Ülsz? Ha nem, akkor ülj le. Főleg, ha rajongó vagy.

Abban mindannyian megegyezhetünk, hogy az 1987-es Robotzsaru-film Paul Verhoeventől egyszeri és megismételhetetlen, annyira mocskos, annyira remek, hogy azt később sem sikerült megismételni. A 2014-es reboot sem sikerült túlságosan jól José Padilha rendezésében, épp ezért külön öröm, hogy az eredeti filmhez, igen, a legelsőhöz készül folytatás, amelyet az 1987-es mozi két írója, Ed Neumeier és Michael Miner jegyez majd. Vagyis igazából ez a forgatókönyv már készen van évtizedek óta.

Az történt ugyanis, hogy a két író összehozta a Robotzsaru után a RoboCop Returns című mozi szkriptjét, amiből nem lett semmi. Paul Verhoeven nem akart folytatást rendezni, és egy írói sztrájk is erősen betett a produkciónak, így a sztori a fiókba került, egészen mostanáig. A közel 30 éve porosodó forgatókönyv alapján készül az új, amelyből Neill Blomkamp forgathat filmet. Ami egyébként nem feltétlenül jó hír.

Blomkamp a District 9-nal elképesztően jó munkát végzett, de az azt követő filmjei, az Elysium és a Chappie sem voltak többek egyszer nézhetőeknél, az viszont jó hír, hogy Blomkamp hatalmas rajongója a '87-es mozinak, így valószínűleg megpróbál majd hozzá a végletekig hű maradni. Még nem tudni, mikor lesz ebből bármi nézhető, de az biztos, hogy bármennyi pénzt megadnánk a legelső Robotzsaru folytatásáért, már csak az a kérdés, hogy hogyan veszi majd semmibe a '87 után elkészült epizódokat.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Májusban megtartják az első szépségversenyt a mesterséges intelligencia által tervezett nőknek

További cikkeink a témában