Frances Bean Cobain kétéves volt, mikor öngyilkos lett az apja. Előtte öt nappal készült róluk az utolsó közös kép.

A Nirvana ikonikus, teljes zenei műfajt és stílusirányzatot teremtő frontembere, Kurt Cobain és felesége, Courtney Love gyermekvállalásának története enyhén szólva nem vidám történet. A két zenész elég extrém életmódot folytatott, mikor Love teherbe esett: a Vanity Fairnek akkoriban azt is nyilatkozta, hogy használt drogot a terhessége alatt. A nyilatkozatot később mindketten cáfolták, azonban az amerikai gyámhatóság kéthetes korában elvette a pártól kislányukat, mert a nem egyszer túladagolásban fekvő, komoly depresszióval küzdő énekest és feleségét nem tartották megfelelő szülőknek.

Közel egy év harc után visszakaphatták a kislányukat – ekkor készült a legtöbb fotó is közösen az édesapjával. Mikor Frances Bean Cobain kétéves volt, egy babysitterrel meglátogatták az elvonón Kurt Cobaint, 1994. április elsején, ahol egész nap játszottak – ugyanis az év márciusában két öngyilkossági kísérlete is volt a zenésznek. A találkozó után négy nappal, április ötödikén, túladagolva fejbe lőtte magát, holttestét április 8-án találták meg.

Cobain teste mellett egy búcsúüzenetet találtak, melyet gyermekkorától képzeletbeli barátjának, Boddah-nak címzett. A búcsúlevélben az állt:

„Se a zenehallgatástól, se a zenekészítéstől, se az írástól nem érzek izgalmat… most már túl sok éve.”

Nyugodj békében, Kurt.

(Fotók: Vintag.es)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés