Kritika: Lady Bird

Az Oscar egyik legnagyobb vesztese. Öt jelölésből egyet sem váltott szobrocskára a Lady Bird. Kár, hogy így alakult, mert olyat tud, amit nagyon kevés felnövéstörténet.

Tudniillik tulajdonképpen nem történik benne semmi igazán extrém, látványos vagy megrázóan drámai, csak az élet folyik benne, egy átlagos élet, de az úgy folyik, ahogy filmben csak nagyon ritkán tud ennyire szórakoztatni. Lady Bird, azaz Christine McPherson (Saoirse Ronan) ugyanis pont olyan, mint bármelyik átlagos tini, akinek fogalma sincs még a világról, keresi az útját, szeretne szerelmes lenni, és elkövet néhány teljesen átlagos hibát. Nem ez az a film, aminek a sztoriját elolvasva fejvesztve menekülsz a moziba.

De hát az a szív, ami benne dobog, annyira hatalmas, hogy az bármennyi pénzt megér. Greta Gerwig első rendezése nem elégszik meg azzal, hogy egyszerűen elmesélje egy lány történetét, aki nincs túl jóban az anyjával, és ki akar törni abból a körből, ahol éldegél. Nagyon jól tudja, hogy ilyen filmet már rengeteget láttunk. Ahhoz, hogy ki tudjon emelkedni az ezredik felnövéstörténet a sorból, az kell, hogy közel tudjunk kerülni a karakterekhez, és persze az, hogy visszakerüljünk mi is a tinikorunkba, és jót röhögjünk azon, hogy mi sem voltunk jobbak.

A Lady Bird pont azért is nagyon erős, mert egyetlen pillanat alatt képes magával ragadó hangulatot teremteni, és könnyen lehet azonosulni nagyjából bármivel, ami megtörténik benne, bár azt kétlem, hogy bárki is kipattant volna a száguldó autóból, mikor összeveszett az anyjával az úton. Nagyjából mindenkinek voltak szerelmi csalódásai, amik egyszerűen abból adódtak, hogy nem vettük észre, kivel is állunk szemben, mindenki lázadozott a világ ellen, de talán senki sem tette olyan cukin, mint ez a lány.

Bármilyen fura, de Saoirse Ronanről simán el lehet hinni, hogy tini, pedig már 24 éves, ha befutna egy gimibe, senki sem venné észre, hogy túl öreg ő már ahhoz a „melóhoz”. Sokat segített az is, hogy a színésznő nem használt sminket a kamerák előtt, hiszen rettenetes az arcbőre, pont olyan, mint egy tinié, akkor meg miért fedné el, ha ez is segíti a nézőt az azonosulásban?! Nyilván nem ezért lehet őt, illetve a karakterét nagyon szeretni, hanem azért, mert olyan, mint egy tinikori haverod, aki a saját világában él, de azért a „valódi világ” problémáival küzd. Őrült, imádni való és bizonytalan.

A Lady Birdöt látni kell ahhoz, hogy az ember megértse, mit jelent, ha egy író/rendező szereti a karaktereit, és a legkevésbé sem bánik velük öncélúan. Nézd meg, és légy tini másfél órára, aztán örülj annak, hogy már vége van. Már ha vége van. És hívd fel utána a szüleidet. Megérdemlik. Greta Gerwignek pedig hatalmas gratuláció, mert rendezővé avanzsált színészek ritkán tesznek le ilyen minőségű debütáló filmet az asztalra.

8
  • Óriási szív dobog benne
  • Gyakorlatilag bárki tud azonosulni Saoirse Ronan tinijével
  • Greta Gerwig talán még jobb rendező, mint színésznő

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon