Michael Bay produceri felügyeletével visszatértek gyerekkori kedvenceink, hogy a jelenlegi gyerekkor kedvencei legyenek. Mi pedig elengedjük őket, mert ez a verzió most nem annyira szól nekünk, mint a kölyköknek.

Sokszor kezdem úgy a kritikáimat, hogy ha én gyerek lennék. És most is kénytelen leszek ezt tenni. Vagyis inkább azzal kezdeném, hogy amikor én gyerek voltam… Mert amikor én gyerek voltam, imádtam vasárnaponként arra ébredni, hogy mindjárt kezdődik a Tini Nindzsa Teknőcök-rajzfilm a tévében, ha esetleg kihagytam, és a beidőzített videó sem indult el, komoly volt a bőgés, mert mi van, ha éppen abban a részben győzte le Michelangelo, Donatello, Leonardo és Raffaello Shreddert, én pedig nem láthatom a történelmi pillanatot. Bele sem mertem gondolni igazán. De Shredder, vagy Zúzó csak nem akart legyőződni, úgyhogy a biztonság kedvéért olvasni kellett a képregényeket is, és legalább néha enni egy-egy szelet pizzát.

És most újra menő lenne szeretni a teknőcöket. Ha én gyerek lennék. Jonathan Liebesman és Michael Bay közös szerelemgyereke ugyanis nem akarja kiszolgálni a felnőtt rajongókat, és ezt bőszen igyekszik is felróni közös számlájukra a filmes újságírói szakma. De én most egy picit szembemennék mindenkivel. Nem arról van szó, hogy a 2014-es verzió jó lenne. Egyáltalán nem. Nem túl agyas, átgondolatlan, alpári, fingós poénokkal is tarkított filmről van szó. De miről is volt szó még 1990-ben, amikor Steve Barron a mozikba küldte később két folytatást is megérő filmjét?

Adott négy teknőc, akik egyébként főállásban nindzsák. Ez a négy fazon néha kifejezetten gyerekes, de hát tinikről van szó, akik szeretik a rapet, vagy legalább Vanilla Ice-t, a pizzát és a hülye beszólásokat. Nincs más hátra, mint előre, hogy mást ne mondjak. Van mellettük egy viszonylag jó csaj, April O’Neil, és persze a bölcs Szecska mester, aki valamilyen oknál fogva egy bölcs japán harcművész habitusával bír. És mi van most?

Akad néhány a megszokotthoz képest nagyon felpumpált teknőc, akik néha kifejezetten gyerekesek, tinik, szeretik a rapet, de nem Vanilla Ice-t, a pizzát és a hülye beszólásokat. Van mellettük egy kegyetlenül szexis April O’Neil (Megan Fox) és persze a bölcs Szecska mester, aki még mindig egy bölcs japán harcművész habitusával bír. Akkor hol romlott el minden? Ott, hogy a felnőttek már nem tudják értékelni a modernizált változatot, ahol a hülye beszólások vannak túlsúlyban, April pedig olyan bomba, hogy bármikor bármilyen férfimagazin címlapjára emelné.

Minden fel van pumpálva szteroidokkal. Akkorák a teknőcök, hogy Nick Árpi is megszégyenülne mellettük, ráadásul konténereket dobálnak puszta kézzel, ilyen pedig semmilyen emlékem szerint sem történt meg az eredeti TMNT-univerzumban. Több ponton átíródik az eredeti sztori, itt már April apja lesz a felelős többek között a Teknőcök megszületéséért, mi több, olyan mozzanatok derülnek ki a társaság múltjáról, amitől a keményvonalas régi rajongó menten kitér a hitéből.

Pörög az akció, pörögnek a Tini Nindzsák, robbanások, májkülbéj, 2014 van, állítólag így kell ezt csinálni. Sajnos lehetett volna ezt sokkal jobban is, ha a külső helyett egy kicsit a belsőre is figyelt volna a brigád, talán nem lenne most csalódott egy egész felnőtt generáció. De ha én gyerek lennék, és most ismerkednék a Teknőcökkel, lehet, hogy nagyon lelkes lennék. Persze akkor is legyintenék egyet a CGI-pokol aljáról érkezett Szecska mester megvalósításán, de lehet, hogy tetszene az az idióta humor, ami már a régi filmekben is benne volt.

És igen, a felnőtteknek is akad egy-két poén, amit talán észre sem vettek. Szecska fején pont úgy landol egy szelet pizza, mint a ’90-es remekműben, a rapmánia pedig egyértelmű utalás Vanilla Ice borzasztó Ninja Rap-jére, szóval ha az ember nagyon odafigyel, akkor érzi benne a próbálkozást, de ezek a Teknőcök most akkor sem a felnőttek szórakoztatására érkeztek. Szeretném, ha gyerek lennék. Csak néha egy ilyen film sem elég ahhoz, hogy azzá váljak újra. Ez most nem rólam szól, de nem baj, szerencsére még így is jobb a film, mint az előzetesei voltak, még ha nem is sokkal.

A player szerint

  • Sok pontján érezni a régi TMNT-érzést
  • Megan Fox egy orbitális casting-baki
  • Ez a mese már egy másik generációnak szól
Player-méter
5
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezőjének új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában