Direkt rossz filmet készíteni baromi nehéz. Szinte látom az izzadtságcseppeket a rendező arcán, hiszen valahogy szórakoztatóvá kell tennie azt, hogy egy seregnyi cápa zúdul különféle városokra, ráadásul rohamosan fogy a cápák előfordulási helyeinek száma, de én már lassan kishazánkat is javasolnám a pusztítás helyszínéül. Milyen menő is lenne, ha mondjuk a Kazinczyn iddogáló külföldiek egyszer csak egy nagyobb mennyiségű cápát lennének kénytelenek elviselni asztaltársaságként mondjuk a Szimplában, de az sem lenne rossz, ha mondjuk a Cet telne meg cápákkal. Irónia, te legrohadékabb barát, isten hozott!

Szóval ott tartottam, hogy direkt rossz filmet készíteni baromi nehéz. Mert mennyire egyszerű jó filmet készíteni! Egy kis stílus kell hozzá, némi odafigyelés, és az, hogy semmiképpen se hívjanak Michael Baynek vagy Uwe Bollnak. Ha következetesen tudod végigvezetni a sztorit, ki tudod hozni a színészekből a legjobbat, akkor tiéd a világ. De mi van azokkal, akiknek a színészekből a művészi játék csíráját is ki kell irtania, akkor is, ha az a színész történetesen Tara Reid? Mit tegyen a direkt rossz film rendezője, ha a forgatókönyvben olyan jelenetek szerepelnek, amelyeket egyszerűen képtelenség leforgatni a filmművészet ZS-kategóriájának határain belül sem?

Az Asylum nagyot vállalt, amikor a szándékoltan pocsék filmjeinek sorát úgy kívánta növelni, hogy a népszerű és anyagilag is jövedelmező(bb) cápás filmjeit nem valamilyen gigamegaüberlénnyel keresztezi, hanem egy természeti csapással, így jött létre a cápavihar, és útjára indult a legenda. A 2013-as debüt olyannyira jól sikerült, hogy bizonyos helyeken még mozikban is bemutatták a művet, nálunk a Halloween Night Festen futhattál bele nagyvásznon, már ha vonzódtál a durva ZS-kategóriás, vicces trash iránt.

Cápákat kapott fel a tornádó, akik hirtelen brutálisan vérengzőek lettek, elfértek akár húszcentis áradásokban is, magyarul nagy volt a baj. Nyilván nem volt szabad komolyan venni semmit, amit láttál, ezért működött az Asylum-csoda, hogyne működött volna, ekkora blődlit soha életedben nem láttál.

A második rész még annyira sem veszi komolyan magát, mint elődje, és ez nagyon jót tesz neki. Az sem baj, hogy direkt nem javítottak a cápák megvalósításának minőségén, ugyanolyan pocsékak, mint voltak, meglátod őket, és azonnal röhögsz, de hát ez a dolguk. Még mindig az égből hullanak úgy alá, hogy azonnal le tudjanak harapni egy felsőtestet, jól tudnak ezek esni, na, meg ugrani akár bokáig érő vízből is, mint ahogy a viharba került egy-két különleges állat is, mondjuk az alligátor.

Bár tudtommal az óceánból hozta a víz a cápákat, ahol nincsen egyetlen élő Lacoste-logo sem, de hát ez van. Egyébként már nem azért, de nem alligátorokkal kellett volna mindezt megcsinálni? Mert akkor lehetne Gatornado a sorozat címe. Vagy még nem késő átnyergelni?

Szóval ezúttal is Fin Shepard találkozik a cápaviharral, ráadásul elég gyorsan, hiszen New Yorkba tartó repülőútján villámlani kezd, majd amikor kinéz az ablakon, egy felhőben egy cápaárnyékot lát, és innentől már tudja, hogy mi lesz az ügy végkimenetele. Mondjuk az is elég baljós, hogy egy olyan repülőn ülnek, ahol Kelly Osbourne a stewardess. Ő egyébként egy Hogyan éljünk túl egy Sharknadót könyvet hoz dedikálásra, ami a film elején még igen vékony darab, később azonban mágikus módon legalább a duplájára duzzadt. Zseniális.

Ezúttal rengeteg ismert arc tűnik fel, egy villanás erejéig Perez Hilton, Will Wheaton, egy rövid rész erejéig Richard Kind, Billy Ray Cyrus, de a Today show arcai is folyamatosan kommentálják műsorukban, hogy mi történik New Yorkban. És minden, de minden működik. Vivica A. Fox mint főszereplőnő, aki egykor Fin szerelme volt, azért is remek választás, mert nem létezik olyan nő, aki kevésbé illene Ian Ziering mellé. Mégis ki lenne? Queen Latifah? De ő meg drága. Az összes pillanat ki van találva, Anthony C. Ferrante, a Sharknado 1-2 rendezője és Thunder Levin, mindkét epizód forgatókönyvírója valóságos csodát műveltek a ZS-kategórián belül.

A barokkos túlzásokon ezúttal akkorákat lehet röhögni, mint egy keményvonalas vígjátékon, felnyerítesz, amikor Fin (aki egyre inkább kezd Ash karakterére hajazni az Evil Dead-ből) nagy beszédje közben egy cápa repül be a képbe a főhős feje fölé, aki rettentő teátrális mozdulattal és arckifejezéssel hátra sem nézve szeleteli ketté egy láncfűrésszel az éhes állatot. És ilyenből szinte minden percben akad egy. A Sharknado 2 egy remekmű. Ennél jobb rossz filmet nem lehet készíteni, ezért kéretik kultstátuszba emelni, és most már kíváncsian várjuk, mit hoz a jövőre érkező harmadik rész. Könyörgünk, hogy ezúttal se kokettáljanak a készítők a minőségi filmkészítés tudományával!