Az Euron Greyjoyt játszó színész olyasmiket nyilatkozott, amitől egy igazi rajongót kiver a jeges veríték.

Pilou Asbæk az Empire júliusi számának mondott el néhány dolgot karakteréről, mely a hatodik évadban jelent meg először, de már így is képes volt komolyan megkutyulni a szószt. Euron ugyanis alig tette be a lábát a színre, az első öt percben már ki is nyírta a fivérét, majd elfoglalta annak trónját, hogy azzal a lendülettel a maradék Greyjoy-ok ellen forduljon, hogy bebiztosítsa uralkodását.

Amikor karakteréről kérdezték, Pilou azt mondta, élvezettel játszotta Euron szerepét, akiből minden egyes jelenetben valami újat akart megmutatni.

"Az egyik jelenetben elbűvölő akartam lenni, a másikban viszont egy perverz molesztáló. A harmadikban pedig meg akartam ölni valakit."

Oké, ez eddig nem újdonság. Ha nézed a Trónok harcát, megszokhattad, hogy hullanak a fejek, és hogy nem feltétlenül csak szívszerelemből történik a szexuális érintkezés. Az igazán kemény szavak akkor hangzottak el Pilou szájából, amikor kijelentette:

Ezután az évad után Ramsay pajkos kisfiúnak fog tűnni csupán.

Igen, arra a Ramsay-re célzott, akit a televíziózás történetének talán legperverzebb, legszadistább gonoszaként jegyeztek fel a nagykönyvbe.

Kíváncsain várjuk, hogy ez csak költői túlzás volt-e a színész részéről, vagy valós fenyegetés. Ha az utóbbi, akkor ezután sem érezhetünk biztonságban senkit Westeros világában.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés