Azt már átvettük, mely szereplőket gyűlöljük a leginkább és most a hatodik évad hátborzongató teasere láttán azt is sorra vesszük, kit féltünk a legjobban kedvenc sorozatunk szereplői közül. Neked kiért fájna a legjobban a szíved?

5. Jaime Lannister

Ej de utáltuk ezt a nagyképű fajankót! Aztán fogságába esett, egy túlbuzgó barom levágta a jobb kezét, majd Catelyn Stark kérésére Brienne visszakísérte Királyvárba és az úton valami megváltozott. Jaime már régen nem az az öntelt, vérfertőző piperkőc, akinek a sorozat kezdetekor láttuk. Kiderült róla, hogy van szíve, tudja, mi az a tisztelet és minden körülmények közt hű az elveihez. Mostanra már nagyon nem szeretnénk, ha távozna az élők sorából.

4. Bronn

Bronn egyszerű zsoldosból lett Tyrion védelmezője, majd a királyvári intrikák elől visszavonuló földesúr. A nyugdíjazása után sem dőlhettünk hátra a fotelben, hiszen az ötödik évadban Jaime kérésére ismét akcióba lendült. Kezdetben még azt hittük róla, hogy egyszerű töltelék a húsdarálóban, aztán szépen lassan szimpatikus, de szürke epizódszereplőből az egyik kedvencünkké vált. Imádjuk, mert egy igazi badass motherfucker. Olyasvalaki, aki a legnagyobb veszéllyel is képes egy vállrándítás után dalolva szembemenni.

3. Havas Jon

Az előző évadban is hullottak az emberek, mint a forgács, de egyiküket sem sajnáltuk annyira, mint Havas Jont, aki jóformán erkölcsileg makulátlan karakter, ami igen ritka a Trónok harca vérmocskos világában. Meghalt? Szerintünk nagyon nem. Mi arra tippelünk, hogy Melisandre nem hiába tért vissza a Falhoz, és hogy a halálig az Őrséghez hű Jon halála szükséges fordulat volt, hogy kedvencünk végre nagyobb szerephez juthasson Westeros történetében. Reméljük, igazunk lesz!

2. Daenerys Targaryen

Daenerys a szemünk előtt vált törékeny szösziből a Sárkányok anyjává. Bár a hatalomért folytatott kegyetlen játszmában neki is be kellett mocskolnia a kezét, mostanra mégis ő lett az egyetlen, akit el tudunk képzelni Westeros trónján és akiért emiatt jobban aggódunk bárkinél – egy embert kivéve…

1. Tyrion Lannister

Aki nem más, mint a legapróbb Lannister. Úgy tűnik, hogy az oroszlános ház tagjai előbb-utóbb gyűlölt intrikusokból pozitív figurákká válnak. (Az ötödik évad utolsó részében még az addig utálatos Cersei iránt is éreztünk némi szimpátiát.) Tyrionra is csak úgy tekintettünk az elején, mint egy semmirekellő élvhajhászra, aztán meglepetésre kiderült, hogy emberünk furfangos, hősies, ha kell és aranyból van a szíve. Ha kinyírják, nem nézünk több Trónok harcát! (Dehogynem. De akkor is, el a kezekkel Tyriontól!)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés