Sting mintha elfelejtette volna, hogy új lemezt jött bemutatni, inkább letolt egy olyan best of műsort Budapesten, hogy attól a The Police-rajongók jártak a legjobban.

Amit Sting csinál, abba bárki más belebukna. Ott áll a színpadon egy helyben, szinte egyáltalán nem kommunikál a közönséggel, nincs mögötte kivetítő, sem pirotechnika, mazsorett csoport, de mégsem tudsz úgy hazamenni a koncertjéről, hogy csalódtál volna. Főleg, ha a koncertjén a jobb dalait játssza. Amikor nem a lantművész tör elő belőle, aki már nem képes dalt írni, csak a kastélyának egyik tornyában, gyertyafény mellett, hanem az a fazon, akinek az őrült tekintete villámlott már a The Police idejében, és szólókarrierjének jobb időszakában is.

Sting úgy döntött, hogy elég volt a nagy művészkedésből, és készít egy egyszerűbb lemezt, a 57th & 9th címűt, ami maradjunk annyiban, hogy olyan lett, amilyen, de tény, hogy akadtak rajta olyan pontok, ahol fel lehetett fedezni újra a régi, izgibb Stinget, aki nagyon régen nincs már köztünk. Azt is lehetett sejteni, hogy az albumhoz kapcsolódó turné is sokkal inkább fogja erőltetni a pörgősebb számokat, és valóban, de azt azért nem hittük volna, hogy az új lemez mindössze két (és fél) dal erejéig kerül csak elő benne.

És baj ez? Egyáltalán nem baj. Sting mindössze az I Can’t Stop Thinking About You-t és a Petrol Headet (és egy rövidke szösszenet erejéig a 50,000-et) nyomta el bandájával, a Petrol Head ráadásul egészen elementáris élőben, bátran odailleszthető a klasszikusok mellé, amik nagyjából a dallista 90%-át tették ki. És ha valami, hát ez nagyon nem baj.

Sting rockkoncertet jött adni. Ahhoz pedig kell a The Police. Ha lehet, nagy mennyiségben. Egyből nyitott egy jóvágású Synchronicity II-vel, majd folytatta egy If I Ever Lose My Faith In You-val, és mire jött a harmadik Spirits in the Material World, tudtad, hogy nem lesz itt már semmi probléma. Kinek hiányzik a hátsó LED-fal, a durva látvány, a tűz, a konfetti, amikor itt van ez a fazon 66 évesen, olyan fizikai erőnlétben, hogy azzal még mi is kiegyeznénk feleannyi idősen, és eljátssza azokat a dalait, amelyekért igazán szeretjük? Lehet, hogy sok esetben sokat tud adni egy-egy jól elhelyezett kivetítés vagy lángcsóva, de ha jól emlékszünk, régen is a dalok miatt jártunk.

Sting koncertje szerepelhet a sallangmentesség címszó mellett az értelmező kéziszótárban, mert itt tényleg csak a dalok voltak, mást nem hozott magával a kedves művész úr, de azokból legalább a legjobbakat. Olyan ötcsillagos setlistet rittyentettek össze erre a turnéra, ami nagyjából minden régi rajongó álma volt, 21 dalból 9 The Police-alapvetés, a többi a régebbi lemezeinek slágerei, azok közül is a legkedveltebbek és a táncolhatóbbak.

Fejet hajtanak Bowie előtt is egy Ashes to Ashes-feldolgozással, amit Sting fia, a koncertet kezdő Joe Sumner énekel, Joe egyébként eléggé meggyőzte a papát, hogy létjogosultsága van a színpadon, állandóan előrejárkált ugyanis énekelni a fater mellé, amiben igazából az a legviccesebb, hogy bár tényleg eszméletlenül hasonlít apjára, a hetven felé közelítő legenda azért jobb formában van nála fizikailag. Joe egyébként elég jó zenész, jó hangja van, szóval nem nagy probléma az előtérbe tolása, jöjjön csak, énekeljen, de aztán irány hátra vokálozni!

Sting zenekara amúgy nyilván abszolút profi zenészekből áll, de különösebben ők sem hívei a színpad felszántásának, ők sem kommunikálnak egymással, ahogy a főhős sem a közönséggel, aki a másfél órás buli alatt mindössze kétszer szólalt meg, plusz az elköszönés, és ez valljuk be, igen kevés, de olyan gyorsan pörgették a dalokat, hogy itt megszólalni se igen lett volna idő.

Furcsa volt látni, hogy mégis működik a nulla háttér – csak dalok koncepció még ennyi idő után is, de ehhez mondjuk kellett egy olyan zenész is, aki ilyen számokat hoz, aki hibátlanul énekel, aki még mindig nagyon jó a basszusgitáron, azon a gitáron, ami nagyon helyesen úgy néz ki, mint amin átment egy izgalmasabb élet, és hát át is ment rajta. Jó lenne többször látni így Stinget, rockzenészként, nem Művészként. Ebben a szerepben a legjobb. Mi is így járunk a legjobban.

Fotók: Mohai Balázs / MTI

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés