Észak-Korea annyira nem szerette volna a fa alatt látni ezt a mozit, hogy kis híján kitört a cyber-világháború. Ez már önmagában viccesebb, mint a film összes poénja egymásra pakolva.

Néhány hete a csapból is az folyik, hogy a Sony Picturest széthekkelték. Az amcsik tudni vélik, hogy Észak-Korea a ludas, Phenjan viszont jó szokása szerint habzó szájjal kéri ki magának a vádakat és – nanáhogy! – súlyos következményeket helyezett kilátásba válaszul a nyugati agresszióra. A casus belli ebben az esetben annyira röhejes, hogy az már önmagában megérne egy filmfeldolgozást; Seth Rogen társrendezésében a stúdió össszehozott egy vígjátékot, melyben a bongyor hajú komikus legjobb haverjával, az ezúttal súlyosan ripacs James Francóval olyan tévéseket alakítanak, akiknek lehetőségük nyílik interjút készíteni magával Kim Dzsongunnal.

A sztori szerint a CIA felkéri őket, hogy végezzenek a diktátorral, ez a filmterv pedig állítólag annyira nem tetszett Észak-Korea egyetlen kövér emberének, hogy az összes elérhető hekkerét ráállította a cégóriás szervereinek feltörésére. Persze nem tudhatjuk, hogy pontosan mi játszódott le a háttérben, de az egyszer biztos, hogy a végül online is hozzáférhetővé tett filmet látva csak azoknak lehet okuk érvágásra, akik egy minőségi szatírát vártak az alkotástól.

Emlékszünk még az Amerika Kommandó: Világrendőrség című 2004-es bábfilmre? Trey Parker és Matt Stone merész blődsége akkor nagyon durván beszólt Kim Dzsongilnek, igaz, a görbe tükör szépen fókuszba vette az USA-t is. Furcsa módon az akkori diktátor vastagon tett az egész cécóra. Hogy a fiacskája nem teszi meg most ugyanezt, annak valószínűleg az lehet az oka, hogy az ő ülepe nem nyugszik olyan biztonságban az alatta sanyargó milliók nyakán, mint anno az apukáé. És ezzel el is érkeztünk ahhoz a ponthoz, ahol meg kell magyaráznom, miért nem lehet Az interjú-ról egy hagyományos tetszik-nem tetszik kritikát írni: Észak-Korea a modern világ egyik legdurvább emberi jogi problémája, azért!

A világraszóló botrány miatt a mozit körülbelül hússzor annyian fogják látni, mint ahány nézőt az saját jogán megérdemelt volna, az ilyen módon reflektorfénybe került alkotás pedig a hatalmas várakozások kereszttüzében meglehetősen vérszegény teljesítménnyel szúrja ki a nézők szemét. Főleg azok szívhatják a fogukat, akik látatlanban is 10 pontos IMDb-értékeléssel álltak ki a film mellett. Alapjában véve egy totálisan egysejtű Rogen–Franco-komédiáról van szó a páros összes védjegyével megspékelve – a politikailag inkorrekt poénoktól kezdve az imbecil gegeken keresztül a véres erőszakig. Azért azt érdemes leszögezni, hogy csak egy sótlan német könyvelő lenne képes fapofával végigülni az alkotást. A trailerben is szereplő „csomagbiztosítás” például még úgy is baromi vicces, hogy a bennünk élő kultúrlény kézzel-lábbal tiltakozik ez ellen, és Franco segghülye, durván unszimpatikus karaktere is tartogat néhány fergeteges pillanatot.

A probléma az, hogy a téma és a filmre irányuló nemzetközi figyelem miatt az a néhány kósza hahota ezúttal édeskevés az üdvösséghez. Észak-Korea problematikája sokkal többet érdemelt volna szóvicceknél és fingós poénoknál. Mert bizony ebben az esetben lett volna mire irányítani a poénágyút. Kim Dzsongun az altesti ökörködés helyett lehetett volna okos ironizálás célpontja, de ugyanígy megkaphatta volna a diktátorral kokettáló félőrült Dennis Rodman, vagy a zsarnok mögé álló kínai és orosz külpolitika is. A muníció kifogyhatatlan. Szakavatott lövészek kezében a mozi lehetett volna akár az Amikor a farok csóválja és az Egy kis gubanc szerelemgyermeke is. A szépérzék hiánya sajnos ebben az esetben egy maratoni disznó viccet eredményezett, ami teljesen jogosan veri ki a biztosítékot azoknál, akik ekkora felhajtás után egy kis értelmet, intelligensen szatirikus felhangot vagy esetleg releváns kritikát vártak volna a fa alá. Tagadhatatlan, hogy Az interjú az alkotók koordinátarendszerében még így is tisztességes iparos munka, minden más standard szerint viszont csak egy hatalmas kihagyott ziccer, ami – így kirakva a kirakatba – még az év csalódása címért is esélyes nevező.

A player szerint

  • Ízléstelen és morálisan megkérdőjelezhető
  • Hatalmas elpuskázott lehetőség
  • Semmivel nem rosszabb, mint bármelyik Rogen-Franco blődli
Player-méter
6
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Májusban megtartják az első szépségversenyt a mesterséges intelligencia által tervezett nőknek

További cikkeink a témában