Kritika: Taxi 5

Amikor egy film első negyedében ömlik a hányás és a fosás, ráadásul mindenki idegesítő, akkor csak egy taxit akarsz kérni, hogy elvigyen a vászon elől. Lehetőleg olyan gyorsat, mint amilyen a filmben van.

De hát már ez a taxi sem olyan, mint volt. Gyors, és tele van extrém kütyükkel, persze, de nem dobog benne már semmiféle szív, csak úgy megy bele a nagyvilágba, körbe-körbe forog, füstölnek a gumijai, körbeveszik jó barátok és rosszak. A Taxi 4 után bőven abba kellett volna hagyni ezt a szériát, pláne, hogy Luc Besson irdatlan tempójú akcióvígjáték-szériájából kiszálltak az eredeti szereplők is, újakat kellett beültetni a kormány mögé, ami akár jól is elsülhetett volna, de annyira nem sült el jól, hogy szinte sajnáljuk szerencsétlen taxit, amiért ilyen körülmények között kell rohangálnia Marseille-ben.

A két új figura nem az a pillanatok alatt megszerethető srác, fullba nyomják a kretént, mint ahogy ebben a filmben mindenki, de nem imádni valóan, nem esetlenül és jó dumákkal, hanem idegesítően, keménykedően, macsón és borzasztóan bután. A történet nagyjából semmit sem változott, megint van egy csapat rosszarcú, akit el kell kapni, és ez éppen kapóra jön a városba helyezett új rendőrnek, Sylvainnek, mert a gyémántrablásra készülő olaszok csak sportautókkal hajlandóak menekülni, ő pedig pont sportautókkal hajlandó csak száguldozni, magyarul mindenki jól jár. Mellé szegődik a taxi egykori tulajának, Danielnek unokaöccse, akik előkerítve a régi verdát megpróbálják rács mögé juttatni a rablókat.

A Taxi első részét pont azért szerettük, mert a két főszereplője olyan hangulatosan vitte előre a vékonyka, de minden idiotizmusával együtt is kedvesen franciás történetet, hogy nem lehetett nem beleszeretni. A Taxi mindenkinek szólt. Aztán szépen lassan váltotta fel a kedvelhetőséget az idiotizmus, nem is véletlen, hogy a negyedik rész után csak 11 év múlva merte bárki elővenni a szériát, hogy rebootolja, csak éppen ez a reboot a legkevésbé sem került jó kezekbe.

A film főszerepét is magára vállaló Franck Gastambide egyértelműen az izompólós srácoknak készített Taxi-mozit, ők viszont olyan jól szórakoznak ezen a négy órának tűnő 100 percen, mint senki más. Itt a fizika törvényei ajánlásként szerepelnek csupán, a férfiak mind macsók, a dagi lány folyton eszik, a szélvédőt kívülről és belülről is jól le kell hányni, a miniszter asszonyt pedig le kell spriccelni szarral. Ez egy ilyen film. Olyan, amin a teremben a nagydarab, kopasz, vastag aranyláncos srác elüvölti magát az Uber említésekor, hogy: Sanyi, itt az ELLENSÉG! Megtörtént. És még sok más is.

A Taxi 5-ben igazán kevés a kedvelhető pillanat. Egyedül akkor működik igazán, amikor pár percre belép a képbe a simlis Rachid, és egyik bajból a másikba keveri magát pillanatok alatt, ehhez pedig Thuróczy Szabolcs olyan fantasztikus szinkronmelót művel, hogy abban a pár pillanatban elgondolkodik az ember, mennyire jó is lehetett volna ez, ha ilyen pillanatokkal van tele, és nem hányással, dagizással, törpézéssel, szarspricceléssel és seggvizslatással. A Taxi-széria sajnos nem működik a régi hangulat nélkül. Annak viszont annyi. Az egészet illene most már elszállítani a bontóba. De ha te is üvöltenéd egy moziteremben, hogy: „Sanyi, az Uber az ellenség”, akkor 100 fantasztikus perc vár rád.

3
  • Szörnyen idegesítő
  • Láthatóan nagyon kevés pénz volt rá
  • Egyetlen igazán jó jelenet akad benne, az viszont tényleg működik

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon