Magic Mike – Amikor szorít a tanga

Az első olyan sztriptízbárt, ahol nem kitömött mellű szakadt szépségek, hanem kigyúrt testű szépfiúk mutatták meg olajozott testüket a sikoltozó hölgyvendégek legnagyobb örömére, egy Indiából Amerikába vándorolt nyomdász nyitotta meg Kaliforniában. A helyet Chippendalesnek keresztelte el, innen a műfaj rejtélyes neve. A továbbiakban is tudunk érdekes infókkal szolgálni. Azt tudtad például, hogy Steven Soderbergh legújabb filmjében az egy képkockára jutó borotvált s*ggek értéke legalább három?

Soderbergh nem az az alkotó, akit el lehetne intézni egy kézlegyintéssel. Filmjei általában pontosak, intelligensek, stílusosak és nem felejtenek el szórakoztatni sem. A direktor legutóbbi filmje, A bűn hálójában forgatásán tudta meg Channing Tatumről, hogy korábban chippendale-fiúként dolgozott, és ez a sokkoló tény végül arra inspirálta, hogy egy újabb fura választással támogassa meg egyre növekvő filmográfiáját. A Magic Mike egy floridai férfisztriptíz-bár szubkultúráját mutatja be, ahol a hely tulajdonosa, az excentrikus Dallas (Matthew McConaughey) minden este kimért háziasszonyokat tüzel őrjöngő nőstényekké, akik boldogan tűrik az arcuk előtt himbálózó hímtagokat. A hely abszolút ásza a címszereplő (Tatum), aki elhatározza, hogy bevesz az üzletbe egy szerencsétlen szépfiút (Alex Pettyfer) és ezzel megindul egy olyan folyamat, amikor a zöldfülű betanulásával a tapasztalt profi egyre inkább rájön, hogy ideje lenne valami mást kezdenie az életével.

Míg az Alul semmi című angol filmben a totális elszegényedés fenyegető rémképe késztetett hétköznapi embereket arra, hogy alsógatyában diszkó-slágerekre rángatózzanak a színpadon, addig a Magic Mike szereplői a vetkőzésnek köszönhetően már viszonylagos anyagi biztonságban élnek, de foglalkozásuk extremitása miatt a hétköznapi életből nem annyira jutott ki nekik. A kontraszt az amatőr, de az éjszakai közegbe egyre inkább alámerülő Pettyfer és az abból folyton kitörni akaró Tatum karaktereit szembeállítva a legélesebb. Magic Mike ugyan főállásban vetkőzik, ám mellékesen designer bútorokat tervez és az egyik jelenetben azon terve, hogy ebből éljen meg, látványosan vérzik el a gazdasági válság pénzügyileg paranoid légkörében. A bohém külsőségek mögött húzódó komoly egzisztenciális és lelki kérdésekre a rendező igyekszik jó arányérzékkel reagálni, bár ezúttal a mérleg nyelve érezhetően a csillogó felszín felé billen.

A film úgy keveri a táncfilm, a vígjáték, a dráma és a bűnfilm elemeit, hogy közben végig könnyed akar maradni, így nem is csoda, hogy néhány kérdésre meglehetősen sánta választ kapunk. Amikor túl hangsúlyosra vett (és borzasztó giccses zenei felhozatallal pusztító) táncbetétek szakítanak meg sokkal érdekesebb szituációkat, akkor válik nyilvánvalóvá, hogy a film több szék között a földre huppant.  Az összképen nem keveset javít, hogy a színészekre egy rossz szavunk sem lehet. Bár feltételezzük, hogy az alakításhoz nem keveset tett hozzá Soderbergh zseniális színészvezetése, Channing Tatum végre bebizonyította, hogy érdemes vele számolni. McConaughey is lubickol az atyáskodó diszkó-tulajdonos szerepében, aminek számtalan elbaltázott szerepválasztása után végre szívből tudunk örülni.

Nem kis meló lett volna egy vetkőző faszikkal teletömött filmre rábeszélni heteró férfitársainkat, de az elismert rendezőre tekintettel boldogan megküzdöttünk volna a feladattal. A végeredmény ismeretében ajánlani ugyan tudjuk, azonban rábeszélni már senkit sem szeretnénk a film megtekintésére. Akkor van a legnagyobb szerencséd, ha a barátnőd minden áron éppen ezt a filmet akarja megnézni valamelyik csendesnek ígérkező péntek estén, hiszen ekkor semmi más dolgod nincs, mint hogy beadd a derekad.

[stamp_3] Még több filmkritikáért olvasd a Movie Playert!

Elmentél, és becsülettel megnézted a gyerekkel (vagy egyedül) az új Jégkorszakot, de most már valami felnőttesebb animációs szórakozásra vágysz? Akkor van egy rakás ötletünk.

Terhelt Terkel

Egyszerre beteg, sötét és végtelenül vicces animációs film. A rajzok minőségét most inkább ne firtassuk, elvégre nem egy Pixar vagy egy Blue Sky hozta össze. Dán filmről beszélünk, messze van onnan Hollywood, így könnyedén belefér a filmbe a vidám hangulat, az öngyilkosság és a depresszió. Bár nem egy animációs filmtörténeti alapvetésről beszélünk, már azért is érdemes felnőtt fejjel megnézni, hogy közelebb kerüljünk azon égető kérdéshez, vajon hogyan képzelnek el Dániában egy egész estés gyerekfilmet. A válasz: sehogy. A gyerek nézzen inkább mást. Itt úgyis káromkodnak, és még a betétdalok sem Disney-kompatibilisek.

Coraline

Amikor a mozipremieren kb. a film felénél a mögötted ülő család gyerektagjai odaszólnak apunak, hogy „Nem mehetünk haza?”, majd fater odadörmög egy „Csönd legyen, most lesz izgalmas”-t, akkor nagyjából érzed, hogy mi a helyzet a Coraline-nal. Stop motion animáció kezdő horror-mániákusoknak, vagy csak szimplán betegeknek, akiket vonz a sötétség. A bábok leragasztott szemeit, illetve a végső jelenetet a póklábú főgonosszal 3D-ben nem lesz egyszerű dekódolnia a gyerekvilágnak, apuci viszont egy nagyon jó filmmel tér haza gazdagabban, csak épp a szeme fénye egész este bőgni fog.

Archer

Egy tévésorozat, amelyben a világ leglazább titkosügynöke megiszik minden eléje rakott piát, rámászik minden elé kerülő nőre, és ha éppen egyik sincs a közelben, akkor szerez magának. Az Archer tele van jobbnál jobb beszólásokkal, szexi karakterekkel, és mindezt egy ultraparaszt, öltönyös titkosügynök képével adják el nekünk. Aki nem nézi, az valami nagyon fontosról marad le.

Serial Experiments: Lain

Oké, azt mindig is tudtuk, hogy a japánok nem teljesen komplettek, ha filmről van szó. Ez a rajzfilmsorozat még felnőttek számára is nehezen értelmezhető, de hatalmas jelentőségű darab, mivel ilyen nyomasztó hangulatot, és szikár képi világot csak a legnagyobb sci-fik tudnak összehozni. De vigyázz, ha egyetlen részt is megnézel, rá fogsz csúszni. Még a főcímdalra is. Menthetetlenül.

Belleville randevú

Beteg, nyakatekert francia vállalás, aminél franciább talán csak egy hatalmas croissant-ba burkolt Eiffel-torony lehet. Bringa, Tour de France, jazz, szürreál mindaz, amit kapni fogsz, és ha nem bánod, hogy alig néhány mondat hangzik el egy filmben, akkor máris az egyik legújabb kedvencedet köszöntheted a lejátszódban. Az alcímet (Francia rémes) pedig próbáljuk meg figyelmen kívül hagyni.

A fantasztikus Róka úr


Stop motion animáció, amiben ugyan cuki rókák szerepelnek, de ezek nem hajlandóak betétdalokat előadni a szerelemről. Ellenben lopni járnak, csirkét, galád módon. Wes Anderson rendezése első ránézésre aranyos gyerekfilmnek tűnik, pedig viccesnek csak alig-alig mondható, aranyosnak is csak érintőlegesen. Amolyan felnőtt gyerekeknek szánt heist movie (ezt az érzést George Clooney szinkronhangja is erősíti), de talán még ez sem fedi teljes mértékben a valóságot. Ilyen filmet még biztosan nem láttál.

A szentjánosbogarak sírja

Már megint a japánok, de ezúttal az előzőektől eltérően egy másképpen súlyos darabbal szerepelnek a listán. A szentjánosbogarak sírja kőkemény dráma, senkit se tévesszen meg az anime köntös. Gyönyörű, megrázó II. világháborús alapvetés, cuki gyerekkel, gyomorforgató, könnyezős jelenetekkel és egy olyan sztorival, ami nem hajlandó kompromisszumokat kötni. Csak az nézze meg, aki be tudja vállalni, hogy egy darabig nem szabadul majd a nyomasztó, de zseniális filmélménytől.

South Park: Nagyobb, hosszabb és vágatlan

Kanada és Amerika háborúja közben Saddam a pokolban hetyeg a Sátánnal (becenevén Sáti). A film rengeteg emlékezetes momentumot és filmzenét tartalmaz, gondoljunk csak az Unclefuckerre, és az abban megbúvó fing-sztep szösszenetre. Egy pillanatra sem korrekt politikailag, de hát mit is vártunk a South Parktól fénykorában.

Akira


Egy brutális cyberpunk anime, kifejezetten felnőtteknek. Ha láttad, tudod miért. Ha nem láttad, azonnal pótold, animáció-történeti klasszikussal állsz szemben. A most már nem is annyira távoli jövőben, 2019-ben járunk a Tokió helyén épült Neo Tokióban. Az utcáin motoros bandák garázdálkodnak, amelyek nem feltétlenül ápolnak jó barátságot a világbékével. Ennyi már bőven elég volt ahhoz, hogy az álomgyári húsfeldolgozó munkásai élőszereplős akciófilmet akarjanak belőle forgatni, de az égiek nagyon nem szeretnék, hogy elkészüljön a mozi. És ez így is van rendjén. Már csak azért is, mert ha esetleg mégis újra indulna a hollywoodi projekt, akkor bele sem merünk gondolni, mennyire fogják kiherélni az eredeti történetet az élvezhetőség kedvéért. A legjobb, ha az Akira megmarad annak a rajzolt alapvetésnek, ami mindig is volt. Egyébként kíváncsiak lennénk, hányan akartak motort venni a film megnézése után.

Ghost in the Shell

Gyönyörűen megkomponált cyber-nyomozós sztori, ami már csak azért is kedves a férfiszívnek, mert akcióktól és rajzolt, fedetlen női keblektől egyáltalán nem mentes filmről beszélünk, ráadásul minden egyes képe olyan, hogy azonnal beleégjen a retinádba. Ha egyszer rákattantál a Ghost in the Shell univerzumra, akkor nyert ügyed van, a filmnek ugyanis folytatása, és több évados sorozatverziója is készült, szóval még hosszú hetekig nyomaszthatod magad a sci-fi remekmű világával. Arról pedig nem is beszéltünk, hogy az előbb említett későbbi folytatások is elég meggyőzően közelítették meg az első rész színvonalát.

Minden éven egyszer eljön a sóbiznisz ünnepe, ami köré spontán módon összeverődik egy amerikai focidöntö is. A költségvetés nem éppen egy bivalytárogatói  koncertével vetekszik, a közreműködők is hihetetlenek, ahogyan a showkészítés nagykönyvében az meg van írva. A Player most bemutat néhányat a legsúlyosabb esetekből. Janet Jackson mellét kivéve...

Madonna

Na ki a legnagyobb megalomán a világon? Madonna sosem viccel el semmit, a 2012-es Halftime Show nagyobb, hosszabb, vágatlanabb volt minden eddiginél. A több mint 12 perces szett alatt parádézik a Cirque de Soleil, vendégmuzsikusként benéz az LMFAO két idiótája, M.I.A., Nicki Minaj és Cee Lo Green is. A playback partit, és a megbotlást lazán megbocsátjuk Madonnának, hiszen akkora látványt kanyarintott, amibe beleremegett a föld. Ugyan ki más fedné le a teljes pályát egy hatalmas kivetítővel?

1. Vogue
2. Music (+Party Rock Anthem + Sexy And I Know It)
3. Give Me All Your Luvin'
4. Open Your Heart / Express Yourself
5. Like a Prayer

New Kids On The Block

Nem mehetünk el szó nélkül az 1991-es Disney/Benetton reklámnak is beillő show mellett, ahol az ereje teljében lévő New Kids sikítást előidéző csípőmozgással hódít a gyereksereg között, a Disney palota háttér előtt. A Step by Stepet persze senki sem úszta meg.

Setlist:

1. Step by Step
2. This One’s for the Children
3. It’s a Small World After All

Black Eyed Peas & Usher & Slash

Minden idők második legdurvább show-ja, az LCD és a LED kijelzők minden vállfajának felvonultatásával (naná, hiszen a Tron 2.0 az alaptéma), egy teljes pályányi táncossal, akik ijesztően egyszerre mozognak, és még világítanak is, hogy a buli ki is nézzen valahogy. Slash is felnéz a LOVE felirat alakú színpadra, de mintha nem lenne formában. Mennyből az angyalként érkezik Usher helikopterről. Semmi extra, csak egy átlagos 2011-es Halftime show.

Setlist:

1. I Gotta Feeling
2. Boom Boom Pow
3. Sweet Child O’ Mine
4. Pump It
5. Let’s Get It Started
6. OMG
7. Where Is The Love?
8. The Time (Dirty Bit)

Michael Jackson

Most visszanézve annyira nem is extra Jacko 1993-as fellépése (mármint a közönséget megtévesztő bevonuláson kívül), táncosok vannak dögivel, a Művész top formában, de akkor még nem az volt a lényeg, hogy akkora kijelzőket hozzanak be a pályára, ami röhejessé teszi még a 260 cm átmérőjű, 40 milliós tévéket is. A fellépés mindenesetre egy a legjobb formájában lévő szupersztárt mutat.

Setlist:

1. Jam
2. Billie Jean
3. Black or White
4. Heal the World

U2

Ha úgy nézzük, a 2002-es U2 Super Bowl műsor semmivel sem több, mint egy átlagos koncertjük. Viszont nem is kevesebb. És mivel tudjuk, hogy Bonoék akkora színpadképeket álmodnak meg maguknak, amik a Puskás Stadionba sem férnek be, kénytelenek vagyunk kijelenteni, hogy a show nagyon rendben volt.

Setlist:

1. Beautiful Day
2. MLK
3. Where the Streets Have No Name

Prince

Öreg herceg nem vén herceg, ezt már a Sziget óta tudjuk. Prince 2007-ben Foo Fighterst játszik, ami már eleve jófejség, és ha azt is hozzá tesszük, hogy ez a dal a Best of You, ráadásul teljesen átgyúrva, egyből kihagyhatatlanná teszi a felsorolásból a zseni Super Bowl-fellépését.

Setlist:

1. We Will Rock You
2. Let’s Go Crazy
3. Baby I’m a Star
4. Proud Mary
5. All Along the Watchtower
6. Best of You
7. Purple Rain

The Who

CSI összes pár percben, 2010-ben. De mindezt egy olyan színpadképpel megtámogatva, ami beleég a retinánkba, picit öregesen, de becsülettel, olyan közönségénekeltetéssel, ami hangszálakat szakít. Igazi stadionrock, minden, ami egy ilyen estére kell.

Setlist:

1. Pinball Wizard
2. Baba O’Riley
3. Who Are You
4. See Me, Feel Me
5. Won’t Get Fooled Again

Aerosmith & Britney & ’N Sync & Nelly & Mary J. Blidge

A legfurcsább összeállítás evör. De ilyen a showbiznisz. Elég természetellenesen váltja Justin Timberlake egykori fiúcsapatának nyáldalát egy még nyálasabb Aerosmith sláger, hogy aztán a végén összefussanak a szálak, és az ’N Sync, Britney, valamint az Aerosmith együtt adják elő a Walk This Way-t. Apokalipszis a fanyalgóknak, elég jó vicc a röhögni vágyóknak, show mindenkinek, aki szereti.

Setlist:

1. Bye Bye Bye
2. I Don’t Want to Miss a Thing
3. It’s Gonna Be Me
4. Jaded
5. Walk This Way

Bruno Mars & Red Hot Chili Peppers

A funk és a hazafiasság került a főszerepbe, előbbit különösebben nem, utóbbit már egy picit erősebben bánjuk. Bruno Mars olyan lazán adja a fiatal James Brownt, hogy attól még a sánták is táncolni kezdenek, de amikor megjön a Red Hot Chili Peppers, akkor aztán tényleg elszabadulnak az indulatok. Ügyes show, ahol inkább a zene dominál, de persze a színpadkép sem éppen egy haknikirály mucsajröcsögei fellépését idézi.

Setlist:


1. Billionaire
2. Locked Out of Heaven
3. Treasure
4. Runaway Baby
5. Give it Away
6. Just The Way You Are

Katy Perry & Lenny Kravitz

Katy jön, és bő 12 percben lenyom egy akkora show-t, hogy azt sokan másfél órában sem tudják összehozni. Lenny Kravitz megjelenése mondjuk nem ad hozzá semmit a műsorhoz, de kedves kis adalék. Tőle valahogy nem hangzik annyira extrán az I Kissed a Girl. Megvolt. Értjük. Szerette. Énekelhette volna kicsit durvább szöveggel is. Na de nem is ez a kemény, hanem az előre be nem jelentett Missy Elliott blokkja, aki 2010 óta csak egyszer volt hajlandó előjönni a barlangjából egy brazil fellépés erejéig. A teljes felületén kivetítős színpad és annak használata bárkit leborulásra késztet. A végén persze tűzijáték. És maga Katy. Csodás.

Setlist:

1. Roar
2. Dark Horse
3. I Kissed a Girl (feat. Lenny Kravitz)
4. Teenage Dream
5. California Gurls
6. Get Ur Freak On (Missy Elliott-blokk)
7. Work It (Missy Elliott-blokk)
8. Lose Control (Missy Elliott-blokk)
9. Firework

Coldplay & Bruno Mars & Beyoncé

Hatalmas összeborulás a látszólag össze nem illő előadók között bő 13 percben, ahol Beyoncé és Bruno Mars már rutinus Halftime Show-fellépőként térnek vissza, és tulajdonképpen semmi meglepő nem történik, de olyan kellemes az egész. Az Uptown Funk pedig élőben a legállatabb.

Setlist:

1. Viva La Vida
2. Paradise
3. Adventure of a Lifetime
4. Uptown Funk (Bruno Mars)
5. Formation (Beyoncé)
6. Fix You
7. Up&Up

Fotó: AFP