Remake-biznisz, ahogy lennie kellene – (Újra)felhasználási útmutató

Az Emlékmás című Schwarzenegger-klasszikus átszabásának apropóján elhatároztuk, hogy utánanézünk kicsit ennek a remake-biznisznek. Ha azt hitted, hogy csupán az ismertebb újrafeldolgozások bevételi adataival akarunk untatni, akkor nem lehetsz túl régóta Player-olvasó. Unalmas közös matekozás helyett megrágtuk ezeket a számokat helyetted, aztán felállítottunk öt törvényszerűséget, melyeket minden filmesnek meg kellene fontolnia, aki kopírozásra adja a fejét.

1. Ne spórolj a jogászokon!

Mielőtt felhívnád Kern András ügynökét, hogy kezdjen el keményen gyúrni Conan szerepére, érdemes lesz néhány milliót félretenned ügyvédi költségekre. Igen, arról a kis gonosz karikába tuszkolt „C” betűről beszélünk, amit teljes nevén copyrightnak anyakönyveztek, és mely a szerzői jogok védelmét nyomatékosítja egyes alkotások tekintetében. Egy remake esetében erre azért érdemes fokozottan figyelni, mert az eredeti alkotás jogtulajdonosa előbb forgatna Barátok közt-epizódokat, mint hogy tétlenül nézze végig, hogy a szellemi termékéből az ő hozzájárulása (és megtámogatása) nélkül valaki más húzzon hasznot.

Ha az eredeti mű további „C” betűkkel teleaggatott stáblistával büszkélkedhet, akkor elkezdhetsz gondolkodni a lakásod elzálogosításán. Baromi egyszerűen hangzott például az A tetovált lány Fincher-féle feldolgozásával kapcsolatban, hogy „megvették a remake jogait”, de a valóságban ez úgy nézett ki, hogy az MGM embereinek nem csak az eredeti svéd produkció fejeseivel, hanem Stieg Larsson, a könyv írójának jogászaival is le kellett szépen ülni társalogni egy-egy vastag boríték társaságában.

INFO

Az 1994-es A holló című képregényfilm újrájával kapcsolatban például valaki elfelejtette megcsörgetni az ügyvédjét a jogok megvásárlása előtt, hiszen a film már vastagon az előkészületek stádiumában volt, amikor tavaly év végén a The Weinstein Company jogászai azzal sokkolták a készítőket, hogy egy 2009-es megállapodás a filmmel kapcsolatos jogokat kizárólagosan az ő zsebükbe pakolta. Néhány hét után a vitát sikerült elsimítani, de feltehetőleg ehhez újabb borítékoknak kellett gazdát cserélnie.

2. Okosan válassz alapanyagot!

Triviális tanácsnak tűnik, de sok alkotó számára mégsem egyértelmű, hogy a hirtelen jött ötlet után érdemes kicsit leülni és eltöprengeni, hogy a világnak valóban szüksége van-e egy alapból gyenge lábakon álló film teljesen felesleges újrájára. Hogy miből gondolta például a Paramount, hogy az 1975-ös A stepfordi feleségek című semmiségre 2004-ben az emberek kíváncsiak lesznek, az valószínűleg örök titok marad. A film hatalmas izzadás után világszinten alig jött ki nullszaldósra, és bár a cég erről kitartóan hallgat, előfordulhat, hogy az ismeretlen összegű marketingköltségek tükrében ez a feltételezett megtérülés is erős túlzás.

Ugyanekkora blama volt a tavaly ismét a mozikba küldött Footloose, ami a táncos filmek divatját próbálta meg sikertelenül meglovagolni a Kevin Bacon-féle eredeti feltámasztásával. A szebb napokat látott John McTiernan 2002-ben például echte ronggyá égette magát (Dobó Katával együtt) az 1975-ös Rollerball azonos című remake-jével, ami 70 millió dollárt füstölt szét 25 milliós világszintű bevétel érdekében.

INFO

Azoknak a reménybeli producereknek üzenjük, akiket jobban érdekelnek a bevételi adatok a kritikai fogadtatásnál, hogy keressenek viszonylag ismeretlen külföldi, az otthoni mozikban sikeresen teljesítő filmeket. Ezt a tanácsot követik immár évek óta a hollywoodi stúdiók is. A kétezres évek elején japán horrorokat amerikanizáltak futószalagon (A kör, Az átok stb.), most pedig éppen a skandináv krimi van napirenden. Hogy mekkora hozzáadott értékkel bírnak ezek az alkotások, azt most inkább hagyjuk, hiszen a bevételek tekintetében mindegyik hozta, amit kellett. A stúdiónak pedig csak ez számít.

3. Tégy hozzá az eredetihez!

A harmadik, de talán a legfontosabb kitétel. Sokan még mindig szitokszóként tekintenek a remake szóra, miközben egyre-másra puffogtatják azt a jól hangzó, ám üres frázist, hogy a mozi világában nincs új a nap alatt. Igaz, hogy a filmművészet szűk 120 éve alatt számtalan művész (rosszabb esetben kontár) nyúlt már vissza egy-egy alkotáshoz, hogy saját előadásában mondja fel az ismert leckét, de tévedés lenne azt állítani, hogy ez a tevékenység nélkülözne minden eredetiséget. Persze nem az aktualizálásra gondolunk, ami alapelvárás a remake-kel szemben, ennél kicsit többről van szó.

A legjobb példa erre Martin Scorsese A tégla című Oscar-díjas alkotása, mely a hongkongi Szigorúan piszkos ügyek című krimi feldolgozása. Szeretnénk leszögezni, hogy szerintünk sem éppen e mozi miatt kellett volna a Mesternek megkapnia a rég esedékes díjat, de a film akkor is vita nélkül csúcsminőségű interpretációja a távol-keleti eredetinek. Ennek az az oka, hogy a rendező nem csupán felmondta a sztorit, hanem okosan integrálta azt a bostoni viszonyok, a helybéli kultúra és történelem színfalai közé. Ugyanilyen az A hét mesterlövész, mely Akira Kurosawa Hét szamuráj című művének western-feldolgozása 1960-ból.

INFO

Negatív példa is akad. Gus Van Sant 1998-ban kitalálta, hogy színesben, szinte képkockáról-képkockára fogja újraforgatni Hitchcock kultikus klasszikusát, a Psycho-t, mindenféle hozzáadott érték nélkül. A végeredményt minden idők legrosszabb remake-jeként szokás emlegetni, ami egész egyszerűen színesbe hipózta a mesterművet. A film óriási kritikai és anyagi bukás volt. Jobb lesz tehát komolyan venni a tanácsainkat.

4. Adj időt a feledésnek!

Minél több idő telt el a feldolgozott eredeti és az újrafeldolgozás között, a közvélemény annál könnyebben fogadja el, hogy egy önálló alkotással van dolga. Ez főleg akkor nagyon hasznos tanács, ha az előző pontot az alkotó elmulasztotta betartani. Az olasz meló 2003-as remake-jéről például mindenki tudta, hogy csak egy másolat, de senki nem hőbörgött emiatt, hiszen az 1969-es eredetit a célközönség nagy része még csak nem is látta. John Carpenter 1982-es A dolog című mozijával is ugyanez a helyzet: bemutatásakor nem emlegették zavaróan sokat az 1951-es eredetit.

INFO

A filmtörténelem első remake-je nem fogadta meg ezt a tanácsunkat. Az 1903-ban bemutatott A nagy vonatrablás, mely tulajdonképpen az első western a világon, elég szép sikernek bizonyult Amerikában, így egy évvel később (!) már meg is jelent egy meglehetősen pofátlan feldolgozása azonos címmel. Arról nincsenek információink, hogy az 1904-es A nagy vonatrablás mennyi dollárt gereblyézett össze, de biztos volt néhány csalódott néző, aki azt hitte, hogy az eredetire váltott jegyet.

5. Virítsd a lóvét!

Az eredeti Godzilla-filmekben habszivacsból készült idióta jelmezekbe bújt színészek verték össze egymást makettházak között, míg az 1933-as King Kong a stop-motion technika úttörőjeként szórakoztatta a kor közönségét. Mai szemmel egyik sem számít különösebben látványosnak, ám a sztoriban már többen láttak fantáziát, így születhetett meg Roland Emmerich Godzilla-, majd Peter Jackson King Kong-újraértelmezése, melyek a javarészt (jogosan) elmarasztaló kritikák ellenére is szép hasznot termeltek a pénztáraknál. Peter Jackson a több mint 200 milliós ráfordítást bőven megduplázta, ami a Godzillá-nak is sikerült 130 milliós költségek mellett. Bár egyik sem filmtörténelmi mérföldkő, azt azért jól példázzák, hogyan érdemes úgy felújítani egy régi látványfilmet, hogy az hasznot termeljen.

Mindenek előtt rengeteg pénz kell hozzá. A remake ugyanis egy olyan műfaj, mely az önálló ötlet látszólagos hiánya miatt alapból a gagyi kategóriából indul a nézőknél. Ha pedig a végtermék éppen azon a komponensen – a látványon – akar takarékoskodni, mely a leginkább szembetűnő, a mozilátogatók nagyon hamar elfordulnak a filmtől. Jó példa Tim Burton 2001-es Majmok bolygója-remake-je, mely egyedül a látvány tekintetében vette fel a versenyt az eredetivel és láss csodát, az egyébként a kritikusok által szénné alázott mozi háromszoros megtérülést hozott a stúdiónak.

INFO

A legnagyobb mozis bukások toplistáján csak elvétve találsz újrafeldolgozásokat. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy főszabály szerint a filmszakma az értékesebb filmek feltámasztására hajlandó pénzt áldozni, így a végeredmény az „egy újszülöttnek minden vicc új” kitétel miatt még akkor is képes lesz nyereséges maradni, ha történetesen gyengébb az eredetinél.

Ha tetszett, olvasd el a képregényfilm-bizniszről, illetve a 3D mozi jövőjéről szóló cikkünket is!

Player Autószalon

Elmentél, és becsülettel megnézted a gyerekkel (vagy egyedül) az új Jégkorszakot, de most már valami felnőttesebb animációs szórakozásra vágysz? Akkor van egy rakás ötletünk.

Terhelt Terkel

Egyszerre beteg, sötét és végtelenül vicces animációs film. A rajzok minőségét most inkább ne firtassuk, elvégre nem egy Pixar vagy egy Blue Sky hozta össze. Dán filmről beszélünk, messze van onnan Hollywood, így könnyedén belefér a filmbe a vidám hangulat, az öngyilkosság és a depresszió. Bár nem egy animációs filmtörténeti alapvetésről beszélünk, már azért is érdemes felnőtt fejjel megnézni, hogy közelebb kerüljünk azon égető kérdéshez, vajon hogyan képzelnek el Dániában egy egész estés gyerekfilmet. A válasz: sehogy. A gyerek nézzen inkább mást. Itt úgyis káromkodnak, és még a betétdalok sem Disney-kompatibilisek.

Coraline

Amikor a mozipremieren kb. a film felénél a mögötted ülő család gyerektagjai odaszólnak apunak, hogy „Nem mehetünk haza?”, majd fater odadörmög egy „Csönd legyen, most lesz izgalmas”-t, akkor nagyjából érzed, hogy mi a helyzet a Coraline-nal. Stop motion animáció kezdő horror-mániákusoknak, vagy csak szimplán betegeknek, akiket vonz a sötétség. A bábok leragasztott szemeit, illetve a végső jelenetet a póklábú főgonosszal 3D-ben nem lesz egyszerű dekódolnia a gyerekvilágnak, apuci viszont egy nagyon jó filmmel tér haza gazdagabban, csak épp a szeme fénye egész este bőgni fog.

Archer

Egy tévésorozat, amelyben a világ leglazább titkosügynöke megiszik minden eléje rakott piát, rámászik minden elé kerülő nőre, és ha éppen egyik sincs a közelben, akkor szerez magának. Az Archer tele van jobbnál jobb beszólásokkal, szexi karakterekkel, és mindezt egy ultraparaszt, öltönyös titkosügynök képével adják el nekünk. Aki nem nézi, az valami nagyon fontosról marad le.

Serial Experiments: Lain

Oké, azt mindig is tudtuk, hogy a japánok nem teljesen komplettek, ha filmről van szó. Ez a rajzfilmsorozat még felnőttek számára is nehezen értelmezhető, de hatalmas jelentőségű darab, mivel ilyen nyomasztó hangulatot, és szikár képi világot csak a legnagyobb sci-fik tudnak összehozni. De vigyázz, ha egyetlen részt is megnézel, rá fogsz csúszni. Még a főcímdalra is. Menthetetlenül.

Belleville randevú

Beteg, nyakatekert francia vállalás, aminél franciább talán csak egy hatalmas croissant-ba burkolt Eiffel-torony lehet. Bringa, Tour de France, jazz, szürreál mindaz, amit kapni fogsz, és ha nem bánod, hogy alig néhány mondat hangzik el egy filmben, akkor máris az egyik legújabb kedvencedet köszöntheted a lejátszódban. Az alcímet (Francia rémes) pedig próbáljuk meg figyelmen kívül hagyni.

A fantasztikus Róka úr


Stop motion animáció, amiben ugyan cuki rókák szerepelnek, de ezek nem hajlandóak betétdalokat előadni a szerelemről. Ellenben lopni járnak, csirkét, galád módon. Wes Anderson rendezése első ránézésre aranyos gyerekfilmnek tűnik, pedig viccesnek csak alig-alig mondható, aranyosnak is csak érintőlegesen. Amolyan felnőtt gyerekeknek szánt heist movie (ezt az érzést George Clooney szinkronhangja is erősíti), de talán még ez sem fedi teljes mértékben a valóságot. Ilyen filmet még biztosan nem láttál.

A szentjánosbogarak sírja

Már megint a japánok, de ezúttal az előzőektől eltérően egy másképpen súlyos darabbal szerepelnek a listán. A szentjánosbogarak sírja kőkemény dráma, senkit se tévesszen meg az anime köntös. Gyönyörű, megrázó II. világháborús alapvetés, cuki gyerekkel, gyomorforgató, könnyezős jelenetekkel és egy olyan sztorival, ami nem hajlandó kompromisszumokat kötni. Csak az nézze meg, aki be tudja vállalni, hogy egy darabig nem szabadul majd a nyomasztó, de zseniális filmélménytől.

South Park: Nagyobb, hosszabb és vágatlan

Kanada és Amerika háborúja közben Saddam a pokolban hetyeg a Sátánnal (becenevén Sáti). A film rengeteg emlékezetes momentumot és filmzenét tartalmaz, gondoljunk csak az Unclefuckerre, és az abban megbúvó fing-sztep szösszenetre. Egy pillanatra sem korrekt politikailag, de hát mit is vártunk a South Parktól fénykorában.

Akira


Egy brutális cyberpunk anime, kifejezetten felnőtteknek. Ha láttad, tudod miért. Ha nem láttad, azonnal pótold, animáció-történeti klasszikussal állsz szemben. A most már nem is annyira távoli jövőben, 2019-ben járunk a Tokió helyén épült Neo Tokióban. Az utcáin motoros bandák garázdálkodnak, amelyek nem feltétlenül ápolnak jó barátságot a világbékével. Ennyi már bőven elég volt ahhoz, hogy az álomgyári húsfeldolgozó munkásai élőszereplős akciófilmet akarjanak belőle forgatni, de az égiek nagyon nem szeretnék, hogy elkészüljön a mozi. És ez így is van rendjén. Már csak azért is, mert ha esetleg mégis újra indulna a hollywoodi projekt, akkor bele sem merünk gondolni, mennyire fogják kiherélni az eredeti történetet az élvezhetőség kedvéért. A legjobb, ha az Akira megmarad annak a rajzolt alapvetésnek, ami mindig is volt. Egyébként kíváncsiak lennénk, hányan akartak motort venni a film megnézése után.

Ghost in the Shell

Gyönyörűen megkomponált cyber-nyomozós sztori, ami már csak azért is kedves a férfiszívnek, mert akcióktól és rajzolt, fedetlen női keblektől egyáltalán nem mentes filmről beszélünk, ráadásul minden egyes képe olyan, hogy azonnal beleégjen a retinádba. Ha egyszer rákattantál a Ghost in the Shell univerzumra, akkor nyert ügyed van, a filmnek ugyanis folytatása, és több évados sorozatverziója is készült, szóval még hosszú hetekig nyomaszthatod magad a sci-fi remekmű világával. Arról pedig nem is beszéltünk, hogy az előbb említett későbbi folytatások is elég meggyőzően közelítették meg az első rész színvonalát.

Minden éven egyszer eljön a sóbiznisz ünnepe, ami köré spontán módon összeverődik egy amerikai focidöntö is. A költségvetés nem éppen egy bivalytárogatói  koncertével vetekszik, a közreműködők is hihetetlenek, ahogyan a showkészítés nagykönyvében az meg van írva. A Player most bemutat néhányat a legsúlyosabb esetekből. Janet Jackson mellét kivéve...

Madonna

Na ki a legnagyobb megalomán a világon? Madonna sosem viccel el semmit, a 2012-es Halftime Show nagyobb, hosszabb, vágatlanabb volt minden eddiginél. A több mint 12 perces szett alatt parádézik a Cirque de Soleil, vendégmuzsikusként benéz az LMFAO két idiótája, M.I.A., Nicki Minaj és Cee Lo Green is. A playback partit, és a megbotlást lazán megbocsátjuk Madonnának, hiszen akkora látványt kanyarintott, amibe beleremegett a föld. Ugyan ki más fedné le a teljes pályát egy hatalmas kivetítővel?

1. Vogue
2. Music (+Party Rock Anthem + Sexy And I Know It)
3. Give Me All Your Luvin'
4. Open Your Heart / Express Yourself
5. Like a Prayer

New Kids On The Block

Nem mehetünk el szó nélkül az 1991-es Disney/Benetton reklámnak is beillő show mellett, ahol az ereje teljében lévő New Kids sikítást előidéző csípőmozgással hódít a gyereksereg között, a Disney palota háttér előtt. A Step by Stepet persze senki sem úszta meg.

Setlist:

1. Step by Step
2. This One’s for the Children
3. It’s a Small World After All

Black Eyed Peas & Usher & Slash

Minden idők második legdurvább show-ja, az LCD és a LED kijelzők minden vállfajának felvonultatásával (naná, hiszen a Tron 2.0 az alaptéma), egy teljes pályányi táncossal, akik ijesztően egyszerre mozognak, és még világítanak is, hogy a buli ki is nézzen valahogy. Slash is felnéz a LOVE felirat alakú színpadra, de mintha nem lenne formában. Mennyből az angyalként érkezik Usher helikopterről. Semmi extra, csak egy átlagos 2011-es Halftime show.

Setlist:

1. I Gotta Feeling
2. Boom Boom Pow
3. Sweet Child O’ Mine
4. Pump It
5. Let’s Get It Started
6. OMG
7. Where Is The Love?
8. The Time (Dirty Bit)

Michael Jackson

Most visszanézve annyira nem is extra Jacko 1993-as fellépése (mármint a közönséget megtévesztő bevonuláson kívül), táncosok vannak dögivel, a Művész top formában, de akkor még nem az volt a lényeg, hogy akkora kijelzőket hozzanak be a pályára, ami röhejessé teszi még a 260 cm átmérőjű, 40 milliós tévéket is. A fellépés mindenesetre egy a legjobb formájában lévő szupersztárt mutat.

Setlist:

1. Jam
2. Billie Jean
3. Black or White
4. Heal the World

U2

Ha úgy nézzük, a 2002-es U2 Super Bowl műsor semmivel sem több, mint egy átlagos koncertjük. Viszont nem is kevesebb. És mivel tudjuk, hogy Bonoék akkora színpadképeket álmodnak meg maguknak, amik a Puskás Stadionba sem férnek be, kénytelenek vagyunk kijelenteni, hogy a show nagyon rendben volt.

Setlist:

1. Beautiful Day
2. MLK
3. Where the Streets Have No Name

Prince

Öreg herceg nem vén herceg, ezt már a Sziget óta tudjuk. Prince 2007-ben Foo Fighterst játszik, ami már eleve jófejség, és ha azt is hozzá tesszük, hogy ez a dal a Best of You, ráadásul teljesen átgyúrva, egyből kihagyhatatlanná teszi a felsorolásból a zseni Super Bowl-fellépését.

Setlist:

1. We Will Rock You
2. Let’s Go Crazy
3. Baby I’m a Star
4. Proud Mary
5. All Along the Watchtower
6. Best of You
7. Purple Rain

The Who

CSI összes pár percben, 2010-ben. De mindezt egy olyan színpadképpel megtámogatva, ami beleég a retinánkba, picit öregesen, de becsülettel, olyan közönségénekeltetéssel, ami hangszálakat szakít. Igazi stadionrock, minden, ami egy ilyen estére kell.

Setlist:

1. Pinball Wizard
2. Baba O’Riley
3. Who Are You
4. See Me, Feel Me
5. Won’t Get Fooled Again

Aerosmith & Britney & ’N Sync & Nelly & Mary J. Blidge

A legfurcsább összeállítás evör. De ilyen a showbiznisz. Elég természetellenesen váltja Justin Timberlake egykori fiúcsapatának nyáldalát egy még nyálasabb Aerosmith sláger, hogy aztán a végén összefussanak a szálak, és az ’N Sync, Britney, valamint az Aerosmith együtt adják elő a Walk This Way-t. Apokalipszis a fanyalgóknak, elég jó vicc a röhögni vágyóknak, show mindenkinek, aki szereti.

Setlist:

1. Bye Bye Bye
2. I Don’t Want to Miss a Thing
3. It’s Gonna Be Me
4. Jaded
5. Walk This Way

Bruno Mars & Red Hot Chili Peppers

A funk és a hazafiasság került a főszerepbe, előbbit különösebben nem, utóbbit már egy picit erősebben bánjuk. Bruno Mars olyan lazán adja a fiatal James Brownt, hogy attól még a sánták is táncolni kezdenek, de amikor megjön a Red Hot Chili Peppers, akkor aztán tényleg elszabadulnak az indulatok. Ügyes show, ahol inkább a zene dominál, de persze a színpadkép sem éppen egy haknikirály mucsajröcsögei fellépését idézi.

Setlist:


1. Billionaire
2. Locked Out of Heaven
3. Treasure
4. Runaway Baby
5. Give it Away
6. Just The Way You Are

Katy Perry & Lenny Kravitz

Katy jön, és bő 12 percben lenyom egy akkora show-t, hogy azt sokan másfél órában sem tudják összehozni. Lenny Kravitz megjelenése mondjuk nem ad hozzá semmit a műsorhoz, de kedves kis adalék. Tőle valahogy nem hangzik annyira extrán az I Kissed a Girl. Megvolt. Értjük. Szerette. Énekelhette volna kicsit durvább szöveggel is. Na de nem is ez a kemény, hanem az előre be nem jelentett Missy Elliott blokkja, aki 2010 óta csak egyszer volt hajlandó előjönni a barlangjából egy brazil fellépés erejéig. A teljes felületén kivetítős színpad és annak használata bárkit leborulásra késztet. A végén persze tűzijáték. És maga Katy. Csodás.

Setlist:

1. Roar
2. Dark Horse
3. I Kissed a Girl (feat. Lenny Kravitz)
4. Teenage Dream
5. California Gurls
6. Get Ur Freak On (Missy Elliott-blokk)
7. Work It (Missy Elliott-blokk)
8. Lose Control (Missy Elliott-blokk)
9. Firework

Coldplay & Bruno Mars & Beyoncé

Hatalmas összeborulás a látszólag össze nem illő előadók között bő 13 percben, ahol Beyoncé és Bruno Mars már rutinus Halftime Show-fellépőként térnek vissza, és tulajdonképpen semmi meglepő nem történik, de olyan kellemes az egész. Az Uptown Funk pedig élőben a legállatabb.

Setlist:

1. Viva La Vida
2. Paradise
3. Adventure of a Lifetime
4. Uptown Funk (Bruno Mars)
5. Formation (Beyoncé)
6. Fix You
7. Up&Up

Fotó: AFP

Player Autószalon