Úgy néztük meg a U2-t Londonban, ahogy kvázi nem lehet

A Trafalgar téren 7000 embernek adott koncertet tegnap a U2. Nagyon rövid koncertet, de ilyen kevés ember előtt isten tudja, mikor játszottak utoljára. Ott voltunk. Azóta is azt mantrázzuk, hogy világbéke.

A U2 már nem lépeget fel csak úgy, hatalmas stadionokban játszanak, hozzánk is azért nem jöttek el már egy ideje, mert nincs akkora stadionunk, ahová beférne a színpaduk. Tegnap viszont Bonóék kivételt tettek. Az MTV EMA-t felvezető World Stage-koncerten mindenféle gigantikus színpad és végeláthatatlan tömeg nélkül is felléptek, mindössze 7000 embert engedtek be a Trafalgar térre, ami náluk már kvázi klubkoncertnek számít, magyarul ilyen körülmények között látni a U2-t legalább annyira lehetetlen, mint elcsípni a jetit a Margitszigeten, amint egy csillámpónin lovagol.

Voltunk annyira szerencsések, hogy tegnap ott lehettünk, és ha a jetit nem is láttuk, a U2-t igen, akik láthatóan már nagyon nem baráti zenekarként működnek, és minden bizonnyal az sem tesz jót nekik, hogy Bono nemrég némi adóbotrányba keveredett, és mindenki erről beszél, nem az új dalaikról, amelyek azért valljuk be őszintén, eléggé semmilyenek. De U2-koncertre nem is az új dalok miatt jár az ember már nagyjából a How To Dismantle An Atomic Bomb óta, és az is egészen biztosnak tűnik, hogy nem a hamarosan érkező Songs of Experience-lemez lesz az, ami miatt félredobjuk majd a The Joshua Tree újrakiadását. Szóval igen, nagyon kellenek a régi dalok, de a U2 pont azért jó, mert bármilyen régi cuccot vesznek elő, azonnal megvesznek kilóra.

A Trafalgar téren is meg voltunk véve kilóra, bár az tény, hogy Bonóék nem játszhattak sokat, így azért maradt bennünk némi csalódottság. Kilenc számot toltak le, abból az új single-t kétszer, nem véletlenül, hiszen másodszor klipet is forgattak hozzá, magyarul azt is elmondhatjuk magunkról, hogy benne leszünk az új U2-klipben. Cartman erre már mondaná, hogy "na ki akar megérinteni?". A Get Out On Your Own Way felvételéhez amúgy különféle üzenetekkel ellátott táblákat osztogattak szét, magyarul igen, most is kell, hogy legyen üzenet, megmondás, világbéke, képzelem, hogy Edge és a többiek mennyire hányhatnak hupililát ettől az egésztől.

A koncert egyébként inkább a klasszikusokra épített, a nyitó Sunday Bloody Sunday után egyből a Pride (In The Name Of Love)-val fűtötték fel a teret, de a You Are The Best Thing About Me-nek is el kellett jönnie az új dalok közül, ami egyébként élőben sokkal hatásosabb, mint a jófejkedő klipben.

Mivel tévéfelvételről volt szó, Bono minden mondanivalóját ebbe a kvázi 50 percbe sűrítette bele, ami így legalább annyira tömény volt, mint egy deci kevert, még az olyan dalokat is képes volt elpolitizálni, mint a Beautiful Day, aminek végén a csodás világról elmélkedett, meg az egyenlő jogokról, magyarul fullba tolta a Bonót, ekkora dózisban viszont kissé megfekszi az ember gyomrát a túl sok üzenet, akkor is, ha egy elképesztően jó dal után jönnek egy váratlanul előhúzott kis csomagocskában.

De mindettől függetlenül a U2 nem okozott csalódást, mert igen, tudjuk, hogy már nem csak egy szimpla rockzenekar, akik jönnek, és csak úgy játszanak, hanem oktatni akarnak, legalábbis Bono biztosan, magyarul aki U2-koncertre megy, az tudja, hogy mivel tömik majd tele a fejét. A legjobb az egészben viszont az, hogy végül mégsem az marad meg az emberben, hogy legszívesebben péklapáttal csapkodná meg Bonót a harmadik beszéde környékén, hanem hogy marha jó dalokat játszott a világ egyik legnagyobb zenekara, és ez most is pont így történt. Rövid volt, túlontúl rövid, és mivel szabadtéri, belvárosi koncertről beszélünk, kicsit halk is, de az istenit, a U2 még mindig jó, akár minimális, de hatásos látvánnyal jönnek, vagy a Holdról is jól látható színpadképpel. És nagyon szerencsések vagyunk, hogy ott lehettünk, mert így a büdös életben nem láthatjuk majd őket újra. Csak ha nagyon nem megy majd a szekér, de olyan valószínűleg sosem lesz.

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon