Mateu Velasco imádja a városokat. Le sem tagadhatná, hiszen a brazil művész munkáinak zöme egy-egy metropolisz jellegzetes részeit és az oda tartozó nem kevésbé jellegzetes arcokat, tárgyakat és hangulatokat örökíti meg. A fiatal, de máris komoly elismertséget szerző Valesco - aki olyan cégeknek dolgozott eddig, mint a Converse, a Brazil Telecom, vagy éppen a Nike - 2012-ben hazánkban járt, hogy részt vegyen a Design Hét kiállításon, és bemutassa kedvenc műveit. Előtte azonban felderítette Budapestet is, így a kiállítást megtekintők felfedezhették a magyar fővárosról szóló grafikákat is, amelyek egy része azóta az online boltokban várja a rajongókat. Mateu pedig talán csukott szemmel járta a várost, mert megérzett valamit belőle, amit – szerintünk szerencsére – egyre kevésbé láthatunk, mégis kitörölhetetlen nyomot hagyott mindannyiunkban egy bizonyos életkor fölött. A 70x50 cm-es Trabant névre hallgató kép erős retro hangulatot kelt (ahogy a többi helyi képe is), mindehhez azonban laza és egyértelműen pozitív nosztalgia társul részéről. A Printa révén félig hazai gyártmánynak tekinthető számozott képről emellett nem maradt le Mateu szignója sem, ami meg is illet egy limitált példányszámú darabot.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

Új helyszínen kóstolhatsz rumot, whiskyt, gint a GoodSpirit show-ján

Ebben a sörfőzdében hamarosan koncerteket tarthatnak

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés