A Playstation 4 megasikeres, de a fejlődés nem állhat meg, és a Sony most akkora előnyt szerzett a versenytársaival szemben, hogy muszáj tartania az iramot.

Ezért balgaság lenne azt hinni, hogy a japán cég nyugodtan ücsörög a babérjain. A háttérben már minden bizonnyal a jövőt tervezgetik, amit most egy olyan szakújságíró által közzétett infomorzsa is alátámaszt, akinek eddig sorra bejöttek az értesülései.

Marcus Sellarsról van szó, aki a napokban a Twitteren kifecsegte, hogy tudomása szerint néhány stúdió már megkapta a Playstation 5 devkitjét, azaz a végleges gépet szimuláló fejlesztői környezetet, melynek segítségével a programozók már elkezdhetnek ismerkedni a konzol képességeivel.

Ez egyébként nem érte teljesen váratlanul azt, aki az ujját a videojátékipar ütőerén tartja, hiszen egy ideje már azt csiripelik a madarak, hogy a Sony a háttérben bőszen hegesztgeti az ötödik generációs PS-t.

Ez egyébként is időszerű lenne, hiszen a PS4 már az ötödik évében jár. Ha igaz a fenti pletyka, az azt jelentheti, hogy talán már jövőre, de 2020-ban már valószínűleg Playstation 5-tel nyomhatjuk az aktuális Call of Duty-t.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A Metallica frontemberének középső ujját egy olyan tetkó díszíti, amit Lemmy Kilmister hamvaival kevert tintával varrtak

További cikkeink a témában