Chezidek jóféle jamaikai roots reggae-vel, Chris Carter pörgős DJ-szettel, a Red Fang pedig mocsári stoner rockkal érkezik a héten Budapestre. De a magyar versenyzőknek sem kell aggódniuk, ők is színpadra jutnak a következő hét napban! Bryan Adams (CAN)

Budapest Sportaréna

Július 29. 20:00

Kis túlzás, hogy a South Parkban a kanadaiak már bocsánatot kértek miatta, hiszen Bryan Adams életművében bőven akadnak igencsak jó darabok is, de tény, hogy a balladái miatt a legjobban akkor jársz, ha a csajoddal mész el megnézni a legendát. Emberünk egyébként még mindig energiabomba, azonnal robban a színpadon zenekarával, úgyhogy ha bármiféle fenntartásod is van Adams urunkkal szemben, akkor menj el megnézni, és nagy eséllyel átértékeled magadban a teljes életművet.

Belépő: 8900 – 19500 Ft

Neo feat. Amber Smith

Park

Július 28. 20:00

A Neo az elektronikus zene egyik legfontosabb úttörőjének számít Magyarországon, hírnevét 5 nagylemez, 2 EP és megszámlálhatatlan, single, remix és video alapozta meg. Táncos, masszív ritmikájú és dinamikájú zenéje és következetesen épített világa számtalan elismerést hozott a zenekarnak, a közönség rajongásán túl szakmai díjakat is, mint például “Az év videóklipje” vagy “A legjobb színpadi produkció”. Antal Nimród Kontroll című filmjéhez szerzett zenéje a “Legjobb filmzene” díját hozta az együttesnek. A Neo – amellett, hogy kíméletlen stúdió professzionalitásáról híres – a színpadon is nagyot alakít: a klasszikus elektropop hagyományoktól elindulva a legmodernebb elektronikus hangzásokig terjedő skálán ejtik transzba a közönséget. Az idei nyarat teljesen megújított koncertprogrammal és a hangzáson még egyet csavarva kezdte a zenekar, úgyhogy már csak ezért hiba lenne kihagyni.

Belépő: 500 Ft

Chris Carter (UK) / Mango / AMB

A38

Július 28. 22:00

Az angol Chris Carter és Mango & iamyank live act-jei, AMB, Fine Cut Bodies és Monkey6 dj-szettek az Impro School nyílt napjának levezetéseként.

Belépő: 1000 Ft

Red Fang (USA)

Dürer Kert

Július 30. 20:00

A minőségi stoner szerelmeseinek az idei nyáron sem kell attól tartaniuk, hogy a tikkasztó hőségben kötelező program és elfogyasztandó, előre behűtött sörök nélkül maradjanak, ugyanis a Phoenix Music Hungary és a Dürer Kert összefogásából július 30-án végre Budapesten is bemutatkozhat a portlandi Red Fang, akik méltán bizonyítják majd, hogy még egy friss hang is lehet közönségkedvenc a műfajban.

Belépő: 2000 Ft (elővétel), 2500 Ft (helyszínen)

Chezidek (JAM)

Akvárium Klub

Augusztus 1. 20:00

Jamaika egyik igazi autentikus roots reggae énekese Budapestre veszi az irányt, hogy társaival együtt megtáncoltassa a nagyérdeműt. Ha gamer vagy, és sokat GTA-ztál, akkor hallgasd meg a Call Pon Demet, azonnal rájössz, kiről is beszélünk.

Belépő: 2200 Ft

HipHelp – Segélykoncert az állatvédőrségért

A38

Augusztus 2. 21:00

A magyar underground hip hop legnépszerűbb előadói megmutatják, hogy mennyire fontos az összefogás a jó cél érdekében. Az állatvédelem és az ezzel kapcsolatos felvilágosítás / nevelés minden korosztályt érint! Ha fontosnak tartod ezt az ügyet, ha szereted az állatokat, most eljött a Te időd! Szórakozva segíthetsz. Az este TELJES bevételét az Országos Állatvédőrség Alapítványa kapja meg!

Belépő: 1000 Ft

Bëlga

Park

Augusztus 2. 20:00

A magát következetesen „nem hiphop zenekarnak” definiáló zenekar, koncertjeiről ritkán jön el úgy a közönség, hogy ne legyen még másnap is téma, mivel lepték meg őket a teljesen őrült srácok. Kevés olyan dalt írtak, amiből egy-egy mondat ne lenne azóta is szállóige, a zenefelelős Titusz elmebeteg hangmintáit már messziről bárki felismeri.

Belépő: 500 Ft

Ocho Macho

Park

Augusztus 3. 20:00

Csajod behisztizett? Anyád kiakadt? Apád bepöccent? Főnököd leugat? Haverod lekoptat? Szomszédod kopogtat? Hagyd a francba az egészet, és gyere a Parkba egy happy hupákolásra – a magyar Mano Negrára széttombolhatod az agyadat és feltekerheted a jókedvedet! Ez nem a múltszázadi busóngós magyar rock, ez kérlek szépen színtíszta napfény az éjszaka közepén – reggae, latin, punk és rockandroll ésszerűtlen de annál izgalmasabb keveréke. Hm? Egy ilyen estét nem hagyhatsz ki!

Belépő: 500 Ft

Inkább a kiállítások, a színház és a kulturális fesztiválok érdekelnek? Akkor olvasd el alternatív programajánlónkat is!

Lehet, hogy egy cég éppen téged keres. Hagyd, hogy megtaláljon! Töltsd ki Jobline profilod vagy töltsd fel önéletrajzodat, és nyerj! Részletekért kattints ide>> (X)