Az izlandi csodabogarak ismét belső utazásra invitálnak és 54 percnyi harmóniával ajándékoznak meg.

Utoljára 5 éve fogadhattunk új Sigur Rós nagylemezt a könnyedén megjegyezhető Með suð í eyrum við spilum endalaust személyében. Azért az eltelt idő során is belefuthattunk az izlandiakba: a 127 óra film katartikus fináléját például Festival számuk tette igazán emlékezetessé, Jónsi összehozott egy szólólemezt 2010-ben (Go) és szentimentális soundtracket írt Az igazi kaland című családi mozihoz, továbbá kijött egy koncertfilm is Inni címmel, amely láttán mindenki elmorzsolhat egy könnycseppet, aminek nem jutott jegy a szeptemberi bécsi koncertre.

A Valtari az együttes hatodik nagylemeze és semmi meglepő nincs rajta, de a Rós a legtöbb rajongó számára az a zenekar, amely akkor kerülne le a kedvencek listájáról, ha elfordulna attól a zenétől, amely miatt a fél világ beleszeretett. A borító szokás szerint gyönyörű, ha valaki bakeliten birtokolja, a szobája egy szemrevaló berendezési tárggyal gazdagodott. A kvartett most is pár másodperc alatt varázsol olyan meghitt hangulatot, hogy igazából a fotelből sincs kedvünk felállni és ha becsukjuk a szemünket, egy barátságos réten érezhetjük magunkat, tökéletes összhangban a természettel, környezetünkkel, önmagunkkal.

Ha fokozni akarjuk az élményt, mindenképpen fülhallgatóval essünk neki a kiadványnak, ugyanis lenyűgöző a hangzás, a háttérben vízcsobogás, nyikorgás, morajlás, sercegés hallható, szinte érezzük, ahogy lélegeznek a húrok, míg az izlandi nyelv ismét elbűvöl minket. Nyilván nem lenne nehéz kideríteni, miről szólnak a számok, de így még varázslatosabb a trip, ahogy egy Kaurismaki filmet is csak finnül érdemes megnézni, ráadásul ugye minden titok mögött kiábrándító tények lapulnak, ettől a felismerőstől pedig talán jobb megkímélni magunkat és élvezni ezt a különleges nyelvet, melyen Jónsi ”sír a szám” Birgisson énekli jellegzetes falzett dallamait.

Ha tetszett, nézd…

  • Mogwai: Hardcore Will Never Die, But You Will
  • Sigur Rós: Með suð í eyrum við spilum endalaust
  • Jónsi: Go


Persze nincs új a nap alatt, most sem futunk bele bariton vokálokba, nem durran be egy Mesa Boogie erősítő fal és a duplázóra sem tapos rá a dobos, viszont a csapat ígérete, miszerint elektronikusabb lesz a lemez: na ez is csak minimálisan teljesült. Hál’ istennek. A Rembihnútur dalon ugyan érezni ezt a hatást, de a legtöbb számot a jól ismert hangszerelés és dallamépítkezés jellemzi, valamint az a túlvilági folk-ambient lebegés, amit a remek ( ) és Takk albumokon ismerhettünk meg. A friss számokat felesleges is lenne külön-külön elemezni, mind egy külön utazás, a kórussal megtámogatott Dauðalogn például olyan nyugtató, hogy hallgatása közben szinte érezzük az angyalszagot a levegőben.

A Sigur Rós-ról pont az imént felsorolt okok miatt nehéz kritikát írni, mert nem egyszerű fogásokat találni ezen a zenén, ami semmihez sem hasonlítható, kizárólag a zenekar korábbi dolgaihoz. Azért nem szentségtörés azt mondani, hogy volt már erősebb lemezük is, de igazából ezzel sincs semmi gond, csak azért azt is meg kell állapítani, hogy a csapat időről időre ugyanazt a számot írja meg, nyilván aki szereti ezt a dalt, pontosan ezért szereti a kvartettet, akit pedig bosszant a hangszerelési variációk hiánya és a nyávogás, az nyilván nem is kísérletezik vele. Az izlandiak zenéjét azonban nem tanácsos ilyen füllel hallgatni, mert ez az élmény inkább a benyomásokról szól, teljesen máshogy kell megközelíteni, mint egy hagyományos popterméket: hagyni kell, hogy átjárjanak minket a hangok és hangulatok. A Sigur Róst nem hallgatni, hanem megélni kell, és ha így teszünk, ismét varázslatos percek várnak ránk.

[stamp_4] Még nem elég? Akkor olvass több lemezkritikát a CD Player sorozatban!

Magyar design, gastro art, kreatív ajándáktárgyak mindennap kedvezményekkel! (X)