A The Duke of Burgundy, aminek címét egyszerűen képtelenek voltunk megfejteni, két olyan emberről szól, akiknek nőknek sem kellene lenniük feltétlenül, de hát a két hölgy szerelme azért mégiscsak jobban mutat a vásznakon. Szóval a Duke of Burgundy tulajdonképpen egy hatalmas szimbólumrendszer, egy művészfilm, ami úgy keveri az erotikát a kártyalapok közé, hogy egy csöcs nem sok nem látszik még a túlfűtöttebb jelenetek közben sem, egyfajta erotikus dráma ez, ami pont olyan, mintha David Lynch egy romantikus pillanatában egy olasz párkapcsolati drámát akart volna leforgatni, és hagyták is volna az öregnek.

De a The Duke of Burgundy nem egy szimpla párkapcsolati dráma. A története két nőről szól, akik szerelmesek egymásba, de jól láthatóan annyira különböznek egymástól, amennyire csak lehetséges. Evelyn (Chiara D’Anna) ugyanis képtelen játszmák nélkül élni, állandóan szerepeket játszik, ebben kedves párja, Cynthia (Sidse Babett Knudsen) lesz kénytelen-kelletlen a partnere, aki eleget tesz szerelme minden egyes kívánságának, legyen az a szimpla megalázástól kezdve a szájba vizelésig bármi. De lassacskán kiderül, hogy a felek nem feltétlenül érzik jól magukat a furcsa kapcsolatban.

Peter Strickland filmje tényleg lehetne egy hagyományos férfi-nő dráma is. Cynthia tulajdonképpen igazán maszkulin, Evelyn igazán feminin, így a nyilvánvaló optikai tényezőkön kívül tényleg semmi sem indokolja a két nő jelenlétét. Az egész a férfi-nő játszmákra, az alá-fölérendeltségre épül, de eddig még nem látott módon, Evelyn ugyanis csak akkor érzi jól magát, ha éreztetik vele az alárendelt viszonyt, míg Cynthia egy egyenrangú társra vágyik, és többnyire akkor boldog, amikor véget érnek a szokásos napi játszmák.

Ezek a játszmák is rutinná válnak a napok során, pont, mint egy átlag kapcsolatban, ebből a játszmából pedig jóformán nincs kiszállás. Strickland új mozija ebben az értelemben egy nagyon jó, erős szimbólumokkal teli művészfilm a párkapcsolatok és a férfi-nő szerepek velejéről, másik oldalról nézve viszont egy meglehetősen nehezen nézhető mozi, ami néha ráadásul meglehetősen öncélú is, de mégis emlékezetes darab marad. Lassú, nehezen emészthető, villantások nélküli, de szexi film, ami S&M-faktorával elküldi az anyjába A szürke ötven árnyalatát. Mint a pinty.