Vihet be még akkora gyomrost a Kingsman, mint az első filmmel? Nem, de attól még ugyanolyan szórakoztató tud maradni.

A Kingsman 2014-ben baromi nagy meglepetéssel szolgált, képes volt egyszerre jó James Bond-filmként és annak paródiájaként is működni, miközben rettenetesen erőszakos és véres tripként pörgött le a szemeink előtt, ráadásul akciósztárt varázsolt a mindig visszafogott Colin Firth-ből is. Erre azért senki sem tett volna nagy téteket. Nehéz dolga volt a folytatásnak, mert egyrészt túl nagyok voltak az elvárások vele szemben forgatókönyvi és vizuális szempontból is, ráadásul valahogy meg kellett oldani, hogy az első részben elhalálozott Firth, azaz Gallahad visszatérjen, mert nélküle nem buli a buli.

Matthew Vaughn és az előző részt is író Jane Goldman jöttek, aztán megoldották. A második rész sztorija abszolút rendben van, Firth pedig él és virul, és találnak erre egy nevetséges, de high tech kémfilmektől azért nem életidegen magyarázatot. Ha technika van, minden van. Szóval mindenki együtt, Töki már a Kingsman teljes jogú tagjaként és képességeinek csúcsán szállhat szembe az ellennel, most már tényleg csak annyi kell, hogy a folytatás találjon egy az elsőhöz hasonlóan zakkant főgonoszt és tartsa meg az előző rész stílusát.

Főgonosz, na az van, zakkant is, másképp, mint az előző rész vicces genyája Samuel L. Jackson remek alakításában. Ezúttal Poppy (Julianne Moore), az ’50-es évek világában élő mindig tündibündi stílusú drogdíler a célpont, aki nem csak úgy fejben él az ’50-es években, hiszen a világtól távol, az őserdő közepén rejtőzködve felépített magának egy kisvároskát, ami minden porcikájában azt a korszakot idézi. Leszámítva, hogy a hely tele van robotokkal és csúcstechnikával, és hogy ott héderezik nála Elton John, mert elrabolta. Poppy tényleg egy tündér, leszámítva azt, hogy tündéri stílusával bármikor bedobatja a gigantikus húsdarálójába azt, aki nem tetszik neki, majd megeteti a húsát hamburgerként az embereivel. Hát nem egy tündér?!

Töki ezúttal kvázi egyedül marad, hiszen Poppy semmissé teszi a Kingsmant, egyedül Merlin éli túl a merényletet, akivel szokás szerint snájdig, golyóálló öltönyben elindulnak, hogy brit eleganciával megszabaduljanak a világot fenyegető gonosztól. Ehhez segítséget is kapnak, kiderül ugyanis, hogy az amerikaiak is működtetnek egy testvérszervezetet, a Statesment, akik kissé túlságosan is texasiak ugyan, de ők is keményen oda tudnak pörkölni, ha a világ megmentése a cél.

És az egész továbbra is olyan, mint egy képregényfilm, de ezúttal már „fullba nyomja a kretént”. Mivel mindenki szerette az első rész kissé elmebeteg poénjait és vicces túlzásait, az írók most még erősebb túlzásokba estek, persze hogy abba esnek, elvégre valahogy vissza kellett hozniuk egy halott karaktert, és hanyagolják a drámát is, illetve ha van is dráma a filmben, akkor is viccet csinálnak belőle. Ettől még nem lesz viccesebb a mozi, viszont már egyetlen pillanatra sem veszi magát komolyan, ami néha az előző résznek azért valljuk be, nem állt rosszul.

Tökinek itt már nem kell szembenéznie a pöcegödörrel, amelyben él, szuperhős lett, szuperhősként is viselkedik, a legnagyobb problémája, hogy nem tudja pontosan, hogyan legyen tovább barátnőjével,  a svéd hercegnővel, aki az előző rész végén felajánlotta a világ megmentéséért a tudjuk mijét elfogyasztásra. Tilde és Töki vonala is abszolúte súlytalan, de legalább néha vicces, és még akkor sem lehet aggódni értük, amikor az életüket veszélyeztetik.

Az viszont nagyon dicséretes, hogy a történetet többrétegűvé tették, bejön ugyanis az akciózás mellett a kérdés, hogy hogyan kezelje a társadalom a drogokat, illetve azokat, akik alkalomadtán drogokat fogyasztanak, és kimondja, hogy nem érdemes álszentnek mutatni magunkat, hiszen ez nagyon sok embert érintő probléma, ami sok esetben egyébként nem is probléma. Ezt persze főként az amerikai felsővezetés szemüvegén keresztül láttatja velünk, akiket egyáltalán nem kímél a film, mint ahogy az amerikaiakat általában sem, mivel szerethető, de a legfinomabban szólva is „egyszerűnek” látszik itt mindenki, akinek az USA ad otthont. Az pedig, hogy az elnök milyen… na azt mindenki sejtheti.

A Kingsman: Az aranykör sokkal könnyedebb, sokkal idiótább, de ugyanannyira szórakoztató, mint az első rész volt, ami még mindig egyszerre működik paródiafilmként és kémfilmként, de ezúttal sokkal bőkezűbben adagolták a készítők képregényfilmes hozzávalókat. Az akciójelenetek még mindig egészen hihetetlenek, a stílus még mindig páratlan, ráadásul azt is megoldották, hogy ne tűnjön soknak a 141 perces játékidő. A Kingsman a jelenleg létező egyik legszórakoztatóbb blockbuster-széria a piacon, ez pedig egy remek folytatás, ami után egye fene, jöhet a harmadik rész is. Be van lengetve. Elton John pedig a világ ura. Pont.

A player szerint

  • Vizuálisan még mindig hihetetlenül erős
  • Sokkal könnyedebbre veszi a figurát, mint az elődje
  • Lehet, hogy könnyedebb, lehet, hogy néhol butább, de még mindig iszonyúan szórakoztató
Player-méter
8
Támogatott és ajánlott tartalmaink

A cipőkollekció, melyben kompromisszumok nélkül lehetsz szabad, egyedi és vagány

Menhelyről? Tenyésztőtől? Honnan legyen kutyád?

Kapaszkodj meg, mert érkezik egy horror, amiben Micimackó, Pinokkió, Bambi és Csipkerózsika irtják a jónépet

További cikkeink a témában