Feltehetően öngyilkos lett Robin Williams Oscar-díjas amerikai színész, komikus, rendező, akit holtan találtak észak-kaliforniai otthonában. 63 éves volt.

Öngyilkosság miatti fulladás okozhatta a művész halálát – nyilatkozta a halottkém, a pontos ok a keddre tervezett boncolás után derülhet ki. Egyelőre annyit tudni, hogy helyi idő szerint hétfő délelőtt, otthonában találtak rá, amikor már nem lélegzett. A nyolcvanas években vallott először alkohol- és kokainproblémáiról, de fia születése és barátja, John Belushi halála után sokáig tiszta volt. 2006-ban az ivás miatt ismét elvonóra kellett mennie, akárcsak idén júliusban. Súlyos depresszióval is küzdött.

Elsőre sorozat, negyedikre Oscar

Robin Williams 1951-ben született Chicagóban. Egyedüli gyerekként nőtt fel, sokszor szórakoztatta magát azzal, hogy komédiásokat utánzott. Gimnazista évei végére már látszott, hogy mennyire tehetséges, hogy nagy jövő vár a humoros, improvizatív fiúra.

Egy úr az űrből. Hölgypartnere Pam Dawber

Első szerepe után, 1978-ban rögtön saját sorozatot kapott (Egy úr az űrből ), ez 1982-ig ment, Emmy-díjat és Golden Globe-ot is kapott érte. Első mozifilmje a Popeye volt 1980-ban, drámai szerepben először a Garp szerint a világ-ban mutatta meg magát Glenn Close oldalán.

A Popeye című musical címszerepében

Igazán ismert a Jó reggelt, Vietnam! című kultfilm rádiósaként lett (magyar szinkronhangja a napokban elhunyt Bajor Imre volt), játékát Oscar-jelöléssel ismerték el.

Olyan filmekben szerepelt még a nyolcvanas-kilencvenes években, mint a Holt költők társasága (1989, Oscar-jelölés), az Ébredések (1990, Robert De Niróval) és a Halászkirály legendája (1991, Oscar-jelölés), a Mrs. Doubtfire – Apa csak egy van (1993).

Robin Williams mint Mrs. Doubtfire

Oscar-díjat a legjobb mellékszerepért kapott 1997-ben a Good Will Hunting-ban Matt Damon és Ben Affleck mellett nyújtott, sokak szerint élete legjobb alakításáért.

Dolgozott Spielberggel, Christopher Nolannel, Francis Ford Coppolával és Woody Allennel, de a kétezres években nem kapott igazán jelentős szerepeket, például az Éjszaka a múzeumban című filmben játszott Ben Stillerrel, a harmadik részt decemberben fogják bemutatni.  Utolsó, már vetített filmje A legdühösebb ember Brooklynban volt. Újabban sorozatban, az Eszementek-ben is szerepelt.

2014-ben mutatták be A legdühösebb ember Brooklynban című filmjét

1978-ban, 1989-ben és utoljára, harmadszor 2011-ben nősült, összesen négy gyermeke született. Utolsó felesége, Susan Schneider arra kért mindenkit, hogy ne Williams halálára, hanem életére és pályájára emlékezzenek.

Robin Williams először és utoljára – Így kezdte és így végzi karrierjét a komikus videón

Vinnyogott az egész asztal a röhögéstől – Így emlékszik Robin Williamsre a magyar krupié

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés