Kritika: Elit játszma

Aaron Sorkin rendezőként se blöfföl. Fogj egy igaz történetet, dobd bele egy Martin Scorsese-bűnfilmbe, keverd hozzá Sorkin pattogós párbeszédeit, forgasd meg ízlésesen-okosan-kritikusan idealista világlátásában, kínáld fel az egészet kiváló ritmusérzékkel megáldott színészeknek, s máris megkapod a filmet, amit mindenképpen látnod kell!

Molly Bloomot sportolónak nevelte az apja, aztán egy kudarc után, s jó néhány véletlennek, na meg a lány kíváncsiságának és intelligenciájának köszönhetően olyan hollywoodi pókerpartikon találta magát, ahol ott játszott az asztalnál Leonardo DiCaprio, Macaulay Culkin, vagy Ben Affleck. Bloom az illegális játszmák legnagyobb királynője lett, szervezőként rengeteg híres, gazdag és befolyásos ember lapjaiba látott bele, s bizony súlyos alvilági alakok társaságát se tudta kikerülni. No, az Elit játszma az ő sztorija.

Azzal nem mondok semmi újat, hogy Sorkinnál tehetségesebb forgatókönyvíró nem nagyon dolgozik most Hollywoodban: Az elnök emberei és a Híradósok kreátorának ugye egy darab Oscarja is van, amit a Social Network – A közösségi háló szkriptjéért kapott – nem mintha díjakkal kéne igazolni a fickó kivételes tehetségét, elég csak belenézni kábé bármibe, amihez köze volt valaha. A kérdés persze az volt, hogy direktorként hogyan bánik el saját forgatókönyvével. Azt kell mondjam, lehengerlően.

Az Elit játszma Bloom önéletrajzi könyvéből készült, ám az a trükkje, hogy még ezzel is játszik: egyfelől Molly pályafutását érzékelhetően úgy kapjuk meg, ahogy ő is megírta (a pókerpartikon megismert emberek nevének megváltoztatásával, illetve hát a hollywoodi sztárok helyett leginkább Michael Cera „viszi el a balhét”, igencsak szerethetően), a kerettörténetet pedig nagyjából az adja, ahogy a nő ügyvédje igyekszik elérni, hogy Bloom ne kerüljön börtönbe, miután lekapcsolta az FBI. Pazar tempójú, tanítani valóan összerakott film ez, minden és mindenki a helyén. Jessica Chastainbe nem csak Sorkin szerelmes érezhetően, hanem bizony – ha eddig nem lett volna így – a néző is eléggé hamar belehabarodik. Idris Elba, ez a csodálatos félisten pedig végre a moziban is olyan szerepet kapott, amelyet megérdemelt. S meg is köszönte egy bámulatosan érzelmes, szellemes alakítással.

Én nem tudok pókerezni, nem is igazán érdekel a téma, de az Elit játszma – bár azért vannak benne ügyesen felépített partik is – legkevésbé a kártyáról szól. Inkább arról, hogy mit jelképez bizonyos körökben, s hogyan lehetett ott egy erős, okos nőnek érvényesülni, mennyi vakmerőség, érzékenység kellett hozzá, hogy végül becsülettel jöjjön ki a helyzetből. Sorkin vagány, szexi filmet rendezett, utóbbi ráadásul úgy jött össze neki, hogy Bloom intim kapcsolatairól semmit se tudunk meg. Tanmeséjének fontos része,  hogy a férfiak számára elérhetetlen tudott maradni.

Az epikus hosszúság kicsit sem lötyög, alig fékez a cselekmény, s bizony Sorkin arra is bőven hagy időt, hogy Bloom lelki rezdüléseihez, mélyebb motivációihoz is közelebb kerüljünk. Ebben a tekintetben pedig egyértelműen Kevin Costner viszi a bankot, aki Bloom izgalmasan ellentmondásos apjaként saját, „öregebb koromra én lettem Superman faterja” skatulyájából is kikacsint, valamint a film végén olyan frappánsan összefoglalja nekünk a tanulságokat, hogy legszívesebben mi is a karjaiba omlanánk.

Az Elit játszma az a film, amiben minden működik, minden rendben van, nagyon rendben. Helyenként talán kicsit lehetne keményebb, ám szinte egyetlen levegővel végig lehet nézni, s néha még vissza is fojtjuk a lélegzetet, olyannyira pompásan van felépítve. 100% Amerika. A legklasszabb fajtából.

9
  • Aaron Sorkin önbizalmánál csak a tudása lenyűgözőbb
  • Jessica Chastaint nem csak a kamera és Sorkin imádja, hanem mi is
  • Szinte azonnal be lehetne rá ülni még egyszer

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon