Nem igazán lehet ennél többet kihozni egy kosárlabda-játékból

Az NBA 2K19-nak vannak hibái, de lehet, hogy ezek ki sem derülnek számodra. Az biztos, hogy bizonyos tekintetben példát mutathat a többi sportjátéknak.

Nagyon ritkán él megy egy játéksorozat 20 évet, de az NBA 2K-szériájának sikerült, ráadásul úgy, hogy még a konkurenciát is eltűntette maga mellől, és ehhez nem kellett betonba öntenie a lábát vagy a kosárlabdáját. Az NBA 2K19 20. évfordulót ünnepel, méghozzá úgy, hogy a széria egyik legjobb darabját szállította le, mondhatnám, hogy csont nélkül dobott kosarat, de azért ez nem lenne igaz. Tulajdonképpen az, hogy az NBA 2K19 jó játék-e, nagyban függ attól, hogy hogyan játszunk sportjátékokkal. Ha nagyon a mélyére akarunk szállni, akkor lehet, hogy akadnak gondok, már ha nem akarjuk újra kinyitni a pénztárcánkat, de ha mondjuk csak a haverokkal vagy egyedül akarunk dobogatni kosárra, és úgy érezni magunkat, mint LeBron kevésbé tehetséges unokaöccse, vagy a francokat, akár úgy, mint LeBron, akkor ennél jobb nem igazán történhet velünk.

Az NBA 2K19 ugyanis pont az utóbbiban nagyon jó. Évek óta tökéletesítgeti a képletet, de eddig valahogy nem értek össze úgy a dolgok, mint most. Maga a szimuláció még mindig eszméletlen jó, a lehetőségek száma igen magas, a grafika brutálisan élethű, és most először valahogy úgy érezni, hogy már azok is megízlelhetik a siker édes ízét vele, akik nem annyira profik. Mintha egy kicsit könnyebb lenne a játék az új belépőknek, de ettől még persze a profibb csapatok ellen nekünk is profivá kell képeznünk magunkat, amit a játékban meg is tehetsz egy elég kimerítő tréninggel.

Az irányítást szokni kell, de nem vészes, egy-két óra, és az ember kezére áll, aztán már úgy dobod a hárompontosokat, hogy utána csak Jordannek fogod hívatni magad. Mármint a kosaras és nem a nagyon nagy tehetségű modell miatt. Azért ügyes az idei rész, mert nincs meg a kezdetekben az az érzésed, hogy mennyire mérhetetlenül béna vagy, ha esetleg már hosszú hónapok alatt elfelejtetted, hogyan kell konzolon kosarazni, megveregeti a vállad, jól van, nyugodj meg, dobj néhány kosarat, hidd el, hogy jó vagy, aztán majd később, amikor komoly ellenfelek jönnek, felmossák veled a padlót, de nincs kizárva, hogy addigra már sokat tanulsz.

És ez az érzés a játék legjobb részénél, a sztorimódnál kólintja fejbe az embert leginkább. A sztori végre olyan lett, hogy a FIFA is megirigyelhetné, teljesen hihető, életszerű az egész, ráadásul sikerült hozzá megnyerni néhány híres színészt is, mint például Anthony Mackie-t a Bosszúállókból vagy Haley Joel Osmentet a rengeteget ettem, mert halott embereket láttam a Hatodik érzékben című nem létező, de nagyon is valóságosnak tűnő opuszból, vagy itt van még Michael Rapaport, akivel mintha ki akart volna szúrni a játék azzal, hogy elfelejt igazán kidolgozott textúrákat húzni a fejére.

A sztori nem túl izmos, de behúzza az embert, megalkotott karakterünkkel fel kell tornásznunk magunkat az NBA-be, nem lesz könnyű menet, mert Kínából indulunk, ahol nem érezzük annyira jól magunkat, de aztán egyszer csak megnyílik az út Amerika felé, de ez az út rögösebb, mint egy falusi mellékút, amit már 20 éve nem voltak hajlandóak kátyúzni. Ezek a fordulatok eléggé kellemesek, a főhősünk pedig elég korrekt jellemfejlődésen megy keresztül, ami valljuk be, egy sportjáték sztorimódjától nem annyira elvárt dolog, de a 2K mégis megadja nekünk.

A történet során egyébként kifejezetten sok meglepetést ad a játék, már korán összecsaphatunk a legnagyobbakkal, LeBronnal játszani Kínában mondjuk kb. annyira esélytelenné tesz minket, hogy nézni is rossz, de egyébként nem, nem rossz nézni, mert a játék komoly figyelmet fordított arra is, hogy a sztárjátékosok úgy játsszanak, ahogy az életben. Legalább látod magad előtt a példát, oda kell felfejlődni, aztán bárkit lenyomsz, nem csak Kínában, hanem Los Angeles-felsőn is.

Az idei NBA 2K nem annyira megy messzire, nem reformálja meg a sportjátékokat, inkább csak igyekezett tökéletesre csiszolni azt, amiben eddig is jó volt, úgy, hogy közben megpróbált kísérletezni is. Mutat egy érdekes utat a MyGM menedzseri módban, egy szöveges sztorimódot, ami eléggé bénán sikerült, de az ötlet amúgy jó, talán legközelebb majd szerethetőbb lesz. Azt most hagyjuk, hogy mennyire kúszik rá a játékra a mikrotranzakció, mert nem fogod érezni, ha csak casual módon játszol, és nem érdekel a fantasy-kosárlabda. Ha igen, akkor rossz hír, hogy sajnos nem ússza meg az ember némi extra költés nélkül, és nem, ez nincs rendben, viszont hála istennek nem a játék egészét teszi tönkre a plusz fizetés, csak a MyTeam módot, úgyhogy aki ezért veszi meg, az nem lesz túl boldog.

Minden más viszont olyan gyönyörűre csiszolt ebben a játékban, hogy az valami csoda. A meccsek élvezetesek és látványosak, az izzadtságcseppek is gyönyörűen hullanak le a játékosok arcairól, az extra ötletek, mint a játéktermi NBA 2K-zés marha jó, az utcai kosárlabda pedig még mindig szuper adalék, hogy ne unjunk rá túl gyorsan erre a játékra. Tele van tartalommal az NBA 2K19, és ezek a tartalmak talán sosem voltak ennyire szépen kivitelezve. Méltó játék ez a 20. évfordulóhoz, és ha a mikrotranzakciót el tudjuk felejteni neki, akkor bátran ki lehet mondani, hogy nem igazán lehet ennél többet kihozni jelenleg egy kosárlabda-játékból.

9
  • Ha casual játékos vagy, és ha a sztorimód érdekel, hibátlan a játék
  • Sajnos a MyTeam-módot agyonnyomja a mikrotranzakció
  • A sztorimód viszont példát mutathat a többi sportjátéknak

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon