Rocktörténelem folyamatban: Axl Rose-zal ír új albumot az AC/DC!

Most már hivatalosan is át lehetne nevezni Axl/DC-vé.

Szomorú három év van az AC/DC rajongók mögött. 2015-ben Phil Rudd dobos kényszerült távozni a zenekarból, Új-Zélandon folyó peres ügyei miatt. 2016 végén Cliff Williams basszusgitáros jelentette be visszavonulását a zeneipartól. 2017 elején bejelentették, hogy Brian Johnson énekes halláskárosodása miatt nem csatlakozhat a turnéhoz. 2017 novemberében pedig elhunyt a legendás Malcolm Young, a zenekar társalapítója. Tehát gyakorlatilag egyetlen eredeti tag van a zenekarban: az elpusztíthatatlan fenegyerek/fenebácsi Angus Young – mindenki lecserélődött körülötte. De ez nem azt jelenti, hogy meghal a zenekar: újult erővel, új tagokkal támad fel hamvaiból, főszerepben egy másik rocktörténeti legendával. Axl Rose-zal.

Tavaly beugróként felkérték a Guns N' Roses énekesét, Axl-t, hogy ugorjon be Johnson helyett és ne kelljen lemondani a hatalmas turnét. Axl a legnagyobb örömmel, törött lábbal is vállalta a felkérést – trivia, hogy az énekes gyerekkori példaképe a zenekar.

Most pedig úgy tűnik, Axl berúgta a nyuszimotort az AC/DC-nél, ugyanis a Rose Tattoo frontembere, Angry Anderson megerősítette: Angus és Axl egy új, közös AC/DC albumon dolgoznak!

Murray Engleheart, az AC/DC biográfia írója is megerősítette: Axl állandó szereplőjévé válik a zenekarnak (ugyanis tavalyi turnébeugrása a legkeménymagosabb AC/DC fanok között is nagy sikert aratott), de ugyanígy Angus is beugrott már pár riffre a GNR koncertjeire. Axl jelenleg a Not In This Lifetime-al turnézik július végéig, úgyhogy ez az izgalmas fúziós album valószínűleg ezután érkezik majd. Mi nagyon-nagyon kíváncsian várjuk.

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon