A Kill Bill forgatásán történt a baleset, amit a stúdió évekig el akart tusolni.

Az Instagramon közzétett felvételen jól látszik, hogy a színésznő feje hatalmas ütést kapott, ami valóban végződhetett volna sokkal rosszabbul is. A balesetet követően azonnal kórházba szállították, ahonnan napokig nem jöhetett ki, és állítása szerint maradandó károsodásokat is szenvedett.

Ami igazán félelmetessé teszi az esetet, hogy Uma szerint a baleset tudatos gondatlanság miatt következett be, ezért a stúdió fejesei (nevesíti is a vétkeseket: Lawrence Bender, E. Bennett Walsh és a zaklatási botrányba csúnyán belebukott Harvey Weinstein) később mindent megtettek, hogy ne lehessen bizonyítani a felelősségüket az ügyben; bizonyítékokat, felvételeket tüntettek el, szemtanúkat vesztegettek meg.

Ezt a felvételt Quentin Tarantino adta át neki évekkel később, akire állítása szerint a színésznő nem haragszik, mert nagyon mélyen megrázták a történtek, és végig azon volt, hogy valahogy segítsen.

Uma Thurman (@ithurman) által megosztott bejegyzés,

Ennyi idő elteltével Uma már nem tud felelősségre vonást eszközölni az ügyben, és ehhez egyébként a fenti videó sem szolgáltatna önmagában elegendő bizonyítékot.

Nem vitatva a színésznő által elmondottakat, azért egy rövid megjegyzést mindenképpen érdemes ideszúrni: kicsit furcsa, hogy a színésznő éppen akkor jön elő ezzel a felvétellel, amikor a #metoo hevében már egyáltalán nincs szükség bírósági eljárásra ahhoz, hogy valakit tönkretegyenek pusztán egyoldalú, nem igazán bizonyítható vádak közzétételével.

Tudatos gondatlansággal életveszélybe sodorni valakit Amerikában is büntetendő, arról nem is beszélve, hogy ebben az esetben Uma nagyon komoly kártérítésre is perelhette volna a stúdiót. Hogy pontosan hogyan történtek akkor a dolgok, az már nem lehet bírósági eljárás tárgya, így sajnos a színésznő súlyos vádjai mögötti igazságot sem tudhatjuk meg már soha. A mostani közhangulat azonban fogékony a hatalmukkal állítólagosan visszaélő férfiak ellen megfogalmazott vádakra.

Csalódottak lennénk, ha ez állna az időzítés hátterében!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezőjének új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés