Men in Black III - Öltönyös időutazás, nem csak haladóknak

Harmadszor is eljöttek a fekete ruhás ügynökök, hogy megmentsék a Földet. És nem is teszik rosszul...

Míg az első két rész között csak öt év telt el, a legújabb mű egészen későn érkezett, 10 évet kellett várni rá, ami nem túl meglepő annak fényében, hogy Tommy Lee Jones nem nagyon akart újra K ügynök bőrébe bújni. Öreg már, meg egyébként is minek. Öltözzenek feketébe a temetkezési vállalkozók, meg a Depeche Mode rajongók! Akkor még bőszen igazat adtunk neki, bár az igazat megvallva ki voltunk éhezve egy harmadik epizódra, pláne mivel a második nem hozta tökéletesen az első színvonalát.

Will Smith állítólag már a Men in Black II idején kitalálta, hogy szíve szerint legszívesebben visszahúzna a múltba, hogy valamilyen veszélytől megmentse társát, a mufurc K-t. El is képzeltünk egy korrekt musical jelenetet, ahogy Fresh Prince elrappeli a Summertime-ot a fiatal K-nak, aki maga is beszáll, és lelkes freestyle-lal dobja fel a produkciót. Hála istennek Barry Sonnenfeld rendezőnek nem ment el az esze, nem kreált idiótákat az egykori szereplőkből, csuklóból teremti meg ugyanazt a hangulatot, amit eddig megszoktunk. A Men in Black III semmit sem vesztett a varázsából, a karakterek mit sem változtak, csak éppen felmerül egy kérdés: van-e létjogosultsága egy új MIB epizódnak ennyi idő után?

Tény, hogy ha korábban érkezik a harmadik film, talán mi is kicsit lelkesebben számoljuk vissza a napokat, a mozi eleje pedig nem győz meg senkit arról, hogy érdemes volt trilógiává bővíteni a korrekt első két részt. Egy hatalmas logikai baki indítja a történetszálat: egy elszabadult gonosztevő, Boris kiszabadul a Holdra épített börtönéből, hogy bosszút álljon azon, aki régebben elkapta őt. Az elfogó nem más, mint a mogorva K ügynök, aki 1969-es csúcstalálkozójukon grátiszként még magával is vitte egyik legbecsesebb eszközét: a bal karját. Jobb karjában viszont egy pókszerű lény tanyázik, aki amolyan kedves kis lényként éli az életét, már ha kedvesnek lehet nevezni egy olyan szörnyet, aki 30 centis tüskéket lő ki magából, ami úgy hasít bele az emberi testbe, mint egy St. Martin szaxiszóló a jó ízlésünkbe.

Ekkor érkezik az említett, a galaxis minden pontjáról szemmel is jól látható méretű baki: K eltűnik az idővonalból, senki sem emlékszik rá, de J igen, társa eltűnésének pillanatában viszont láthatóan nincs jól, úgy tesz, mintha az ebédre evett sarki kínainál elfogyasztott ötkincs csirke akarna némi huzavona után távozni belőle. Hogy megmentse K-t, visszamegy az időben, innen viszont nem logikai bakik, hanem poénok sorozata kezdődik el. 1969-ben ugyanis a feketéket a legfinomabban szólva sem látták szívesen sehol, K pedig erősen fiatal formában (Josh Brolin tökéletes alakításában) régebbi eszközökkel harcol, amelyek közül a retro neutralizáló fog okozni visítós röhögést.

Sem a rendezőt, sem a forgatókönyvírókat nem lehet megvádolni azzal, hogy nem dolgoztak meg a pénzükért, bármennyire is tűnik úgy, hogy a film egy laza ujjgyakorlat csupán, a végére rendesen meglep, összeáll a sztori, így pedig nehéz bármi rosszat is mondani a filmről. Pláne úgy, hogy Boris személyében egy újabb emlékezetes főgonosszal gazdagodott a filmtörténelem, az itthon borzasztó címmel futott Slágermájerek (eredetileg Flight of the Conchords) Jemaine Clementjének meglepő alakításától tényleg félünk, nem tudjuk, le lehet-e győzni egyáltalán egy ilyen szintű rosszaságot, aki attól vadul be igazán, ha valaki nem csak simán Borisnak, hanem Vadállat Borisnak szólítja. Pedig bizonyos kultúrkörökben ez dicséretnek számít…

A 3D kivételesen tökéletes élményt nyújt, néhány jelenetnél egészen ámulatba ejtő, milyen jól kihasználják a mélységeket (pl. a zuhanás), és ugye azt sem árt megjegyezni, hogy feltűnik a színen Nicole Scherzinger is, akinek tökéletes idomait a férfitársadalom elé tárni széles vásznon, térhatásban legalább olyan nagy ajándék volt, mint Scarlett Johansson tökéletes idomait a férfitársadalom elé tárni a Bosszúállókban, széles vásznon, térhatásban.

A Men in Black III közel sem klasszikus, de egyáltalán nem rossz, van benne munka, van benne ötlet, csavarok, jó szereplők, jó beszólások, de ha korábban jött volna, sokkal szélesebben mosolyognánk. De attól, hogy nem klasszikus, még nagyon jó móka. Csak éppen inkább az elsőt fogjuk újranézni, ha már nagyon MIB hiányunk támadna.

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon