Már nagyjából ásítva lehet tudomásul venni, hogy a 2K kosaras játéka mindig feltörli a padlót a többi sportjátékkal. Most sincs másképp.

Az NBA 2K16 igyekezett mindent megtenni minden idők legjobb sportjátéka címéért, ezért nem átallotta megszerezni Spike Lee-t, hogy rendezzen egy decens sztorimódot, de a rendező sajnos nem erőltette meg magát, hogy valami igazán erős kerekedjen az egészből, így a sztorimód a feledés homályába merült, és a 2K pontosan tudta, hogy ezt nem engedheti meg magának még egyszer. Az idei eresztés ismeretlenebb rendezővel fut neki újra ennek a mutatványnak, és egyszerűen kijavít mindent, ami anno nem működött Spike Lee unalmas izéjében.

Eleve egy igazán remek színész, Michael B. Jordan a főhőse, akit legutóbb a remek Creed - Apolló fiában láthattál, és itt sem vette félvállról a munkát. A sztori egyébként nagyjából az, amire számítasz, egy feltörekvő tehetséget kell a csúcsra juttatni, de ehhez végig kell verni a fél világot, ami baromi, de baromi nehéz lesz. Közben beugranak még ismerős arcok, mint például Matt Walsh a Veepből, és valahol olyan ijesztő is ez, hiszen egyre több az ismert színész a játékokban, magyarul egyre nagyobb lépéseket teszünk a filmszerűség felé már a sportjátékokban is.

A filmszerűség pedig működik, a karriermód szuper lett, érdemes végignyomni. Tényleg nem lesz egyszerű. A játék ugyanis sosem arról volt híres, hogy nagyon könnyű lenne, és ebben szerencsére most sem ismer kompromisszumokat, ha már régen letetted az NBA 2K16-t, megint meg fogsz szenvedni, mire eljutsz egy normális kosárra dobásig, de sebaj, olyan részletes és hosszú tutorialt lehet végignyomni, ami tovább tart, mint egy átlagos mai FPS.

Ebből is látszik, hogy a Visual Concepts annyira aprólékosan talál ki mindent, ami könnyen a játszhatóság rovására is mehetne, és biztos vagyok benne, hogy néhány ember számára ijesztő is a mozdulatok és a lehetőségek orbitális tárházának betanulása. Időt kell szánni rá, de ha ez kivitelezhető, akkor onnantól kezdve már nagyon nehéz lesz letenni ezt a játékot. Ez mindig is így volt. Az NBA 2K-sorozatra órákat kell szánni, hogy az ember magabiztosan el tudjon benne karistolgatni, de megéri rászánni az időt.

Grafikailag nem lehet panasz a játékra, mindig is gyönyörű volt, most sincs ez másképp, a lecsorgó izzadtság, a gyűrődő mezek, és még a hónaljszőr is csodálatos munka, ha lehet egyáltalán ilyet mondani, azt viszont kicsit kevésbé értem, miért mozognak robotosabban kicsit a játékosok az előző évhez képest. És nem csak hogy robotosabban mozognak néha-néha, hanem orbitális bakikat is okoznak. Az egyik alkalommal a játékosom például csak úgy se szó, se beszéd, belerohant egy átvezető videóban egy asztalba, átrohant rajta, mintha a Hatodik érzékből lépett volna elő, de mindegy, talán egy patch majd orvosolja ezeket a problémákat, és egyébként sem annyira zavaróak, csak kicsit furcsák.

Ami viszont erősebb lett, az a mesterséges intelligencia. Érezhetően erősebben lép fel ellenünk a másik csapat, okosabban játszanak ki, könnyen szereznek kosarat, ha nem vagyunk résen. Eddig sem panaszkodtunk az AI miatt, de most aztán tényleg fel kellett kötni a gatyát. Akkor is, amikor az utcára mentünk kosarazni. Igen, a 2K végre megnyitja a szabadtéri kosarazás minden csodáját, és játszhatunk akár igazi profikkal is, de lehetőség van akár online csapatokba verődni, és jól ki is kapni, ha nem vagyunk nagyon ügyesek. Én annyira béna voltam utcai kosárban, hogy nem tudtam rávenni magam a gyakorlásra sem, de biztos vagyok benne, hogy sok profi esportoló találja meg a számítását a Blacktopban.

Összegzés:

Az NBA 2K17 abszolút jól mutatja, hogy a szériának nincs vetélytársa, még mindig övé a legkíméletlenebbül pontos szimuláció kosárlabdában, de a sportjátékok között is a legjobbak között foglal helyet. Vannak hibái, de elhanyagolhatóak, hiszen minden tekintetben felül tudta múlni egyébként is nagyon erős elődjét. Érdemes rászánni pár órát, aztán rajta maradni az NBA 2K18 megjelenéséig.

A player szerint

  • Gyönyörű grafika
  • Még erősebb AI
  • Akad néhány nagyon fura bug
Player-méter
8
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés