Minden színész olyan búcsút kíván, mint ez

A nemrég elhunyt Harry Dean Stanton egyik utolsó filmje, a Lucky egy tökéletes búcsú, amitől nehéz nem elérzékenyülni, ha valaha is szeretted a főhősét. És miért ne szeretted volna?!

Nem lehetett nem szeretni Harry Dean Stantont. Nem kellett ahhoz Alien-rajongónak lenni, elég volt szeretni a Twin Peakst, vagy David Lynch filmjeit, hogy a szívünkhöz nőjön. Vénülő fejjel fog azonban igazán közel férkőzni hozzád. Konkrétan a síron túlról érkezik. A Lucky az egyik utolsó filmje, jön még egy, a Frank and Ava valamikor idén, de ebben a moziban játszik utoljára főszerepet, ami amúgy is elég ritka a kései karrierjében. John Carrol Lynch Luckyja viszont olyan, mintha konkrétan a búcsúzására írták volna annyira szépre, hogy néha fájjon.

Stanton ebben a moziban egy öreg fazont alakít, Luckyt, aki eléggé mogorva és cinikus, de a kisváros, ahol él, mégis nagyon szereti őt valamiért. Pedig tényleg nehéz őt szeretni. Minden áldott nap egyetlen koreográfia mentén visz végig, reggel tornázik, vetélkedőt néz, kávézni, kocsmába megy, sétál a városban, és konstans módon bagózik. Körbeveszik őt jó barátok, és rosszak… na azok nem. Luckynak azonban egyszer szembe kell néznie az elmúlással, és ez nem megy neki könnyen.

És ha azt hinnéd, hogy ezzel elindul egy „mogorva öregúrból a sok szeretetcunamitól elázva egyszer csak kedves öregúr lesz”-sztori, tévedsz. Lucky belső utazása nem látványos, nem is hatalmas léptékű, és nem is feltétlenül ő változik meg igazán, inkább a környezete kezdi el megérteni őt. Azért is nagyon jó film ez, mert végre nem a hollywoodi sablon szerint meséli el a történetét, hanem a végletekig életszerűen, és bedob egy-két ponton olyan jeleneteket Harry Dean Stantonnal, hogy az ember nem tud nem mosolyogva könnyezni.

A Lucky nagyon különleges film. Eleve az is elég ritka, hogy David Lynch színészként jelenik meg egy moziban (a rendezői munkássága egyébként néhány képsorban igen erősen megidéződik). Olyan kérdéseket feszeget, amiket nem igazán szoktak, és ha igen, akkor is többnyire csak a „hülye öreg elmegy és úgy tesz, mintha fiatal lenne”-stílusban teszik. Itt nincs hülye öreg, és nem is akar fiatal lenni, csak egy életunt öreg a környezete próbálja a fejébe verni, hogy lehetne még boldog így 90 évesen is. Luckynak pedig fogalma sincs, mihez van kedve, de aztán előbb-utóbb ez is kiderül. Az biztos, hogy minden színész arról álmodik, hogy valami hasonlóan bensőséges darabbal búcsúzzon el. Harry Dean Stantonnak sikerült. És azt a nagymonológot a mosolyról soha, de soha nem fogjuk elfelejteni.

8
  • Tökéletes búcsúfilm
  • Harry Dean Stanton monológjai csodásak
  • Ügyesen kerüli a kliséket

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon