előtt. Most már értjük, miért. Végre egy igazán erős horror, ami mer eltérni a könyvtől, de még azt is fantasztikusan teszi.

Először az egész marha rossz ötletnek tűnt. Mostanában valahogy olyan rosszul sikerülnek a könyvadaptációk, Stephen King regényeiből meg pláne rosszul sikerülnek, a hab a kakkanattortán A setét torony volt, amiből valahogy sikerült egy buta fantasyt varázsolni, és ami annyira semmilyen volt, hogy ásítozva vártuk az Itet, amiről bár folyamatosan mondták, hogy Pennywise valóban meg fog dolgozni a pénzéért, nem hittünk már el egy szót sem az egész marketingszövegből.

És láss csodát, nem hazudtak. Az Az valóban jó lett, sőt, nem csak jó lett, egyenesen fantasztikus, valószínűleg kultfilm lett volna belőle, ha húsz évvel ezelőtt jön ki, de most is simán az elmúlt évtized legjobb horrorjai közé kerülhet. Ehhez pedig az kellett, hogy meg tudjon felelni a modern kor követelményeinek, de úgy, hogy a klasszikus Stephen King-féle hangulatteremtést se felejtse el.

A 2017-es Az olyan, mintha a Stand by Me-t néznéd egy nagyon rosszul sikerült LSD-tripen, csak itt a gyerekek nem egy hullát keresnek, vagyis nem egyet, és nem tudják, hogy valójában már nem élnek azok, akiket szeretnének megtalálni. Ezt persze a néző tudja, és nyugtalanító is az ügy eléggé, az pedig még nyugtalanítóbb, hogyan tűntek el ezek a gyerekek. És itt jön a képbe Pennywise, aki ezúttal nem lett Krajcáros, maradt az eredeti nevén, ami egyáltalán nem baj, úgyis a legtöbben így hívtuk világ életünkben.

Az It új feldolgozása azért nagyszerű, mert csak bizonyos elemeiben kíván megfelelni a modern kor elvárásainak, minden másban a klasszikus horrorokat veszi alapul, és igyekszik annyira hű maradni Stephen King eredetijéhez, amennyire csak lehet. Jó, teljesen nem maradhat hű hozzá, mert hát tegyük a szívünkre a kezünket, akadnak olyan pontok a könyvben, amiket egyszerűen nem lehet jó érzéssel vászonra vinni (Beverly és a srácok „kissé” meglepő akciója például), és ezt a rizikót Andy Muschietti sem vállalja be, de nem is lenne szabad bevállalnia. King egyszerűen néhány ponton túl messzire megy a könyvben, a film azonban nem szeretne átlépni az őrület egy másik szintjére.

A sztori ettől még mindig a régi: Bill kistesója, Georgie egy hajót úsztat le az utcán, ami eltűnik egy csatornában, de semmi baj, hiszen így találkozik egy magát Pennywise-nak nevező bohóccal, aki egyből meg is szabadítja a kistesót a fél karjától, majd behúzza őt a csatornába. Bill egy évvel később még mindig bízik abban, hogy az öccse él, és elindul, hogy felfedezze a csatornarendszert a közben hozzácsapódott barátaival, és egy lánnyal, Beverlyvel. Amit találnak, az jóval több, mint egy-két hulla, kísérteni kezdi őket ugyanis a gyerekeket faló Pennywise mindenféle alakban, és valamit ki kell találniuk, ha túl akarják élni ezt az egészet.

De az a szép, hogy ennél sokkal mélyebb ez a történet. A gyerekeknek saját démonaikkal, sőt, az őket körülvevő emberi szörnyekkel is szembe kell nézniük, egyeseknek pedig a horror teljesen hétköznapi, és ezek a szálak legalább annyira félelmetesek tudnak lenni, mint az egyébként a fosatást csúcsra járató bohóc akciói. Minden egyes karakter kibontására hagynak időt, nem is kellett hála istennek sietniük, a 135 perces játékidő elég arra, hogy komótosan mutassa be a gyerekek életét és belső világát is, de úgy, hogy emellett a film egy pillanatra se üljön le.

Az új Aznak nagyon jó a tempója, a hangulata pedig hamisítatlan, vegytiszta Stephen King, a show-t pedig nem csak a Pennyiwise-t remekül alakító Bill Skarsgård viszi el, hanem a gyerekszínészek is, akik egytől egyig csodálatosan játszanak ebben a szuper adaptációban. Hogy volt-e értelme megcsinálni? Nagyon is volt. Végre van egy olyan horror a mozikban, ami nem csak a puszta ijesztgetés és a pénzhajhászás miatt született, ami mögött igenis van tartalom és mélység, ami tud borzasztóan nyomasztó és vicces is lenni egyszerre, és bár lehet, hogy a könyv legbigottabb rajongói még így is csalódottak lesznek, azért abban mindenki egyetérthet majd, hogy a 2017-es Az minden idők legjobb Stephen King feldolgozásai között tartható számon. Bátor, régimódi és beférkőzik a fejedbe. Talán egy kicsit többet magyarázkodhatna, de majd megteszi a második fejezetben, amit nagyon nagy szeretettel várunk.

9
  • Bill Skarsgård és a gyerekszínészek is fantasztikusak
  • Hagy időt a karaktereinek a kibontakozásra, majd ránk hozza a frászt
  • 135 perc alatt egy pillanatra sem ül le

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon