Kritika: Bőrpofa

Hogyan ne készítsünk előzményfilmeket horrorokhoz? Mostantól tankönyvi anyag a Leatherface.

Legalább annyira kellett egy Texasi láncfűrészes-prequel, mint Túró Rudi egy szaftos hamburgerbe, de ettől még a Bőrpofa lehetett volna jó. Azt mindenképpen a számlájára kell írni, hogy abszolút kíméletlenül, a néző gyomrát játékszernek nézve meséli el a történetét, de ennek a történetnek nagyjából semmi értelme sincs.

Fura, hogy egyáltalán nálunk is mozikba került ez a film. Amerikában már szeptember 21-én tévében is lehetett látni, októberben ugyanott már DVD-n is elérhető volt. Persze több országban műsorra tűzték a mozik, de sehol sem volt kirobbanó siker, és akkor még finoman fogalmaztam. Ne kerteljünk, ez egyértelműen egy straight-to-DVD-munka, és nem is lenne feltétlenül a legrosszabbak közül való.

A láncfűrészes első szárnypróbálgatásait tekintheti meg minden kedves érdeklődő, megismerhetjük a családi hátterét, hallani lehet az először felberregő láncfűrész hangját, látni lehet, ahogy először az arcra kerül az ikonikus bőrmaszk. De ahogy mindez megtörténik, abban nincs sok köszönet. Bőrpofa tulajdonképpen a családja által terrorizált, egyébként meglepően békés Jed, akinek nincs túl sok kedve a szülinapjára kapott láncfűrésszel szétaprítani embereket, anyukája, Verna (Lily Taylor) és testvérei meg is orrolnak rá. Mégis segít nekik, becserkészi az áldozatokat, akiket a többiek nagy kedvvel pürésítenek, egyszer azonban a törvény elszánt emberének lányát sikerül vértócsává transzformálniuk, mire a rendőr apuka, Hal (Stephen Dorff) bosszút esküszik, megígéri Jed anyukájának, hogy minden fiát elveszi tőle.

És máris ugrunk egy jóvágású intézetes horrorhoz. Sok évvel később egy Jackson nevű fiú (Sam Strike) közel a 18-hoz új nővérkével ismerkedik meg a borongós intézeti falak között, Lizzy (Vanessa Grasse) aranyos, kedves és szép, össze is haverkodik a főhőssel, majd nem sokkal később bimbózó barátságuk lázálommá válik, amikor lázadás tör ki az intézményben, ők pedig egy őrült pár foglyai lesznek, így az intézetes horrort felváltja egy lázálmos road movie. Valahogy túl kell élniük az undorító túrát, közben Verna pedig szeretné megtalálni a fiát, és úgyis mindannyian tudjuk, hogy mi lesz ennek az egésznek a vége.

Azzal még nem is feltétlenül lenne baj, hogy iszonyúan csapong a film, ráadásul valami hihetetlenül véres, legtöbbször öncélúan. Egynek teljesen elmenne, ha nem vár tőle túl sokat az ember. Azzal már viszont van baj, hogy láthatóan volt néhány meglehetősen közhelyes ötlete a forgatókönyvírónak, ezekből az ötletekből pedig még simán összejön egy közepes horror, csak éppen nem jön ki egy láncfűrészes-mozi. Így nagyon bajosan kell a végcél felé kanyarodni egy huszárvágással az utolsó etapban, rohamléptekkel kell vágtatni, az sem baj, ha ehhez egy halom teljesen értelmetlen lépést kell megtenni.

És itt a film totálisan elvérzik. A karakterek idiótává válnak, és elkezdenek a sztori szempontjából értelmetlenül viselkedni. Aztán a végén kikötünk ott, ahol. De hogy miért, az jó kérdés. Csak. Mert ez A texasi láncfűrészes előzményfilmje. És mivel az, ezért Bőrpofa lesz itt valakiből, ha fene fenét eszik is. Hát a fene megeszi a fenét jó véresen, mi meg megpróbáljuk visszakérni az elvesztegetett másfél órát az életünkből. Aztán nem marad itt bőrmaszk, csak egy szopóálarc.

3
  • A közepéig egy közepes B-horrornak simán elmegy
  • Aztán totálisan értelmetlenné és nevetségessé válik
  • Véresnek ígérték, és tényleg iszonyúan véres lett

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon