Már két nagycikkünkben (itt és itt) is ízekre szedtük a „megtörtént események alapján” készült horrorfilmeket, és most megint itt van egy, ami ezzel a hangzatos marketingdumával akar minket a székhez szögezni. Scott Derrickson legújabb tripje egy New York-i zsaruról (Eric Bana) szól, akire valamiért mindig a legpocsékabb gyilkosságok megoldását bízzák. A sokadik, igen csúnyán kidekorált hulla, megbolondult szemtanú és fura kommunikációs nehézségekkel megvert gyanúsított után találkozik egy pappal, aki végre elárulja neki a rejtélyes ügy nyitját; Bronx sikátoraiban a Sátán követei garázdálkodnak. És ez a valóságban is megtörtént. De komolyan!

Legalábbis a New York-i születésű Ralph Sarchie ezt állítja Beware the Night című (magyar nyelven a cikk megírása idején még nem hozzáférhető) könyvében. Sarchie a 80-as évek elejétől közel húsz évig dolgozott nyomozóként, melynek egy részét a Nagy Alma egyik legerőszakosabb területeként ismert 46-os körzetben húzta le. 2001-ben írta meg az említett könyvet, majd 2004-ben kitüntetéssel ment nyugdíjba, azóta pedig főállású démonológusként tevékenykedik a mai napig.

Amikor megkérdezték, tőle, hogy a film eseményei mennyire felelnek meg a valóságnak, ezt válaszolta: „Nos, sok eleme azokon az ügyeken alapul, melyeken akkoriban dolgoztam. Tulajdonképpen egy fikciós mozi, valós elemekkel.” Elismerte, hogy a forgatókönyv csak nagyon lazán követi a könyvében leírt eseteket, amikor azonban megtudta, hogy a filmben a róla mintázott karakter agyonver egy elkövetőt, nem volt ennyire kimért. A rendező szerint Sarchie meglehetősen paprikás hangulatban hívta fel őt: „Gyilkost csináltál belőlem! Legalább a könyvem kibaszott címét megtarthatnád!"

Sarchie saját bevallása szerint összesen huszonöt, az egyház által engedélyezett ördögűzésben vett részt, illetve számolatlan lakásból űzte ki a gonoszt. Ezeket munkaidőn kívül csinálta, előszeretettel nevezte a rendőri munkát „melónak”, másodállását pedig „munkának”. Volt kollégái a New York Times-nak elmondták, hogy tudtak társuk különös tevékenységéről, de nem az ő dolguk megítélni a testület tagjainak vallásos nézeteit és szolgálati időn kívül gyakorolt rítusait.

Sarchie azért szemérmesen bevallotta, hogy a film nem egy ponton eltúlozza az általa átélt borzalmakat. (Ki hallott már ilyet?!) Például a mozi főgonosza, a megszállt iraki veterán teljes mértékben kitalált karakter, ahogy a főhős családjának sem kellett szembenéznie életveszélyes túlvilági fenyegetéssel. Ehhez azonban gyorsan hozzá kellett tennie, hogy amikor közelebbi kapcsolatba került a pokol főgóréjával, a lakásában történt néhány furcsa dolog. A lánya például elmesélte, hogy egyszer látta, amint egy kép a faltól elemelkedik, majd átrepül a szobán. A nyomozót segítő pap figurája sem teljesen kamu, csak éppen két személyből, bizonyos Robert McKenna püspökből és Malachi Martin atyából lett összegyúrva. Erre a két egyházfira tekint Sarchie mentoraiként, hiszen a legtöbb ördögűzést velük együtt hajtotta végre.

Eddigre biztosan felmerült benned a kérdés, hogy egy tapasztalt nyomozó hogyan állhat elő egy ilyen meredek sztorival mindennemű bizonyíték nélkül. Az a helyzet, hogy Sarchie állítólag szinte az összes ördögűzését videóra vette, ezeket a felvételeket azonban a rajtuk szereplő személyek jogainak védelme érdekében nem akarja nyilvánosságra hozni. Csupán az alábbi videóban látható egy kiretusált arcú rángatózó szőke nő, akin állítólag éppen ördögűzést hajtanak végre, de ez is csak kicsit tűnik autentikusabbnak az elhíresült Ekszöszájzbúk című hoaxnál.

A fentiekre azonban gyorsan dobnunk kell egy kis adalékot, ugyanis a színészeknek Sarchie nagyvonalúan megmutatott néhány felvételt, melyekről a nyomozó feleségét alakító Olivia Munn elmondta, hogy ezek egészen egyszerűen borzalmasak. Egy interjúban bevallotta, hogy egy felvételt látott csak, de azt sem bírta végignézni. A felvételen egy kényszerzubbonyos férfit látott, aki nem evilági (sic!) tekintettel bámult a kamerába, miközben egész teste görcsben rángatózott. Egyszer csak érthetetlen módon egy seb nyílt meg a homlokán, majd a kényszerzubbonyon egy hatalmas vérfolt kezdett kirajzolódni, amikor szegény Olivia megijedt, és inkább a stop gomb után nyúlt. Eric Bana a felvételekről nem nagyon akart beszélni az interjúk során, és maga a rendező is meglehetősen szűkszavú volt; elképesztőnek nevezte a látottakat.

Hogy a stáb nyilatkozatai az igazságot tükrözik, vagy csupán a film marketinggépezetének eszközei, annak eldöntését rád bízzuk. Az mindenestre beszédes, hogy a Banát a forgatáson történt furcsa eseményekről faggató riportert a színész azzal szerelte le, hogy hallott bizonyos dolgokat a stáb többi tagjától, de ő inkább a munkára koncentrált. Ebből az óvatos válaszból mi azt szűrjük le, hogy a színészeket a stúdió valószínűleg megkérte, hogy ne cáfoljanak határozottan semmit, hiszen a túlvilági szál lebegtetése jót tehet a mozinak.