Vegyünk néhány öreget, rittyentsünk valamiféle sztorit, és hagyjuk, hogy elvigyék a balhét. A Last Vegas rossz, de nem lehet rá haragudni.
Ez a film olyan, mint egy iszonyatosan rossz gyerek. Folyamatosan randalírozik, összetöri a kedvenc vázádat, felgyújtja a függönyt és a haverokkal közösen tartott szellemidézésen a házadra szabadít egy tetszőleges norvég démont. De a te gyereked. Szereted. Itt van Michael Douglas, Kevin Kline, Robert De Niro és Morgan Freeman. A te gyerekeid. Szereted őket. Az ő filmjeiken nőttél fel. Általában megbocsátasz nekik mindent, mert nem teheted meg, hogy haragudj rájuk.
A teljességgel összecsapott forgatókönyvben nem állhatott túl sok sor, mindössze annyi, hogy pár régi haver elindul egy vegasi legénybúcsúra, amit a koros bájgúnárnak, Billynek (Michael Douglas) hoznak össze. A gazdag férfi fiatal barátnőjét készül oltár elé vezetni a bűnös városban. De a haverok már vének, mint az országút, ezért ezt a bulit egészséggel és szuflával sem nagyon fogják bírni. Vagy legalábbis így néz ki a helyzet.
A Last Vegas annyira öregfilm, amennyire csak lehet. Az öregedési poénok teljes best ofját hozza, esküszöm, nincs olyan egyszer már mindenki által hallott vagy látott geg, amit nem használnak el a vének korosodásukkal kapcsolatban, és hát hazudnánk, ha azt mondanánk, a film dinamikusan száguld előre. Tulajdonképpen nem száguld ez sehová. Vannak azok a mozik, amelyek csak azért jönnek létre, mert páran el akarnak utazni valahová, aztán majd lesz valami. Jon Turteltaub rendező el akart menni Vegasba, és vitte magával néhány haverját is, meg egy stábot. Oszt csókolom.
Sztori nem sok akad, ami pedig mégis, az teljességgel kiszámítható. A poénok minőségére Adam Sandler büszke lenne, mivel hiába a film első tizenöt percének teljesen kellemes humorfaktora, nem sokkal később már az LMFAO-ból ismert Redfoo lóbálja a farkát De Niro arcába. Aztán vagy röhögsz, vagy nem. A teljességgel hihetetlen bikiniverseny-jelenet, vagy a film végi parti, ahová még a Cirque du Soleil is eljön puszira, tökéletesen meggátolnak mindenféle agytevékenységet, valahol pedig a régi vígjátékokat idézik, a nagynak szánt bulifilmeket, azokat, amiket már akkoriban sem nagyon szerettünk.
A négy legenda mintha végig feszítené a húrt, és azt mondaná, látod, én ezt is megtehetem, és te nem fogsz utálni érte. És tényleg nem. Valahogy nem lehet utálni ezt a négy vén faszit. Jó őket nézni, bármit is csinálnak. Még akkor is, ha megpróbálják 105 perc alatt a földdel egyenlővé tenni a karrierjüket. A jelenlétük viszi el ezt a filmet. Turteltaub valahol megpróbált egy igazi régi vágású vígjátékot összehozni, de teljességgel elbaltázta. Ahhoz talán ki kellett volna rúgni a zenei szerkesztőt, aki csak új slágerekkel pakolta tele a filmet. És Pitbull bizony egy ilyen moziban sem megbocsátható.
A Last Vegas nem annyira alibifilm, mint a Vakszerencse, ahol páran el akartak ruccanni Costa Ricára, ehhez pedig egy óra alatt összeférceltek egy kétes minőségű forgatókönyvet. Ebben azért van valamennyi munka. Megnézed, kicsit felcseszed magad rajta, felgyújtja a függönyödet, eltöri a kedvenc vázádat, de nem fogsz tudni haragudni rá. Folytatást viszont nem kérünk belőle.