Minden, amit tudni akartál a szcientológiáról, de sosem merted megkérdezni. Illetve amit tudni szerettél volna, de a hívők sem tudnak róla. Fontos dokumentumfilm ez, amit mindenkinek látnia kellene.

Alex Gibney, az Oscar-díjas doksifilmes bivalyerős mozit készített a szcientológiáról, ami után ha valaki még belépne a hívők közé, nos, az nem kevésbé őrült, mint azok, akik elviselik a filmben említett gyalázatos tetteket. Nyilván mindenki tudja, hogy valami nem kóser az egyház körül, de ilyen mélységekig még senki sem nyúlt le ebben a témában.

A Going Clear azért nagyszerű, mert az egyház fontos arcait szólaltatja meg, olyanokat, akik évtizedekig dolgoztak nagyon előkelő tisztségekben, mígnem rájöttek, hogy az őrület középpontjában élnek, amiből a kiút sem teljesen egyszerű. Olyan emberek is beszélnek, mint a kétszeres Oscar-díjas Paul Haggis, az Ütközések rendezője, a Millió dolláros bébi írója, aki a szcientológia elkötelezett híveként brutálisan hosszú ideig viselt el sokat a vezetőségnek, előbb-utóbb azonban ráébredtek, hogy nagy valószínűséggel mentális problémákkal küszködő vezetők irányítják őket, akik bármire képesek az üzletért.

A film bemutatja, miért is üzlet inkább a szcientológia, mint vallás, hogy maga L. Ron Hubbard hogyan alakította át sci-fi műveit egyházzá, majd hogyan kereste magát halomra vele, és egy laza mentális zavar után hogyan kérdőjelezte meg saját elmeállapotát, és nyírta ki magát majdnem. De az is kiderül, hogy utódja, David Miscavige mennyire kíméletlenül profin manipulálja híveit, és követ el konkrét bűncselekményeket is, amelyek jogosságára persze talál magyarázatot az egyház tanain belül.

Előkerül persze a szcientológia két legnagyobb neve, John Travolta és Tom Cruise is, akik nem vállalták a szereplést (milyen meglepő), Cruise-ról ráadásul nagyon beteg történetek derülnek ki, mintha nem tudtuk volna eddig is, hogy nem teljesen százas a faszi, de azt azért nem feltétlenül gondoltuk volna, hogy ekkora a baj.

Nyilván lehet vitatkozni a megszólalók hitelességével, de az a helyzet, hogy nincs nagyon okuk hazudni, tényleg el lehet hinni nekik, hogy csak figyelmeztetni szeretnék a nézőt, éreztetni, hogy illik távol maradniuk ettől az üzlettől, ami vallásnak álcázza magát, és nem állnak tőle távol a bűncselekmények, a zsarolások, a gyermekbántalmazások és emberkínzások sem. Mi inkább hiszünk Alex Gibney-nek és a megszólalóknak, mint Miscavige-nek, de aki hinni akar Hubbardnak és Miscavige-nek, az higgyen nyugodtan. Csak ne viseljen el nekik bármit.

A player szerint

  • Tom Cruise elsüllyedhet szégyenében
  • Egykori vezetők és híres arcok mutatják be a vallás durvábbik oldalát
  • Kemény sztorik a szcientológiáról
Player-méter
9
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz remek film az „annyira szar, hogy az már jó” kategóriából

További cikkeink a témában