Kritika: Eszeveszett esküvő

Az Életrevalók és a Szamba rendezőinek új filmje az előzményeknél könnyedebb vígjáték, s a társadalmi ügyekkel is inkább csak a vicc kedvéért foglalkozik. Mégis akkor a legjobb, amikor a helyzetkomikum helyett hiteles figuráira figyel.

Mit akarsz magadnak egy drága esküvőn? Mindent és azt is kétszer. Max (Jean-Pierre Bacri), a rendezvényszervezés rutinos rókája jól tudja ezt, csak már egy kicsit unja. De mivel profi, azzal is tisztában van, hogy a magas szakmai színvonalon történő lebonyolításhoz, csak úgy, mint a focihoz például, kell egy csapat. Olyan, amelyiken nem lesz úrrá a pánik, ha esetleg büdös a kaja, elmegy az áram, a vőlegény meg egy idióta. Szóval, mindig, mindenre van egy tervük egy lagziban.

Az Eszeveszett esküvőben persze egymást érik ezek a mókás, nagyon franciásan francia helyzetek, mármint azok, amelyeket az ilyen komédiákban megszokhattunk. Ám a remek filmhez kevés lenne, hogy az is elromlik, amiről nem is tudtunk. A remek filmhez az kell, ami itt megvan: annyira szerethetőek a csapattagok, hogy szinte nem is tudunk kedvencet választani. Olivier Nakache és Eric Toledano rendezése miattuk izgalmas igazán.

Ott van például a fotós, aki reménytelen küzdelmet folytat a lehetetlen ellen, vagyis totál ki van akadva azon, hogy ma már mindenki képes normális képeket készíteni a telefonjával – triviális, de a film parádés minidrámát rittyent Guy (Jean-Paul Rouve) önfejűsége és magánya köré, s egyszerre lehet nagyot röhögni rajta, no meg együtt érezni vele, ami igazán remek dolog. Vagy ott van az esküvői zenekar vezetője, a sármos énekes, James (Gilles Lellouche), aki egyfelől klassz ritmusban veszekszik szinte megállás nélkül a team kisfőnökével, a mosdatlan szájú Adéle-lel (Eye Haidara), közben meg nála jobban csak kevés vendéglátós frontember tud menőbben halandzsa olaszul énekelni. Na meg például ott vannak az indiai mosogatók-takarítók, a film nem is annyira titkos adu ászai, Roshan és Kathir (Manmathan Basky és Manickam Sritharan). Nem csak azért, mert sokat köszönhet nekik a befejezés. Hanem mert minden mondatuk a helyén van, és többször csíp.

Őket igyekszik ugye összefogni Max, hát meg a saját életét is, pontosabban egyetlen buli alatt még arra is jut ideje, hogy kifundálja, meddig is akarja még ezt az egészet csinálni. Egy nehéz nap éjszakája, több órás vőlegényi beszéddel, a fináléban pedig egy bámulatosan kretén, artisztikus performansszal, amely szépen bebizonyítja, hogy a franciáknak tényleg nem kell kétszer mondani, hogy önmaguk sznobságán röhögjenek.

Mostanában eléggé sok gagyi francia vígjáték látható a magyar mozikban. Nos, ez nem olyan. Hanem pont olyan, amire az ember szívesen gondol, ha eszébe jut, hogy mennyire szívesen megnézne egy hangulatos, poénokban gazdag, intelligens francia vígjátékot. A maga műfajában tehát nem lehet vele jelentőset tévedni. Egynek kicsit több is, mint jó.

8
  • A poénoknál a szerepek jóval kidolgozottabbak
  • Kicsit néha leül, de amikor feláll, nagyot szól
  • Amikor épp nem annyira vicces, akkor is helyes

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon