Pár éve a ParaPark mellett a Pániq-Szoba tulajdonosai indították el az exit room-őrületet Magyarországon. Azóta sok trónkövetelőjük akadt, de vajon van értelme kihívni őket?

– Könnyebb vagy nehezebb volt közvetlenül a ParaPark után elindulnotok? Akartatok többek vagy jobbak lenni akkor náluk?

– Ők azt mondták, könnyebb volt, mert már kiaknázták az utat előttünk. Hisszük, hogy van ebben is igazság, de nem gondolom, ha mi nyitottunk volna először és ugyanúgy írunk egy tucat médiumnak, hogy publikáljanak rólunk, nem jött volna el a gyors siker. Az ötlet azonban zseniális volt, és tény, hogyha nincs Parapark, akkor Pániq-Szoba sincs, annak ellenére, hogy személy szerint én ismertem a netes szabadulós játékokat.

– Mennyi pénz kell ahhoz, hogy egy tényleg színvonalas exit roomot összehozzon egy arra vállalkozó?

– Ha meg akar valaki ütni egy szintet, pincebérléssel, kaucióval, ráadásul cégalapítással együtt ez biztosan egy hét számjegyű összeg már.

– Belevágnátok akkor is, ha a mostani helyzetben, 41. budapesti szabadulós játékként kellene indulnotok?

– Biztos nem. Már több hely csődbe ment az elmúlt hónapokban, nem egy személy keresett meg, hogy eladná a cégét, hátha tudunk kezdeni vele valamit.

– Szerintetek életképes lehet minden egyes szabadulós játék? Akkora a kereslet, hogy mindegyiket eltartja a közönség?

– Erre szintén nem a válasz. Véleményünk szerint néhány hely megy jól, a többi talán nullszaldós, vagy egyelőre veszteséges. Tény, hogy a korán nyitott helyeket ismerik az emberek, fontos a jó név, a marketing és az elhelyezkedés. Van egy réteg, aki végigjárja az összes cég összes pályáját, de nyilván nem ők a többség. Valaki csak egyszer vagy kétszer megy el ilyen helyre egy évben, így utána lehet számolni, hogy hosszú távon az emberek nem tudnak eltartani negyven céget.

– Mit éreztek most? Nagy a fejetlenség exit game-ügyben Budapesten?

– Nem tudjuk, mekkora a fejetlenség. Azt látjuk, hogy sok cég van, mindenki próbálkozik és hirdetget itt-ott-amott. A legtöbb cégnek pedig nincs stratégiája, marketingterve. Belevágnak úgy, hogy ez egy egyszeri beruházás, és majd úgyis fog menni. Sajnos ki kell ábrándítsam azokat, akik így gondolják, sok tervezés, ötletelés, munka és pénz van abban, hogy ez jól működjön.

– De még mindig a régiek, az első nagyok a legnépszerűbbek…

– Ha megkérdezzük az embereket, hallottak-e szabadulós játékokról, azt válaszolják sokszor, hogy: jaaa, a Pániq-Szobákról? Emellett természetesen a Paraparkot is sokan mondják. Azt hiszem, nekünk kettőnknek van immáron öt pályánk Budapesten! Folyamatosak a fejlesztéseink, például az ötös pályánk kicsit rendhagyó lesz, nem csak a szabaduláson lesz a hangsúly. Akik szeretik a filmeket, vagy kifejezetten a horrorfilmeket, duplán ajánljuk nekik az új élményt.

– Mennyire mocskosak, illetve segítőkészek a hazai kollégák?

– Jelenleg még ez a piaci összefogás elég gyerekcipőben van, mindenki ki akarja venni a részét a tortából, és persze minél nagyobbat. Vannak kezdeményezések az összefogásra, hisz elvégre egyetlen egy dologban vagyunk konkurencia, ami nem más, mint hogy a csapatok kinél játszanak először. Budapesten nagyon sokan vagyunk, Szegeden együttműködünk a Paraparkkal és az Exittel. Szeretnénk, ha egyre több versenytárs látná be, hogy együttes erővel sokkal hatékonyabban tudunk működni.

– Kikkel vagytok jó kapcsolatban?

– Akikkel jóban vagyunk és megy a keresztpromó, ők az Underground Fear – Interaktív Horror Labirintus. Más műfaj, amit csinálnak, náluk a színtiszta rettegés a cél, ahol a horrorfilmek szereplői elevenednek meg.

– Mivel lehet kitűnni egy ilyen mezőnyből manapság?

– Újításokkal, fejlesztésekkel, ügyfélközpontúsággal, jó pályákkal. Nekünk is van még sok ötletünk az elkövetkezendő évekre, de ezek nyilván szakmai titkok... Úgyis mindennek eljön az ideje, és megtudjátok!

– Ti mennyire terveztek előre?

– Folyamatosak a tervek, mivel egyre nagyobbak vagyunk, Budapesten öt pályánk van, ezenkívül Győr és Szeged is bejött a képbe. Hosszútávon gondolkozunk ezen a piacon. Hiszünk abban, hogy a Pániq-Szoba az évek előre haladtával egyre meghatározóbb lesz a piacon. Így akár harminc év múlva is új élményekkel távozhatnak a hozzánk betérők, azonban mindig megpróbálunk az adott helyzetre vagy olykor problémára koncentrálni. Fejlesztések, új pályák... ha készen van egy szoba, rögtön elkezdünk agyalni, mi legyen a következő.

– Kint lesztek október 25-én a Halloween Night Festen. Mivel készültök?

– Egy moziteremből kell majd kijutnia a csapatoknak, és horrorfilm-jeleneteket forgatni egy kézi kamerával. A klasszikus szabadulás mellett nagyobb figyelmet fordítunk arra, hogy együtt, csapatban alkossanak majd valamit a jelenetek kapcsán. Szerintünk minden ember szereti a filmeket, és boldog lenne, ha egy kicsit Hitchcock vagy Wes Craven bőrébe bújhatna egy pillanatra, és rendezhetne, illetve szerepelhetne. Itt lesz az 5-ös pályánk beharangozója, ám még nem végleges verziója.

– Milyen technikai feltételei vannak annak, hogy egy szabadulós szobát mobilizálhassatok?

– Igazából nagyon sok feltétele van, hiszen egy pályát kb. két hónapig építünk. Lehetetlen magas színvonalon egy mobilpályát felépíteni pár nap alatt. Csináltunk már ilyet, van is erre lehetőség, de nem fogja tudni visszaadni azt az élményt, amit a Pániq-Szobában él át a látogató.

Tudj meg többet a Halloween Night Festről! Teljes program és minden résztvevő itt!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz éve feltöltött egy fürdőszobai szelfit, most 475 ezer követője van

További cikkeink a témában